2012. december 21., péntek

Karácsony hava


Dickens halhatatlan műve - a Karácsonyi ének – az ünnep legfontosabb üzenetét hordozza: mindenki szembenézhet az életével és változtathat rajta. A legfontosabb erő, ami változásra késztet, a szeretet, ez tesz képessé az empátiára, mások érzéseinek megértésére, gondolatainak befogadására. Scrooge, „a vén bűnös”, megvetően tekintett a körülötte élők ünnepi készülődésére, s csak a karácsony három szellemének látogatása fordította szívét a helyes útra.

Az év utolsó hónapja, a december számunkra már az ünnepekhez kapcsolódva telt el. December 1. óta a Petőfi-szobor mellett áll a 12. F osztály (osztályfőnökük Béládi Magdolna tanárnő) különleges adventi naptára, így a várakozás napjaiban minden osztálynak jutott egy-egy kedves ajándék. 

December 5-én elindult az iskola teherautója Mezőkövesdre, hogy a tanulók és a tanárok által összegyűjtött adományokat (ruhaneműt, játékot és tartós élelmiszert) eljuttassa a Mezőkövesdi Kistérségi Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat telephelyére. (Az IDB-t segítő tanárnő, Géczyné Megyeri Marianna a 9. D osztályra és osztályfőnökükre, Szabóné Peregi Zsuzsanna tanárnőre támaszkodva szervezte meg az adománygyűjtést.)
December 6-án a 11. D osztály (osztályfőnökük Szabó Eszter tanárnő segítségével) teremtett Mikulás-napi hangulatot. Feldíszítették az iskolát, szünetekben pedig krampusznak és Télapónak öltözve várták a  maguk készítette finomságokkal teli ideiglenes büfében az édességet kedvelő diákokat és tanárokat. A 10. B osztály (osztályfőnökük Marosi Andrea tanárnő) a tantestület gyermekeinek rendezett egy kedves Mikulás-ünnepséget.

December 13-án elérkezett a hagyományos karácsonyi vásár időpontja. 35 csapat készült arra, hogy a gazdasági ismeretek (I.) tantárgyból tanultakat a gyakorlatba is átültessék. A program fő szervezői Blahó Margit és Szabó Eszter tanárnők voltak. A szakmai tanárok (Blahó Margit, Szabó Eszter, Sverteczki Viktória, Baranyai Anita, Pintér Gabriella, Bartha Gabriella és Mednyánszkyné Szalay Judit) készítették fel osztályaikat erre a komoly megmérettetésre. Hat csapat teljesítménye kiemelkedő volt. A győztesek: Mojzi’s (10. A), Muffinomságok (10. F), BuborÉk Kft. (10. A), Kisegítő Kft. (9. A), Térdig Hunfalvy Bt. (9. B), Hunfirma (10. E).

Régi hagyomány, lévén az idegen nyelvek és a hozzájuk kapcsolódó kulturális ismeretek fontosak iskolánk számára, a Népek karácsonya rendezvénysorozat, ahol a különböző nyelveken tanuló diákok bemutathatják az adott nemzet ünnepi szokásait, dalait. A sort az angol nyelvet tanulók kezdték december 13-án egy tréfás Hófehérke-átköltéssel (Réffy Anna tanárnő segítségével), december 14-én orosz dalokat hallgathattunk meg a nagyszünetben (Bálint Diána tanárnő vezényletével), majd december 17-én Lipták Ágnes tanárnő tanítványai mutathatták be a német karácsonyra jellemző énekeket, december 18-án a franciául tanulók tettek ki magukért, hatalmas süteményhegyet hoztak be az iskolába, így nemcsak a totó nyertesének jutott az édességekből, de minden jelenlévő kaphatott egy szelet tortát.

