2012. január 31., kedd

Alkotói pályázatot hirdetünk diákok számára!


Pályázni lehet
verssel, prózával.

A pályázat jeligés.
A pályamunkák beadási határideje
2012. február 24.

Eredményhirdetés a Hunfalvy-napon.

A pályaművek szépirodalmi alkotások lehetnek!
A műveket nyomtatva adjátok be – jeligével!
 Egy jeligével csak egy pályaművet lehet benyújtani!
A jeligék feloldását zárt borítékban mellékeljétek!
A pályázattal kapcsolatos kérdéseitekkel forduljatok Ther Mária tanárnőhöz!

A magyar kultúra napja

2011. jan. 22.

VIDEO
Iskolánk minden évben nagy figyelmet szentel annak, hogy e jeles napot méltóképpen megünnepeljük. Igyekszünk változatos és szórakoztató programokkal emlékezetessé tenni tanulóink számára a magyar kultúra napját.
Már előző héten meghirdettük a „Hamuban sült pogácsa” elnevezésű versenyt az osztályok számára, hétfőre kellett elkészíteniük a saját különlegességüket. Az első óra elején egy kisfilmet tekinthettek meg tanulóink, ebben Futsek-Turán Soma (9. D) előadásában hallhattuk a Kölcsey Ferenc Himnuszát, majd megismerhették a magyar kultúra napjának rövid történetét.
Az első nagyszünetben az osztályok képviselőinek a felvillanó képek alapján kellett híres magyar tájegységeket, műemlékeket felismerniük. A második nagyszünetben „Mai magyar kultúra avagy kortárs költők A- Z-ig” címmel a 12. F osztály tanulóinak (Takács Kinga, Csuhai-Csinos Szandra, Scheidl Bernadett, Laczkó Fruzsina, Oravecz Georgina, Cábóczky Orsolya, Árvai Anna, Molnár Andrea és Laczkó Alexandra) előadásában Ágh István, Bella István, Kányádi Sándor és Varró Dániel egy-egy versét hallgathattuk meg. A Kávészünet együttes dalát, a Csonka verset (Hollós Korvin Lajos költeményét) Molnár Andrea énekelte (szintén a 12. F-ből), gitáron Gyurity István12. E osztályos tanuló kísérte. Az elhangzó versekkel szerettük volna bebizonyítani, hogy a költészet fejlődése töretlen napjainkban is, s a kortárs költők alkotásai nem érthetetlen, zavaros abrakadabrák, hanem a mai olvasót megszólító, a modern ember életérzését tükröző alkotások. Ezután megtörténhetett a versenyek eredményhirdetése az összesített eredmények alapján az első helyen végzett a 11. B osztály, második lett a 9. F osztály, a harmadik helyet pedig a 9. B osztály szerezte meg. A 11. B átvehette, majd el is fogyaszthatta az első díjat, amely magyar csokoládékból állt.
A nap méltó megünnepléséért Kőnigné Pénzes Edit tanárnőnek jár köszönet.
A nap záró eseményeként a 7. órában iskolánk színjátszói Karinthy Frigyes dramatizált iskolai történeteit mutatták be nagy sikerrel. (A szakkör vezetője Géczyné Megyeri Marianna tanárnő.)


2012. január 21., szombat

Élet és irodalom

Dakó Dávid (10. D) 2011 októberében részt vett a Szent István Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégiuma által szervezett kreatív szépíróversenyen. Az alábbi verséért különdíjban részesült. Eredményéhez gratulálunk.


 

Dakó Dávid: Nekem így, nem tetszik

Súlyosodott szenvedés, komor ízlelés.
Fekete, konok hangulatban leledzés.
Búskomor betontáj balga barma rajta,
Hogy lelkében a szép látást elpusztítsa.

Botor dolgokra időt lopva,
Szeretet szívéből kidobva,
Örökre tévéhez ragadva,
Barma családját otthagyta.

Más nem érdekli már, csak új sorozata,
Hogy álcsillagjait ragyogni láthassa.
Jégcsapok se ébresztenék már fel, soha.
Ez a tökéletes társadalom kora.

Kérdeztem már emberek hadát,
hogy minek ez az életforma.
De egyik se találta szavát,
Minek él így, egyik se tudta.

A buta bolyongás az álomvalóban,
Taszít a lelkem mélyéig, s torkomban.
Az én lelkem nem lesz az ego poklában,
Inkább csodálom a dombokat hazámban.

