2013. február 24., vasárnap

Farsang a Hunfalvyban



Lassan búcsúzunk a téltől, eljött a farsang, a vidám bálok, álarcos mulatságok ideje. Február elsején - délután - a Hunfalvyban is karneváli hangulatot teremtettek a farsangi rendezvény szervezői, a 11. E (osztályfőnökük Trautmann Szilvia igazgatóhelyettes asszony) és a 11. D osztály (osztályfőnökük Szabó Eszter tanárnő) tanulói. A program előkészítésében, lebonyolításában az IDB - nek (segítő tanáruk Géczyné Megyeri Mariann) is fontos szerepe volt.

A délután hangulatát megalapozta a 13. F osztály vidám nyitó produkciója, a szalagavatón is bemutatott osztálytáncukat adták elő. Ezután következtek az egyes osztályok bemutatói. (Már korábban megkapták feladataikat: a 9. évfolyamosok témája a "vámpírok bálja" volt, a 10. osztályosoknak a velencei karnevál motívumait kellett felidézni, a tizenegyedikesek a "fantasy bál" hangulatát kelthették életre. A jelmezek elkészítésénél fontos szempont volt, hogy lehetőleg újrahasznosítható anyagokból készüljenek.)

Az osztályok abban is vetélkedtek, melyik ismeri jobban a farsangi szokásokat, a feladatlap helyes kitöltése plusz pontokhoz juttathatta a csapatokat. A jól sikerült táncok után egyéni jelmezverseny következett, amelyen több mint húsz induló mutathatta be saját készítésű maszkját, ruháját.

A zsűri (elnöke Trautmann Szilvia igazgatóhelyettes asszony, tagjai Géczyné Megyeri Mariann tanárnő, valamint Gurin Kamilla 11. E-s, Fehér Mátyás 12. D-s, Matlag József 13. F-es, Sík Zselyke 11. A-s, Víg Júlia 12. D-s tanulók voltak) nehéz döntés előtt állt. Amíg összeszámolták a pontokat, székfoglaló játékkal foglalhatták le magukat a döntésre várakozók.

A délután folyamán Rozgonyi Richárd (12. B) és Szente Nikolette (10. B) műsorvezetőkként és hangulatfelelősökként egyaránt kiválóan teljesítették feladatukat.

Az első helyezett a 11. F osztály lett (osztályfőnökük Géczy Judit tanárnő), a második helyet a 9. F (osztályfőnökük Lenkóné Geiger Kinga tanárnő), a harmadikat pedig a 9. E osztály (osztályfőnökük Sárhídi Éva tanárnő) szerezte meg. Az első helyezett óriási csokoládétortát, a második és harmadik süteményeket kapott ajándékba. A jelmezversenyt Kórodi Juhász Alexandra (10. A) nyerte.

Reméljük, minden résztvevő jól szórakozott, a nyerteseknek gratulálunk!

K.P.E.

2013. február 21., csütörtök

Beszámoló a velencei karneválról





Február 8-án pénteken indultunk el Velencébe Béládi Magdolna tanárnő szervezésével.

Ez egy NON STOP utazás volt. Éjfélkor ugyanis megálltunk Ljubljanában másfél órára várost nézni. Onnan tovább indultunk a célállomásra, amit már mindenki nagyon izgatottan várt. Mikor megérkeztünk elsétáltunk a Szent Márk térre, ahol először a Bazilikát tekintettük meg. Ezután egy félórás hajóúton vettünk részt, mert ellátogattunk Murano szigetre. Itt megnéztük, hogyan készítik a különböző kristály figurákat, ami szerintem érdekes volt.

Miután visszamentünk Velencébe, kisebb csoportokban részesei lehettünk a karneválozók fergetegének. Csodálatosak voltak a ruhák és a maszkok. A beöltözött emberekkel sok fényképet is készítettünk. A ruhájukat közelről is megtekinthettük. Most már tudom, hogy miért vonz rengeteg turistát a velencei karnevál.

Szerencsére jó idő volt, mert nem esett az eső, de gumicsizma volt rajtunk, mert délelőtt bokáig feljött a víz a téren.

Szombaton késő este indultunk haza, de ekkorra már fáradtak voltunk.

Véleményem szerint megérte a fáradságot ide elmenni, mert ez mindenki számára hatalmas élmény volt, és ajánlom mindazoknak, akik ki szeretnének kapcsolódni egy napra Velencében.




Gáspár Edina 10.b

2013. február 4., hétfő

A magyar kultúra napja

VIDEÓ



1823. január 22-én, Szatmárcsekén született meg Kölcsey Ferenc tollából a Himnusz, amelyről születése pillanatában még maga a költő sem sejthette, milyen fontos szerepet fog játszani a magyar kultúra történetében. Erkel Ferencet 1844-ben ihlette meg a költemény, amely az ő zenéjével vált nemzetünk egyik fontos szimbólumává.

1989-ben vált emléknappá ez a dátum, országszerte zenei, irodalmi műsorokkal ünneplik a Himnusz születését. Iskolánkban is minden évben készülünk erre a napra.




Reggel már a kapuban szép tabló várta az érkezőket (a 12. E munkája volt, osztályfőnökük Gyovai Szilvia tanárnő). Az iskola központi dekorációját a lépcsőházban a 11. A osztály készítette el (osztályfőnökük Réffy Anna tanárnő). Az első órában a Himnuszt ünneplő kisfilm köszöntötte tanulóinkat, amelyben Szente Nikolette (10. B) mondta el a verset, miközben Magyarország legszebb tájait láthatták a nézők a háttérben.


Az idei ünnepség az 1920-as, ’30-as évek irodalmi kávéházainak hangulatát ragadta meg. Az aulában rögtönzött díszletbe helyezve mutatták be tanulóink Kosztolányi Dezső és József Attila műveit, Vörösmarty Fóti dal c. versét és Zerkovitz Béla egy dalát.  Futsek-Turán Soma (9.B), Szép Bence (9. B), Gergely Bálint (12.D), Egyed Dalma (12. E) szövegmondása lekötötte a diákok figyelmét, Galgóczy Dorottya (12. A) énektudása, ahogyan más iskolai ünnepségeken is, lenyűgözte a hallgatóságot. Az előadás előtt és alatt a 12. E osztályosok koffeinmentes kávéval és pogácsával kínálták meg a nézőket, így téve még hitelesebbé ezt a kis időutazást.

Az emléknap színvonalasan megtervezett és kivitelezett programjaiért Gyovai Szilvia tanárnőt illeti dicséret.