A naptári év utolsó előtti napján került sor az iskola dolgozóinak (a tanároknak és a technikai segítőknek) ünnepségére, az énekkar szép karácsonyi dalokat adott elő (a karvezető Jánosiné Czike Klára tanárnő volt, új énektanárunk zongorán kísért). A szép műsor része volt Czellecz Réka, tehetséges versmondónk előadása, néptáncos párunk bemutatója és a hagyományos betlehemezés, amelyet a 9. D osztály adott elő (Szabóné Peregi Zsuzsanna tanárnő betanításával).

December 20-án a tanítási órák lezárásaként a diákok megtekinthették az elmúlt két hónapról készült Hunfalvy Híradót (amelyet Gyovai Szilvia tanárnő szerkesztett), majd sor került az osztálykarácsonyokra.
A félévnek hamarosan vége, előtte az elkövetkezendő néhány nap az ünnepeké, a pihenésé és a számvetésé, hogy azután januárban újult erővel koncentrálhassunk az előttünk álló feladatokra.

Addig is a Hunfalvy egész közössége és minden olvasónk számára kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt kívánunk!

K. P.E.

2012. december 17., hétfő

Karácsonyi kalendárium - ökoprogram


Karácsony közeledtével mindenkit elragad az adakozó hangulat, kinyílnak a szívek. Velünk sem volt ez másképp, ezért nagyon boldogok voltunk, amikor megtudtuk, hogy a miénk lehet a megtisztelő feladat, hogy az iskola összes osztályát megajándékozzuk egy kis aprósággal. 

A kivitelezés - hogy egy óriási adventi kalendáriumot készítünk - nagyon izgalmas kihívásnak tűnt. Valami különlegeset szerettünk volna alkotni, ami méltó az iskola nevéhez, így minden apró részlet természetes anyagokból készült. A naptár alapját két hatalmas kartonból készült tábla adta, amelyre az ajándékdobozoknak megfelelő méretű nyílásokat vágtunk, és hogy semmi ne vesszen kárba, ezekkel a kivágott elemekkel állítottuk össze a kalendáriumot, ami így a saját lábán áll. 

A napokat jelző lapokat különféle technikákkal díszítettük, ezek rejtik el a dobozokat. Az osztály minden tagja lelkesen vállalta, hogy karácsonyi jelmezbe öltöztet egy-egy cipős dobozt, melyeket később az adott osztály betűjelével jelöltünk meg. Mikor a kalendárium elkészült, nagyon elégedettek voltunk. Utolsó simításként ünnepi hangulatú díszítés került naptárunkra, osztályunk pedig megtöltötte a dobozokat mindenféle finomsággal. 

Nagyon reméljük, hogy ti is örömötöket lelitek a 12. F osztály ajándékában, remélhetőleg jövőre is megajándékozunk Benneteket!

Mindenkinek békés, boldog ünnepeket kívánunk!

Dobos Kata
12.F

2012. december 14., péntek

Népek karácsonya - angol karácsony (11. A)



 Az idei népek karácsonya sorozat angol napján (december 13-án) egy hagyományos „Christmas Pantomime”-ot mutattunk be. A Hófehérkét választottuk, amelyet aktuális slágerekkel, reklámokkal, egyedi szövegekkel tarkítottunk. Ezeket a szövegeket – csoportokban - mi írtuk meg és fordítottuk angolra. A hátteret, a hangeffekteket és a zenét szintén az osztálytársainknak köszönhetjük. A női szerepek nagy részét fiúk játszották, míg a férfi szerepeket lányok.

Az osztály felkészülése nem volt zökkenőmentes, de végül sikerült belerázódnunk szerepeinkbe, és kellékeinket is időben összeszedtük - az utolsó pillanatban. Az előadás napján meglepve tapasztaltuk, milyen sokan jöttek el. Végül minden lámpalázunkat sutba dobva, magunkat is megleptük mennyivel jobban teljesítettünk, mint a korábbi próbákon. 
Sok segítségre és türelemre volt szükségünk a felkészülés során. Osztályfőnökünktől, Réffy Anna tanárnőtől mindkettőt megkaptuk. Ezúton is szeretnénk megköszönni munkáját.