Bükkfa-erdő szívembe lopva,
Édes szüleim csuda hangja,
Szívem vidékéről ordítja,
Valami el lett régen rontva.

Lelkiismeretem düh tűzesőjében,
A vonzó szablyát harcolni megragadta.
Délibáb delét megsebezve versemben,
Reménykedni nem elég, végre kimondta.

A mindent tűrés korhadt vonal,
Ki kell mondani mi is zavar
Ki kell írni a bajt a tollal,
Különben minden elvész hamar.



2012. január 9., hétfő


„Valete!” – „Éljetek boldogul!”



A középkor óta szokásos volt a lovagi tornára induló lovagok, az új egyetemre induló diákok, a vándorútra induló mesterlegények ünnepélyes búcsúztatása. Az indulásuk előtti estét lakomával, tánccal ünnepelték barátaik, családtagjaik. Ennek a XIX. századi diákéletben való megjelenése a „valétálás” szokása volt. A végzős diákok búcsúztatásának hagyománya az 1830-as években élt selmeci főiskolásokhoz kötődik.

A Hunfalvy 2012. január 7-én a SYMA Csarnokban rendezte meg 12., ill. 13. évfolyamos diákjaink szalagavató bálját. Az eseményt minden évben hosszú, gondos szervezőmunka előzi meg. A végzősök ebben a tanévben is sok-sok órát töltöttek azzal, hogy a keringő, a palotás és az osztálytánc minél szebb, összehangoltabb legyen.

Ebben a tanévben 5 végzős osztályunk 142 tanulója sorakozott fel, hogy ezen a szép ünnepségen részt vegyen. Czellecz Réka (12. E) Lázár Ervin történetét, Szente Nikolett (9.B) Szilágy Domokos szonettjét mondta el, amelyek jól illettek az est hangulatához. A búcsúztató évfolyam nevében Homolya Nikolett (12. E), a búcsúzóéban Lancsák Zsanett (12. B) osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel.  (A műsort Galgóczy Gábor és Blank Péter tanár urak szerkesztették és rendezték.)

Az esemény legfontosabb pillanata – természetesen – a szalagtűzés volt. A hagyományoknak megfelelően a tizenegyedikesek képviselői először iskolánk igazgatójának, Plánk Tibornak, majd a helyetteseknek (Dedinszkyné Szilágyi Erzsébetnek, Horváth Teréziának és Turi Zoltánnak) tűzték fel a szalagot. Németh Gábor tanár úr (13. A), Sárhídi Éva (13. Af), Füleki Réka (12. B), Dömösiné Dankó Judit (13. E), Szabó Zsófia (13. F) tanárnők – a végzősök osztályfőnökei – már az igazgató úrtól kapott szalag birtokában folytatták a szalagtűzést.

Amíg az osztályok felkészültek a palotásra és a keringőre, a Bonton táncegyüttes szórakoztatta a közönséget. A palotást követően került sor az osztálytáncokra (láthattuk a 13. Af akrobatikus rock and roll bemutatóját, a 13. E „Azok a hétfő reggelek” című produkcióját, a 13. F misztikus kelta táncát, a 12. B börtöntáncát és a 13. A osztály vadnyugati hangulatú előadását). A bált az angol és a bécsi keringő zárta. (A palotást, a keringőket és a rock and roll-t Vizi Zsuzsa tanárnő tanította be, Őry Júlia munkája a kelta- és a börtöntánc, a country zenére Tímár László készített koreográfiát.)

Köszönet illeti az este fő szervezőjét, Pásztorné Lipták Ágnes tanárnőt, valamint segítőtársait, Szabó Eszter és Trautmann Szilvia tanárnőket. A csarnok báli hangulatnak megfelelő díszítését Géczyné Megyeri Marianna tanárnőnek és a 11. D osztálynak köszönhetjük.

A bálnak vége, a végzősök haladnak tovább az érettségi felé, már csak néhány hét (ha még nem döntöttek) és ki kell találniuk, hogyan tovább. Az előttük álló félév döntő fontosságú lehet abban, hogy elérik-e célkitűzéseiket, elindulhatnak-e kitérő nélkül azon az úton, amelyen szeretnének. Immár rajtuk a szalag, amely jelzi, már csak néhány hónap a „hivatalos” felnőttségig. Sok sikert kívánunk mindannyiuknak!