2011. november 26., szombat

KOLONTÁRI DIÁKOK A HUNFALVYBAN

2010. szeptember 4. szomorú napként marad meg az emlékezetünkben: vörösiszap-áradat öntötte el Ajka, Devecser és Kolontár településeket.

Az ország összefogott, mindenünnen érkeztek a segélyek, így iskolánkból is. Az akkori 10. F meghívta a kolontári diákokat egy budapesti kirándulásra. Tavaly erre sajnos nem kerülhetett sor, de idén bepótoltuk.

November 11-én, Márton napján megérkezett 12 diák, a kolontári iskola Soháné Csóka Zita igazgató asszonnyal az élen. Kissé félve, de mosolyogva adták át az általuk készített ludakat a vendéglátóknak.
A 11.F sütivel, üdítővel és színes programokkal várta az elsős, másodikos, harmadikos és negyedikes kicsiket. Tágra nyílt szemmel csodálták a Parlamentet, a Mátyás templomot, a várat, és felszabadult örömmel készítették a bábokat a Bajor Gizi emlékmúzeum kézműves foglalkozásán.

Talán egyszer diákjaink sorában tudhatjuk néhányukat.


Béládi Magdolna és a 11.F osztály

2011. november 19., szombat

Élen a tanulásban, élen a sportban


Barna Klaudia (10. E) 2011. október 11-én a tanulásban és sportban nyújtott kimagasló teljesítményéért elnyerte Budapest Főváros Közgyűlésének Élen a tanulásban, élen a sportban kitüntető címét.

Klaudia 2009 januárjában világbajnoki címet szerzett free show formáció kategóriában az IDF Nemzetközi Táncszövetség által szervezett tánc és talajtorna világbajnokságon a FAWA SE színeiben. Ám a fenti cím elnyeréséhez még az is szükséges volt, hogy év végi tanulmányi átlaga 4,85 legyen.

Gratulálunk elért sikeréhez!

2011. november 8., kedd

Két verseny egy napon

2011. október 26-án két verseny is lezajlott iskolánkban. Mindkettő szavalóverseny volt: az egyik magyar, a másik angol nyelvű.

A magyar nyelvű versmondó versenyre 12 diák jött el, 9. és 10. évfolyamosok indulhattak, közülük a legjobbak vehetnek majd részt az áprilisi döntőn, ahol majd a 11., 12. és 13. osztályos tanulókkal mérhetik össze tudásukat. A versenyt Géczyné Megyeri Marianna tanárnő szervezte. Iskolánk korábbi kiemelkedő versmondója, Burján Szilárd, valamint Bauer Anna és Gyovai Szilvia tanárnők voltak a zsűri tagjai.

Holtverseny alakult ki a szavalók között: Szente Nikolette (9. B) és Futsek-Turán Soma (9. D) első helyezettek lettek; második helyezést ért el Kis Virág (10. A), Mándoky Olivér (9. A); Tomózer Bianka (9.F), Szép Bence (9. D) a harmadik helyet szerezték meg.
Az angol nyelvű versmondó versenyt „Hölgyek a költészetben” címmel hirdette meg a 9-10. évfolyamos tanulók számára a Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet három kategóriában. (Az I. kategóriában azok versenyezhettek, akik heti 3-4 órában tanulják a nyelvet, a másodikban, akik heti 4 óránál magasabb óraszámban tanulnak angolul, a harmadikban a szakiskolai tanulók indulhattak.)


A versenyen 11 tanuló vett részt. A fővárosi döntőbe négyen jutottak tovább: az I. kategóriában Buda Nikolett és Csizmadia Bettina, mindketten a 10. E osztály tanulói (felkészítő tanáruk: Szondi Gyöngyi); a II. kategóriában Kóródi - Juhász Alexandra a 9. A-ból (felkészítő tanára: Bálint Diána) és Szente Nikolette a 9. B-ből (felkészítő tanára: Blank Péter). A verseny iskolai fordulóját Szondi Gyöngyi tanárnő szervezte.

Gratulálunk az elért eredményekhez!