2012. december 8., szombat

Össztánc


FOTÓGALÉRIA

Hagyományainknak megfelelően idén is lehetőségük volt a 9. évfolyamos diákoknak, hogy a társastánc alapjait elsajátítsák. December 7-én kerülhetett sor arra, hogy új ismereteiket megmutathassák a szülők, a barátok és tanáraik előtt.

Az osztályok produkcióit zsűri értékelte, amelynek elnöke Géczyné Megyeri Marianna tanárnő volt, a zsűri tagjai a 10. E, 11. D és a 11. E osztályokból kerültek ki, akik az esemény szervezésében is segítettek. A zsűri értékelte a tánctudást és az előadásmódot, valamint a tánctörténeti totón elért eredményeket. A győztes Sárhídi Éva tanárnő osztálya, a 9. E lett, akik jutalmul egy hatalmas tortát kaptak ajándékba.

A rendezvény sikeréért sokat tettek a 9. évfolyamos osztályfőnökök. A táncokat Csiszár Ferenc (Danceworld TSE) (http://www.danceworldtse.hu/) tanította be.

Az alábbiakban a 9. F osztály két tanulójának beszámolójából megtudhatjuk, hogyan tekintenek vissza erre az eseményre és a felkészülés időszakára.

„Év elején, amikor részt vettünk az első táncóráinkon, a legerősebb érzés a kíváncsiság volt bennünk. Az első órán a „vonaltáncot” tanultunk, többségünknek nem ment túl fényesen. (…)
Kezdetben, ha valaki bejött volna a terembe, az nevetve ment volna ki, de ahogy az órák múltak, mi pedig egyre több táncot tanultunk meg, a tánctanárunk és az osztályfőnökünk is sokkal elégedettebb lett velünk. (…) Az előadás előtti főpróba kisebb-nagyobb hibákkal (inkább kisebbekkel) lezajlott. Nem sokkal később megérkeztek a szüleink, akik helyettünk is izgultak.
Szerencsére minden a legnagyobb rendben volt. (…) A legutolsó táncunk közben, amelyet az egész évfolyam együtt táncolt, mindannyiunk válláról „leesett a teher”. (…)
Véleményem szerint az itt megszerzett tánctudást felnőttként is kamatoztatni tudjuk majd. (…)”
Kisfaludy Tamás

„A négy hetes betanítási idő alatt, ötféle tánc alapjait kellett elsajátítaniuk a 9. osztályos tanulóknak. (…) Ennek a tanulási folyamatnak lehettem részese én is az utóbbi egy-másfél hónapban. A rumba, a csacsacsa, a bécsi- és az angolkeringő alaplépéseit kellett megtanulnunk és emellett még a „vonaltáncot” is, amit az egész 9. évfolyam egyszerre mutatott be. Ez a „vonaltánc” az idén egy western stílusú tánc volt, természetesen country zenére.
(…) A bevonulásra, a sorrend tisztázására, a bemutató előtti 2 órában volt lehetőség. Úgy gondoltam, 2 óra alatt nem lehet 150 embernek megtanítani ezeket a „stratégiákat”, de mégis sikerült. Ennek a titka az, hogy aki az egész műsort összehozta, a tánctanár, nagyon érti a dolgát.
Az esemény mindenki számára felejthetetlen élmény volt, elnézve a szülők arcát mindenki nagyon élvezte, büszkén keresték tekintettükkel a saját csemetéjüket, akik most váltak igazán középiskolássá, egy közösség részévé.
(…) Az esemény fénypontja, a meglepetéstánc volt, amit szintén egy 9. osztályos tanuló és versenytáncos párja adott elő, majd a „vonaltánc” következett, és vastaps kíséretében zárult a rendezvény.
Szerintem mindenki nagyon jól érezte magát, jól telt ez a péntek délután. Már alig várom, hogy a jövő évi kilencedikesek mivel rukkolnak elő.
Galcsik Győző

Nincsenek megjegyzések: