2012. február 27., hétfő

Farsang



Mint ahogy azt már jó ideje megszokhattuk, az idei ünnepség is remekül szórakoztatta résztvevőit. A délelőtti szünetekben a Petőfi-szobornál süteményekkel, teákkal és üdítőkkel megrakott asztalok várták az éhes, szomjas, nassolni vágyó tanárokat és diákokat, továbbá lehetőség volt farsangi maszkok vásárlására is. A büfében árult gofri, illetve amerikai palacsinta hatalmas sikert aratott, főleg, ha a vásárló juharsziruppal kívánta meglocsolni az ételt.

Az órák után kezdődött - a hunfalvys hagyományoknak megfelelően - az osztályok versenye. A végzős osztályokat kivéve majdnem minden osztály szerepelt a délutáni ünnepségen a tornateremben. A verseny keretében az osztályoknak 3 feladatban volt alkalmuk megmérettetniük magukat: egy szórakoztató kvízzel, egy előre megkoreografált zenés-táncos produkcióval, illetve a rendkívül nagy sikerrel és izgalommal járó székfoglaló játékban. A szabályokhoz igazodva minden osztályból 3-3 fő vett részt a játékban, a versenyzők zenére körbe-körbe sétáltak a fogyatkozó székek körül, hogy amikor a zene teljesen elhallgat, gyorsan le tudjanak ülni az egyikre.




 Fejvesztett küzdelmek és izgalom után végül megszületett a győztes. A feladatok teljesítését követően a zsűri meghozta döntését, és a győztes osztály - a 11.A - kitörő örömmel fogadta a meglepetéstortát.



A zsűri tagjai voltak:     Pavek Zsuzsanna, IDB-t segítő tanár
                                   Nagy Andrea, a szervező osztály (11.B) osztályfőnöke
                                   Víg Júlia, IDB elnök
                                   Szentivánszky Sára, Tóth Lilla (11.B)


Végeredmény:                        3.   9.D                    2. 11.E            1. 11.A


                                         Rozgonyi Richard (11. B) 



2012. február 8., szerda

DÖK-vezetőség választása

Az Iskolai Diákbizottság (IDB) vezetőségének két tagja, Sima Fanni (13.F) és Farsang Renáta (13.F) ebben a tanévben már végzős hallgatók. Ezért a 2011. 02. 7-i ülésen vezetőségválasztást tartott az IDB. Az új vezetőség:
Az IDB titkára:                       Vig Juli (11. E)
Vezetőségi tagok:                   Szabó Ildikó (12.D)
                                              Sík Zselyke (10.A)
                                              Rozgonyi Richárd (11.B)
A régi vezetők munkáját köszönjük, az új vezetőknek pedig gratulálunk.



2011. évi szelektív hulladékgyűjtő akció eredménye


Az iskolánkban a 2011. 11.30-11.14-ig tartó szelektív hulladékgyűjtő akció során összesen 1968 kg papírt, 206 kg PET palackot, 230 kg kupakot, valamint105 kg elektromos hulladékot gyűjtöttünk.

Ebben a jó teljesítményben szinte valamennyi osztály munkája benne van. Az osztályok közötti versenyt a
9. A osztály nyerte meg 348 kg papír, 12 kosár PET palack és 69 kosár kupak behozatalával. Kiváló teljesítményt nyújtottak a 9.B, 10.A,12.A, 13.A osztályok. Itt szeretném külön megköszönni a szülők és az osztályfőnökök támogatását és segítségét az eredményes gyűjtéshez. Az akció sikeres lebonyolításában nagy segítséget nyújtottak az osztályok környezetvédői, a 9.B osztály tanulói, az ökotanács tanárai, és az IDB akciócsoportja Vig Juli (11.E) vezetésével, valamint Bóna Zoltán gondnok és Krecsmarik Ferenc karbantartó.
Nem elhanyagolható a pénzben kifejezett eredmény sem. Összesen 44 000 Ft. Ezt az összeget teljes egészében a diákok kapják meg a diáknapi program lebonyolításához.

Pavek Ferencné
Hunfalvy ökoiskola vezető