2011. szeptember 30., péntek

Gólyabál a Hunfalvyban




Már rég óta nagy álmunk volt egy bál megrendezése az iskolában. Mindeddig zárt ajtókba ütköztünk ezzel az ötlettel, de Pavek Zsuzsa néni IDB-t segítő tanárrá válásával új ajtók, s így új lehetőségek nyíltak meg előttünk.

 

Kis csapatunk már augusztus végén megkezdte az előmunkálatokat, hiszen tudtuk, hogy nagy fába vágtuk a fejszénket. Pavek tanárnő hamar zöld utat kapott az igazgató úrnál, minden lehetőséget megkaptunk hát, hogy megvalósítsuk régi terveinket. Az időpont kijelölése könnyen ment, hiszen megfelelőbb alkalmat a gólyák vetélkedőjének napjánál nem is találhatunk volna. Mint tudjuk, ekkor az egész kilencedikes évfolyam összegyűlik, így adott volt, hogy ezt a délutánt ,,hosszabbítjuk meg” egy bállal.

 

Elsőként a főbb feladatköröket osztottuk fel: a büfé, a dekoráció, a hang-és fénytechnika felelőseit jelöltük ki. Szerencsére a legtöbb IDB-s lelkesen vetette bele magát a szervezésbe, így hatékonyan, közösen tudtunk mindent elvégezni. Nagy megkönnyebbülés volt emellett, hogy Zsuzsa nénivel összefogva a kilencedikes osztályfőnökök is szívesen maradtak felügyelő tanárként, ami elengedhetetlen feltétele volt az est létjogosultságának.

 

A bált megelőző héten már nagyon nagy volt az izgalom közöttünk és a gólyák között is, hiszen kikerültek a bált hirdető plakátok, a bálkirálynő és bálkirály jelöltek fotói a folyosóra, a szavazóládát pedig elhelyeztük a Petőfi- szobornál.

 

Szeptember 29-én délután 5 órakor pedig hivatalosan is megnyitottuk első gólyabálunkat. Iskolánk egyik tanulójának, Vojcehovszkij Richárdnak köszönhetően sztárvendégként eljött hozzánk az Appril Project nevű tánccsoport, akik az egyik kereskedelmi csatorna tehetségkutató műsorában tűntek fel, és akik mára az ország egyik legkeresettebb tánccsapatának számítanak. Miután kellőképpen megalapozták műsorukkal a hangulatot, Spenger Dániel 9. E osztályos tanuló vette kezébe a DJ-pult irányítását, és elindulhatott a buli. Eközben már a büfé is kinyitott, ahol szendvicseket, süteményeket vehettek a bálozók. Természetesen elmaradhatatlan báli kellék a ,,bólé”, ami nálunk most a hagyományos puncs helyett limonádé volt sok gyümölccsel.

 

A buli hevében megálltunk két percre Farsang Renivel és Rozgonyi Ricsivel (a legfőbb szervezőkkel), hogy tudatosítsuk magunkban: igen megcsináltuk, itt vagyunk, minden zajlik, ahogy kell, hogy gyönyörű a tornaterem, a fények, a lampionok, minden. Abban a percben nagyon elégedettek voltunk. Jó volt látni a sok gólyát, akik betartották a dress code-ot és az előírtnak megfelelően kék vagy ezüst ruhában jelentek meg. Nagyon jól esett, hogy komolyan vették, legalább annyira komolyan, mint mi a szervezést.

 

19 órakor pedig eljött az est fénypontja, az eredményhirdetés, mikor is Blandl Emma és Tura Futsek Soma személyében felavathattuk az első hunfalvs királyi párt. :)  Mind a bálkirálynő, mind a bálkirály igen meggyőző fölénnyel nyerte el koronáját és így a megtisztelő címet, amit egy évig tudhatnak magukénak. A buli nem egészen 8 óráig tartott, az IDB-sekkel rekordidő alatt takarítottunk el minden szemetet, szedtük le a dekorációt és osztogattuk szét a büfében megmaradt ennivalót. Összességében elégedett vagyok, de sokat tanultam/tanultunk az egészből. Kell egy ember, aki showman-ként folyamatosan ébren tartja a hangulatot, mert sajnos az emberek így elkezdnek szétszéledni, mászkálni. Egy biztos, ilyenkor a szervezők semmiképp sem tudják jól érezni magukat, mert akkora a nyomás, a stressz, és be kell vallani, azért nehéz kordában tartani és összeszedni 160 gyereket..:) Utólag visszagondolva sok mindent másképp csinálhattunk volna, de kezdetnek nem volt rossz, és reméljük, hogy a jövőben lesz lehetőségünk hasonló rendezvényeket szervezni az iskolában, az iskolának.