Dóka Dóra, Závodni Vivien (11. A)

2012. december 8., szombat

Össztánc


FOTÓGALÉRIA

Hagyományainknak megfelelően idén is lehetőségük volt a 9. évfolyamos diákoknak, hogy a társastánc alapjait elsajátítsák. December 7-én kerülhetett sor arra, hogy új ismereteiket megmutathassák a szülők, a barátok és tanáraik előtt.

Az osztályok produkcióit zsűri értékelte, amelynek elnöke Géczyné Megyeri Marianna tanárnő volt, a zsűri tagjai a 10. E, 11. D és a 11. E osztályokból kerültek ki, akik az esemény szervezésében is segítettek. A zsűri értékelte a tánctudást és az előadásmódot, valamint a tánctörténeti totón elért eredményeket. A győztes Sárhídi Éva tanárnő osztálya, a 9. E lett, akik jutalmul egy hatalmas tortát kaptak ajándékba.

A rendezvény sikeréért sokat tettek a 9. évfolyamos osztályfőnökök. A táncokat Csiszár Ferenc (Danceworld TSE) (http://www.danceworldtse.hu/) tanította be.

Az alábbiakban a 9. F osztály két tanulójának beszámolójából megtudhatjuk, hogyan tekintenek vissza erre az eseményre és a felkészülés időszakára.

„Év elején, amikor részt vettünk az első táncóráinkon, a legerősebb érzés a kíváncsiság volt bennünk. Az első órán a „vonaltáncot” tanultunk, többségünknek nem ment túl fényesen. (…)
Kezdetben, ha valaki bejött volna a terembe, az nevetve ment volna ki, de ahogy az órák múltak, mi pedig egyre több táncot tanultunk meg, a tánctanárunk és az osztályfőnökünk is sokkal elégedettebb lett velünk. (…) Az előadás előtti főpróba kisebb-nagyobb hibákkal (inkább kisebbekkel) lezajlott. Nem sokkal később megérkeztek a szüleink, akik helyettünk is izgultak.
Szerencsére minden a legnagyobb rendben volt. (…) A legutolsó táncunk közben, amelyet az egész évfolyam együtt táncolt, mindannyiunk válláról „leesett a teher”. (…)
Véleményem szerint az itt megszerzett tánctudást felnőttként is kamatoztatni tudjuk majd. (…)”
Kisfaludy Tamás

„A négy hetes betanítási idő alatt, ötféle tánc alapjait kellett elsajátítaniuk a 9. osztályos tanulóknak. (…) Ennek a tanulási folyamatnak lehettem részese én is az utóbbi egy-másfél hónapban. A rumba, a csacsacsa, a bécsi- és az angolkeringő alaplépéseit kellett megtanulnunk és emellett még a „vonaltáncot” is, amit az egész 9. évfolyam egyszerre mutatott be. Ez a „vonaltánc” az idén egy western stílusú tánc volt, természetesen country zenére.
(…) A bevonulásra, a sorrend tisztázására, a bemutató előtti 2 órában volt lehetőség. Úgy gondoltam, 2 óra alatt nem lehet 150 embernek megtanítani ezeket a „stratégiákat”, de mégis sikerült. Ennek a titka az, hogy aki az egész műsort összehozta, a tánctanár, nagyon érti a dolgát.
Az esemény mindenki számára felejthetetlen élmény volt, elnézve a szülők arcát mindenki nagyon élvezte, büszkén keresték tekintettükkel a saját csemetéjüket, akik most váltak igazán középiskolássá, egy közösség részévé.
(…) Az esemény fénypontja, a meglepetéstánc volt, amit szintén egy 9. osztályos tanuló és versenytáncos párja adott elő, majd a „vonaltánc” következett, és vastaps kíséretében zárult a rendezvény.
Szerintem mindenki nagyon jól érezte magát, jól telt ez a péntek délután. Már alig várom, hogy a jövő évi kilencedikesek mivel rukkolnak elő.
Galcsik Győző

2012. december 4., kedd

A végzősök vetélkedője


FOTÓGALÉRIA

November 30-án került sor a végzősök vetélkedőjére. A 12. E osztály (osztályfőnökük Gyovai Szilvia tanárnő) a feladatok megtervezéséért felelt, a 12. D osztály (osztályfőnökük Erdeiné Bacher Katalin tanárnő) a játékok kivitelezésében jeleskedett.

A zsűri tagjai voltak: Géczyné Megyeri Marianna (az IDB-t segítő) tanárnő, valamint a 12. E és 12. D osztály néhány tagja. Vig Júlia (12. E, az IDB elnöke) az elnöki teendőket látta el.
A játékos versenyt a 13. A osztály nyerte (Galgóczy Gábor tanár úr osztálya).

Az alábbiakban a 13. F osztály tanulója, Cábóczky Orsolya osztja meg velünk élményeit.
Iskolánkban már régi hagyomány, hogy a végzős diákok számára minden évben szerveznek egy vidám vetélkedőt. A többi osztályhoz hasonlóan mi is nagy lelkesedéssel vártuk ezt az eseményt.
Már napokkal a vetélkedő előtt elkezdtünk készülődni, minden osztály húzott egy híres és ismert film- vagy könyvcímet, fiktív szereplőt, esetleg valamilyen népszerű foglalkozást. A mi osztályunknak Sherlock Holmes jutott. Kitaláltunk egy táncos koreográfiát, amely illett a figurához. Szerintem egészen jól sikerült.
Ezek után még számos feladat várt ránk, ilyen volt például a szerenád, amelyet az osztályfőnökünknek kellett előadnunk. Ezt úgy kellett megírnunk, hogy tíz szó adott volt, tehát ezekre a szavakra épült a szövegünk. Úgy érzem, ezt a feladatot is jól teljesítettük.
A legviccesebb az volt, amikor versenyfutásban kellett jeleskedni osztályonként egy-egy embernek – múmiává bugyolálva. Az nyert, aki a leggyorsabban futott, illetve akiről nem esett le a papírjelmez.
Versenyezhettünk joghurt- és rizsszeletevésben (a kezünket nem használhattuk), volt még táncverseny, „pelenkázás”, valamint meg kellett neveznünk néhány helyszínt, tárgyat az iskola épületében - képek alapján. (…)
Jó volt, hogy az alsó évfolyamokból is maradtak diákok nézőként, akik szurkoltak és bátorították a versenyzőket.
Ez a program a tanítást követően, péntek délután zajlott, ezért mire véget ért a verseny, mindannyian elfáradtunk, de nem bántuk, mert nagyon jól éreztük magunkat. Évek múlva is szívesen emlékszünk majd vissza erre a felhőtlen délutánra. (…)”


Néhány gondolat a szervező osztály (12. D) tanulójától, Blandl Andortól:
„Az idei vetélkedőt az én osztályom, a 12. D szervezte. Az IDB-tanács bízott meg minket ezzel a kicsit sem egyszerű feladattal. A szervezés legnagyobb részét Gergely Bálint, Vig Júlia és Géczyné Megyeri Mariann tanárnő, az IDB-t segítő tanár vállalta el. Úgy állították össze a feladatsort, hogy az minél szórakoztatóbb és izgalmasabb legyen. Nagyon jó munkát végeztek, hiszen az osztályok az egész esemény alatt jól láthatóan vidámak voltak. Ez nekünk, szervezőknek nagyon pozitív visszajelzés. Megbizonyosodhattunk arról, hogy a mi osztályunk is meg tud birkózni egy nehéz feladattal, és összetartó kis társaság vagyunk.
Öt osztály harcolt a dicsőségért, és persze az ízletes tortáért, amely az első helyezettnek járt. A parádés küzdelemből a 13.A került ki győztesen. Igazán megérdemelték a győzelmet, nagy meglepetés volt példamutató elszántságuk. Látszott a tűz a szemükben, egyértelmű volt, hogy ők győzni jöttek. A másik négy osztály fej-fej mellett küzdött a dobogó második helyéért. A feszültséget tapintani lehetett a teremben. Senki nem merte volna kijelenteni, hogy az E osztály, vagy például az F osztály fog odaérni a második helyezésre. Az izgalmas küzdelem végén a 13. E kapta a képzeletbeli ezüstérmet, aminek láthatóan örültek. Hiszen ők már tudták a rendezvény elején, hogy az első helyezettnek jár az a „megtisztelő” feladat is, hogy a végén rendbe tegyék a termet, és feltakarítsanak. Ám az A-sok ennek ellenére is nagyon örültek a diadalnak.”

2012. december 1., szombat

Dél-budai diákok segítsége Dél-Borsodnak

"Tartós élelmiszerrel, ruhákkal, játékokkal próbálják meg szebbé tenni a Mezőkövesd környékén élő családok ünnepét.


 150 zsáknyi tartós élelmiszer, s mintegy 30 zsáknyi ruhanemű, játék érkezett szerdán délután a Mezőkövesdi Kistérségi Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat telephelyére. Az adományozók diákok, egészen pontosan a Dél-Budai Térségi Integrált Szakképző Központhoz tartozó középiskolák tanulói.

Az Öveges József Szakközépiskola és Szakiskola, a Mechatronikai Szakközépiskola és Gimnázium, a Budai Középiskola, a Kossuth Lajos Kéttannyelvű Fővárosi Gyakorló Műszaki Középiskola, a Fáy András Közlekedésgépészeti Műszaki Szakközépiskola és a Hunfalvy János Közgazdasági Szakközépiskola. Ez a hat fővárosi intézmény működik együtt a Dél-Budai TISZK keretein belül. ...

Nem újdonság tehát a mostani akciójuk, sőt, mindez tudatos pedagógia munka eredménye. Fábry Béla, a hat iskola együttműködését koordináló tanár az ÉszakOnline-nak elmondta: a piacképes szakmai tudás átadásán túl az intézményeknek az is céljuk, hogy fejlesszék a diákok szociális érzékenységét. Éppen ezért arra kérték a fiatalokat, hogy mindenki, aki csak tud, legalább egyetlen csomag (doboz, flakon) tartós élelmiszert – lisztet, cukrot, olajat, konzervet – hozzon el otthonról, s ajánlja fel a rászoruló családoknak. „Jellemző, hogy bár ilyesmit nem kértünk, de a diákok hoztak be játékokat, ruhaneműket is. Tudták, hogy ezek a dolgok is óriási segítséget jelentenek azoknak, akiknek alig akad valamijük" – mondta a pedagógus.

Az adományokat a mezőkövesdi, illetve a környező településen élő szegény, rászoruló családok kapják meg, a szétosztásról a szociális és gyermekjóléti szolgálat gondoskodik. Az intézmény vezetője, Zsák Terézia érdeklődésünkre elmondta: a TISZK-hez idén csatlakozó Hunfalvy iskolával már ötödik éve állnak kapcsolatban, az intézmény diákjai minden évben eljuttatják hozzájuk az adományaikat. A most gyűjtött élelmiszert, ruhaneműt, játékot az ellátási körzetükhöz tartozó városokban, községekben (21 borsodi és egy Heves megyei településen) osztják szét a rászorulók között. Elsősorban most nem az időseket, hanem az aktív korú, de munka nélkül élő embereken, azok családjain próbálnak meg segíteni. Ők is rengetegen vannak: egyre nő az ellátotti kör, Mezőkövesden például éppen a napokban szűnik meg több száz munkahely."

Észak Online cikke - www.eszon.hu/

2012. november 30., péntek

A párizsi magyar nagykövet látogatása iskolánkban



A két tanítási nyelvű osztályaink vállalt célja – többek közt -, hogy akár magyarul, akár a célnyelven (nálunk ez az angol, francia és a német) alkalmassá váljanak arra, hogy tanulmányaikat magasabb szinten folytassák, ill. szakmájukat mindkét nyelven gyakorolhassák. 

Prof. Dr. Trócsányi László - neves jogtudós, egyetemi tanár, volt alkotmánybíró, Magyarország párizsi nagykövete - azért látogatott iskolánkba, hogy a célnyelvként francia nyelvet tanuló 12. és 13. évfolyamosok számára segítséget nyújtson abban, hogy a továbbtanulásukhoz minél több fontos információhoz jussanak. 


Az új lehetőségek, amelyről beszámolt, a Szegedi Tudományegyetemhez ezen belül is az Állam- és Jogtudományi Kar egyik képzési és kutatási intézeteként működő Európa-tanulmányok Központhoz köthetőek. Az Európa-tanulmányok Központ a magyar nyelvű nemzetközi tanulmányok alapképzésben és az ezt követő mesterképzésben olyan szakembereket képez, akiket bárhol a világon szívesen látnak majd. Különleges jelentőséggel bír a francia nyelv ezen a szakon, hiszen a mesterképzés – az országban egyedülálló módon – ezen a nyelven is folyik, méghozzá úgy, hogy a Szegedi Tudományegyetem diplomája mellett a  Lille-i Politikatudományi Intézetét (IEP de Lille) is megszerezhetik a diákok. A lille-i félév ingyenes, tehát külön tandíjat nem kell fizetni a képzést választóknak.

Megtudtuk, hogy az alapszakon tavaly kb. 90 fő kezdte meg a tanulmányait, durván a fele államilag finanszírozott, a fele költségtérítéses módon tehette ezt, és idén is várhatóan ilyen létszámra és arányra számítanak. Arról is szó volt, hogy a mi tanítványaink számára különleges lehetőséget jelent, hogy amikor végeznek, kiválóan beszélnek franciául, és középiskolásként ezen a nyelven tanulnak üzleti gazdaságtant (II.), gazdálkodási ismereteket, információkezelést, informatikát, célnyelvi civilizációt, valamint elméleti gazdaságtant, mert ha az egyetemen tanult tantárgyakkal átfedés volna, beszámíthatják a szorgalmi jegyek vagy a vizsgák kiváltására.

Vonzó lehetőség, hogy az egyetem, ill. a Központ segítséget nyújt megfelelő gyakorlati helyek kiválasztásában nemzetközi intézményeknél vagy cégeknél a tanulmányok befejezését követően. Természetesen a francia nyelv ismerete mellett ekkorra már az angol is nélkülözhetetlen lesz.

Prof. Dr. Trócsányi László előadását követően válaszolt a diákok kérdéseire, majd reményét fejezte ki, hogy sokukkal találkozhat majd a következő tanév során.

Ezúton köszönjük a megtisztelő látogatást, reméljük, amikor diákjaink szüleikkel együtt döntenek a továbbtanulásukról, felhasználják majd ezeket a hasznos információkat.

K.P.E.

Őszi szavalóverseny a Hunfalvyban



2012. november 21.
 VIDEÓ 

Iskolánkban ismét megtartottuk a 9-10. évfolyamosok szavalóversenyét. A tizenöt induló mindegyike jól felkészült a megmérettetésre. A szövegválasztás sokféle volt, többek közt Petőfi, Tóth Árpád, Nemes Nagy Ágnes, Erdős Virág versei hangzottak el. A zsűri tagjai Czellecz Réka 13. E osztályos tanuló (Kazinczy-érmesünk, vers- és mesemondóversenyek győztese), Szabóné Peregi Zsuzsa és Ther Mária tanárnők voltak. A zsűri elnöke Géczy Judit tanárnő volt.

Minden résztvevő emléklapot kapott, a verseny győztesei, helyezettjei könyvjutalomban részesültek, a legjobbak meghívást kapta a tavasszal tartandó döntőre, ahol a „nagyok” között ők is bizonyíthatnak majd újabb versekkel. A versenyt, ahogyan az előző évben is, Ther Mária tanárnő szervezte.

A következő eredmények születtek:
I.                 Szente Nikolette (10. B)
Szép Bence (9. B)

II.               Klausz Hanga Benigna (10. F)
Csornay Benedek (9. B)

III.             Futsek-Turán Soma (9. B)
Benke Franciska (10. F)
Fényes Paula (9. F)

Gratulálunk a győzteseknek és a helyezetteknek!