 

Sima Fanni

2011. szeptember 29., csütörtök

GÓLYAAVATÓ – GÓLYABÁL

Szeptember 29-én került sor a Hunfalvy gólyaavatójára, majd ezt követően a gólyabálra. A gólyaavató tréfás vetélkedőjét a 10. F osztály szervezte (osztályfőnökük Géczy Judit tanárnő), a gólyabált az IDB vállalta magára: Sima Fanni (IDB-titkár), Farsang Renáta (mindketten a 13. F osztály tanulói) és Szabó Ildikó (a 12. D-ből). (Az IDB-t segítő tanárnő: Pavek Ferencné.)
A vetélkedő győztese a 9. E osztály lett. A bálkirály címét Futsek-Turán Soma (9.D), a bálkirálynőét Blandl Emma (9.E) nyerte el.

Ahogyan a gólyák látták:

„Az első hét még nehéznek tűnt, nem tudtuk, hol vannak a termek, nem ismertük a tanárokat, de mindenki szívesen adott választ kérdéseinkre. Sokszor nem volt könnyű egy testnevelés óra után felsétálni a másodikra, hogy letegyük a táskáinkat, majd a Klubba lemenni, ami a legalsó szinten található.
Voltunk osztálykiránduláson is, ami elég jól sikeredett. Ez is egy „összekovácsoló” túra volt, amit hihetetlenül élveztünk.
Majd eljött a nagy nap, a gólyaavatás napja. Mindenki nagyon várta, hiszen még semmit sem tudtunk az egész „rituáléról”. Bejelentették, hogy költsünk egy szerenádot a portásunknak, melyben megadtak 9 darab össze nem illő szót, amelyet természetesen bele kellett foglalnunk a versbe és elszavalni. Hát, mit ne mondjak, elég jól sikerült, ahhoz képest, hogy milyen szavakat kellett felhasználnunk (pl.: WC-pumpa, antropológia, rákfelfújt). Kellett írnunk egy osztályindulót is, amit koreográfiával együtt adtunk elő minden szünetben. Természetesen a tánc sem maradhatott ki, amelyet megadott zenére mutattunk be. Ez a zene nálunk VV Zsófi: Rágógumi című száma volt. Nagy sikert arattunk, bár nem sokat készültünk rá. Ez is egy olyan feladat volt, ami szintén odafigyelést igényelt, segített az egymás iránti tisztelet kialakításában. Hihetetlenül jól szórakoztunk. Ráadásképpen gólyacsőröket kellett viselnünk egész nap az iskola területén, ezt persze nagyon sokan nem tartottuk be, amiért pontlevonást kaptunk. A pontlevonások mínusz pontokban értendőek, mert itt az avatás verseny is volt egyben, melynek a nyereménye a következő évi gólyaavatás szervezése. Mindezek után mindenkinek a homlokán kellett viselnie a nevét, hogy meg tudják jegyezni azokat az avatók. Egész nap be voltunk zsongva, bujkáltunk előlük, nehogy büntetést kapjunk akármiért is, hiszen mi akartunk nyerni.” (Tömöri Lotti, 9. B)

Elérkezett a vetélkedő, mindenki nagyon izgult. Viszont a feladatok viccesek voltak. A táncunk nagyon jól sikerült. Viszont – sajnos - csak negyedikek lettünk a vetélkedőn. Nem sokkal később már kezdődött is a gólyabál. A „dress-code” sötétkék és ezüst volt. Voltak fények, zene, lufik, minden ezüst és kék volt. Még sztárvendég is volt, a Csillagszületikből a híres táncos csapat, az Appril Project. Nagyon jók, tetszett az előadásuk, és azt is megtudtuk, hogy ez egyik fiú itt tanul az iskolában. Megválasztották a bálkirálynőt és a bálkirályt is. Sajnos, egyikük sem jár a mi osztályunkba.

Szeretnénk megköszönni a 10. F-nek ezt a délutánt, mert nagyon jól éreztük magunkat, de sajnáljuk, hogy nem mi nyertünk, mert szívesen szerveztük volna mi jövőre gólyaavatót. A gólyabál szervezőinek is gratulálunk, hiszen jól éreztük magunkat, sokat táncoltunk és jó volt a hangulat.” (Vég Anett, 9. B)

2011. szeptember 26., hétfő

Szülői értekezlet


2011. szeptember 23.

A tanév első szülői értekezletéig már eltelt majdnem három tanítási hét. Túl vagyunk a szaktantárgyi ismétléseken, sok tantárgyból már megszerezték diákjaink az első osztályzatokat, az osztályfőnökök pedig be tudtak számolni az első osztálykirándulás tapasztalatairól.

A szülői értekezletet megelőzte a szülői választmányi ülés, a választmány tagjai az igazgató úrtól kapott információkat az értekezlet folyamán megosztották az adott osztály szülői közösségével. Érdekes új információnak bizonyult a szülői elégedettségmérés értékelése, az eredményekből kiderült, hogy iskolánk oktató – nevelő munkájának, felszereltségének megítélése a válaszadó szülők nagy többségének körében igen jó volt.

 Az osztályfőnökök mindehhez hozzátették az előző évi statisztikákat a tanulók teljesítményéről, hiányzásairól, és több szempontból értékelték az osztály elmúlt évi magatartását, tanulmányi hozzáállását, majd megfogalmazták az új tanév elérendő célkitűzéseit. (Természetesen a 9. évfolyamosok esetében inkább a tanév során megvalósítandó tervekről volt szó.)

Minden tanévben kiemelt helye és szerepe van a végzősöknek. Náluk már a továbbtanulás – és ezzel összefüggésben -, a jó színvonalú érettségi a legfontosabb téma, valamint a szalagavató és a ballagás.

Új szervezeti egység jelent meg ebben a tanévben a Hunfalvyban, a koordinációs iroda, amely – a Hunfalvyval együtt – összesen öt iskola ifjúságvédelmi, pszichológiai és szabadidő-szervezési feladatait fogja össze. (Pszichológusunk elérhető a pszichoforum@gmail.com címen.)

A 2011/12-es tanévben intézményünk csatlakozott azoknak az iskoláknak a köréhez, amelyek e-naplót használnak az adatok rögzítésére. Ez egyben újfajta kommunikációs lehetőséget is teremt a szülőkkel és a diákokkal. Az elektronikus naplót egyelőre még csak teszteljük, hogy minden hibája kiszűrhető legyen, de néhány hét múlva már „élesben” is működni fog - reményeink szerint – mindenki megelégedésére.


2011. szeptember 6., kedd

A Vidor Győző Alapítvány idei díjazottjai

Vidor Győző (1905-1979) iskolánk igazgatója volt 1958 és 1965 között. Ezt a pozíciót pályafutása végén nyugdíjazása előtt töltötte be. Szolnokon született, foglalkozott közgazdaságtudománnyal, 1922-től tanított is (a Szolnoki Községi Felsőkereskedelmi Iskolában), mindeközben újságíróként, szerkesztőként is tevékenykedett, részt vett a két világháború közötti szolnoki művészeti élet szervezésében, 1945 után néhány évre bekapcsolódott a közéletbe, országgyűlési képviselő volt, újjászervezte a kereskedelmi szakoktatást. A történelem viharai őt sem kímélték, de élete végéig meg tudta őrizni pozitív életszemléletét.

Igazgatóként megteremtette annak lehetőségét, hogy a Hunfalvy kiemelkedjen az átlagos iskolák közül. Ebben a periódusban az itt tanulók tanulmányi átlaga egyre jobb lett, és az érettségit követően sokan folytathatták tanulmányaikat különböző főiskolákon és egyetemeken. Az intézmény vezetőjeként döntött arról, hogy a végzős diákok közül a legkiemelkedőbbek Hunfalvy-plakettet kapjanak teljesítményük elismeréseként. Olyan korban tudta az iskola és a szülő együttműködésének fontosságát, a nyelvtanulás – nyelvtudás szükségességét elismertetni, amikor a politikai kurzus nem támogatta ezt. 
(Forrás: Hunfalvy honlapja)

1996-ban özvegye és két gyermeke hozta létre a Vidor Győző Alapítványt azzal a céllal, hogy ösztöndíjjal támogathassanak olyan tehetséges diákokat, akik mind tanulmányi eredményükkel, mind közösségi munkájukkal kiérdemlik ezt. A kuratórium döntése alapján az idei díjazottak: Bos Michaéla (13. F) és Kovács Gábor (13. Af).
A képen Kovács Gábor (13. Af), Plánk Tibor (iskolánk igazgatója, a kuratórium elnöke), Bos Michéla (13. F), Vidor Éva (a kuratórium tagja, Vidor Győző leánya), Pavek Ferencné (a kuratórium tagja) látható a díj átadásakor (2011. szeptember 1-én).


2011. szeptember 2., péntek

„Kibomló konttyal jő az édes ősz.”

(Radnóti Miklós: Szeptember)


Rég volt ilyen szép szeptemberünk. Langyos napsütés, kellemes a nyár végét idéző időjárás fogadott minket az első tanítási napon. A kert ismét megtelt matrózruhás lányokkal és fehéringes fiúkkal.




A hagyományoknak megfelelően Erkel Ferenc Himnuszával kezdődött tanévnyitó ünnepségünk, amelyet az iskolai énekkar Jánosiné Czike Klára tanárnő vezetésével adott elő.

Tóth Lilla (11. B), Szentivánszky Sára (11. D), Kis Virág (10. A) Bozsik Ádám (10. A), Nagy Flóra (11. F), Gröschl Vivien (11. F), Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc, Mándy Iván, Karinthy Frigyes és Somlyó György műveivel, ill. néhány művük egy-egy részletének előadásával tették emlékezetessé ezt a napot.

Horváth Petra, Molnár Gyöngy és Kovács Zsófi egyetemi hallgatók (az előző tanévben érettségizett 13. A osztály tanulói) üzenetét tanulóink olvasták fel, volt diákjaink bár csak néhány hónapja szakadtak el iskolánktól, nosztalgiával emlékeztek vissza az itt eltöltött évekre.

Burján Szilárd (volt 12. B osztályos) már a Corvinus Egyetem hallgatója, személyesen jött el, hogy megossza a Hunfalvyval és a továbbtanulással kapcsolatos élményeit tanulóinkkal.



Ezt követően került sor Plánk Tibor igazgató úr beszédére. Miután köszöntötte a megjelenteket, és beszélt a tanév rendjéről, külön szólt a végzős és a 9. évfolyamos diákokhoz, hiszen az ő számukra lesz – bár más-más okból –  leginkább nehéz ez a tanév. Reményét fejezte ki, hogy kilencedikeseink méltók lesznek a 127 éves iskola hírnevéhez, hagyományaihoz. Végül hivatalosan is megnyitotta a tanévet.

A műsor szolgált egy kis meglepetéssel is: négy tanulónk - Galgóczy Dorotya (11. A), Töltéssy Lilla (12.E), Sulyok Boglárka (11. B), Semkou Afrodité (11. B) – egy vidám, angol nyelvű slágerrel néhány pillanatra visszavarázsolták a nyár hangulatát. Kis Virág szavalatát követően a Szózat hangjaival zárult a műsor. Az évnyitó programjának felelőse Ther Mária tanárnő volt.

Kezdődhetnek a dolgos hétköznapok: szakórák, számonkérések, házi feladatok, versenyek és újabb ünnepségek jellemzik majd a következő 10 hónapot. Az új tanévhez sok sikert kívánunk mindenkinek!