2012. november 23., péntek

Nyitott könyvek


Az Iskolai élő könyvtár (http://www.facebook.com/IskolaiEloKonyvtar) program 2012. november 7-én, 14-én és 21-én valósult meg a 11. F és 12. E osztály számára.
Novemberben a Nyitott Könyv Egyesület tartott iskolánkban előadást. A diákok megismerhették a különböző kisebbségi csoportok elleni előítéleteket és diszkriminációt. Ezen kisebbségek tagjai, az élő „könyvek” meséltek életükről, mindennapjaikról, mi pedig lelkesen hallgattuk őket.
Először az osztályfőnöki óra keretein belül látogatott meg minket két hölgy, akik bevezető órát tartottak. Megbeszéltük, hogy mi a különbség előítélet, diszkrimináció, elítélés között; majd csoportokba szerveződve kérdéseket kellett megfogalmaznunk a különböző előítélettel sújtott embercsoportok kapcsán. A csoportok sokszínűek voltak: tagjaikat származás, testi adottságok, eltérő nézetek, betegség vagy egy, a múltban történt rossz időszak miatt ítélik el az emberek.

A következő osztályfőnöki órán meglátogattak minket a „könyvek”. Mindegyikünk három-három könyvvel tudott beszélgetni, és maga választhatta meg, hogy melyikkel. Egy könyvre húsz perc jutott, amit elég kevés volt; az idő gyorsan telt, mi viszont még beszélgettünk volna. A hangulat nem volt feszült, bármilyen kérdést feltehettünk, természetesen tisztelettudóan. A „könyvek” tényleg válaszoltak minden kérdésünkre, és nem láttunk köztük olyan arcot, aki keservesen mesél, habár ami vele történt, több volt, mint keserves. Elképesztő dolgokat meséltek, amiről mi és – véleményem szerint - még sokan mások sem tudnak. Egyenlő elbánás helyett sokakat szinte nyomorba taszítottak, egyes embertársuk pedig emberszámba sem veszi őket. Az érdeklődést hullámokban váltotta fel a meglepődés, sajnálat érzése. A beszélgetések után egy lapot kellett névtelenül kitöltenünk, amire a véleményünket írtuk rá, és ezzel kapcsolatos kérdéseket válaszoltunk meg.

Ezek után volt egy utolsó, levezető óra, ahol újra csoportba szerveződve plakátokat kellett készítenünk. Hárman-négyen voltunk egy csoportban, a plakátra írhattunk vagy rajzolhattunk. Volt négy meghatározott kérdés, amire válaszolnunk kellett, ezután a válaszokat egy plakáton jelenítettük meg. Az osztály elé kellett kiállni a csoportoknak, valamint elmesélni egymásnak a tapasztaltakat, a történeteket, így arról is megtudhattunk valamit, akivel nem tudtunk beszélgetni.

Mindenkinek nagyon tetszett ez az érdekes, interaktív óra, ami nagyon tanulságos volt a számunkra. Látókörünk kitágult, már más szemmel járjuk a világot, mint előtte.

Kincsverő Krisztina (12. E)

2012. november 20., kedd

H.I.D. ( Humanitárius Iskolák és Diákok) PROJEKT


A 2011-12-es tanév sikerein felbátorodva, a 12. F osztály vezetésével az idén az egész iskola hozzájárult az Afrikáért Alapítvány támogatásához. Az ÖKONAP keretében szervezett vásáron 25.195 Ft gyűlt össze, amely fedezi egy kongói kisdiák 1 éves tanulmányait. Minden osztály egy tálca süteménnyel, salátával, vagy más ételkülönlegességgel járult hozzá az akció sikeréhez, és terjesztette az egészséges táplálkozás fontosságát.



A Caritas folytatódik a második félévben is bízva a H.I.D. programhoz csatlakozó iskolák számának növekedésében.

Laczkó Luca, Szabó Bettina, 12.

Látogatás a Nagy Imre Emlékházban



Ritkán van arra alkalom, hogy egy-egy történelmi eseményt, kiemelkedő személyiséget ne csak a tanítási órák keretében mutassunk be a diákoknak. A végzősök számára a 20. század történelme különösen nagy jelentőséggel bír, így nagy örömünkre szolgált annak lehetősége, hogy a Nagy Imre Emlékházban az 1956-os forradalom és szabadságharc, valamint Nagy Imre személye kapcsán olyan élményekhez, ismeretekhez juthattak a diákok, amelyeket más módon nem kaphattak volna meg.



Nagy Imre egykori lakóhelyét 2008-ban (a mártír miniszterelnök kivégzésének 50. évfordulójára) újították fel és rendezték be (Mink András történész és Rajk László építész tervei alapján) olyan módon, ahogyan ez jelenleg is látható.

Tárlatvezetőnk Fodor Fanni muzeológus volt, aki – többek közt - interaktív feladatok segítségével is igyekezett közelebb juttatni tanulóinkat a látottak megértéséhez. Akik hibátlanul (vagy egy-két hibával) oldották meg feladatlapjukat, könyvjutalmat kaptak. Az öt - érettségi előtt álló - osztály különböző időpontokban tekinthette meg az emlékház kiállítását. A programot Ther Mária tanárnő szervezte.

Az alábbiakban néhány részletet olvashatunk diákjaink benyomásairól:
„…a vetítőteremben egy dokumentumfilmet nézhettünk meg az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeiről és az előzményekről. Bár középiskolában még nem tanultunk róla, az általános iskolai ünnepségeken és a nagyszüleimtől is sokat hallottam ’56-ról, ennek ellenére megdöbbentő volt számomra a dokumentumfilm néhány jelenete, például az, ahogyan a hétköznapi emberek viselkedtek az utcákon.
A film megtekintése után a kiállítóteremben az interaktív asztalok segítségével kerestük a válaszokat a feladatlap kérdéseire. Hasonló technikai felszereltséggel ezelőtt külföldön találkoztam csak. Az interaktív asztalok segítségével számomra sokkal élvezetesebb volt a szövegek elolvasása. Különlegessége ennek az állandó kiállításnak még az is, hogy a vitrinekben elhelyezett tárgyak nagy része eredeti, Nagy Imre tulajdonát képezték, és több tárgyon még a saját kézírása is látható.
Az emeleten látható korhűen berendezett szoba is tetszett. Hallottuk felvételről Nagy Imre utolsó szó jogán elmondott szavait, valamint a híres, eltűnt, majd később megtalált bőröndjét is megtekinthettük, amelyet az emlékház nemrég kapott vissza.
Véleményem szerint nagyon hasznos dolog volt ellátogatni a Nagy Imre Emlékházba. Észre sem vettem, hogy majdnem két órát töltöttünk itt, és azt sem, hogy ez alatt az idő alatt, ha nem is direkt módon, de tanultam. Úgy gondolom, az itt szerzett információkat az órákon is tudjuk majd használni, amikor majd részletesen tanulunk Nagy Imréről és az 1956-os forradalomról.” (Tóth Lilla – 12. B)

…az emlékház pontos képet ad arról, hogyan élt és tevékenykedett a híres miniszterelnök, aki megélte a sztálini diktatúrát is. A kiállítás megtekintése előtt látott filmben értékes információk hangzanak el, az emlékház alátámasztja a dokumentumfilm valóságát, illetve bevezet a kor világába.
A feladatlap kitöltését sem éltük meg teherként, örömmel búvárkodtunk a kiállítás anyagában, hogy többet tudjunk meg Nagy Imréről. Az ajándékba kapott könyv nagyon tetszett, azért esett rá a választásom, mert Nagy Imre saját gondolatait tartalmazza, amelyet romániai rabsága során írt. Nagyon jól éreztem magam ezen a helyen.” (Váczi Vivien Vanda – 12. B)