2013. február 21., csütörtök

Beszámoló a velencei karneválról





Február 8-án pénteken indultunk el Velencébe Béládi Magdolna tanárnő szervezésével.

Ez egy NON STOP utazás volt. Éjfélkor ugyanis megálltunk Ljubljanában másfél órára várost nézni. Onnan tovább indultunk a célállomásra, amit már mindenki nagyon izgatottan várt. Mikor megérkeztünk elsétáltunk a Szent Márk térre, ahol először a Bazilikát tekintettük meg. Ezután egy félórás hajóúton vettünk részt, mert ellátogattunk Murano szigetre. Itt megnéztük, hogyan készítik a különböző kristály figurákat, ami szerintem érdekes volt.

Miután visszamentünk Velencébe, kisebb csoportokban részesei lehettünk a karneválozók fergetegének. Csodálatosak voltak a ruhák és a maszkok. A beöltözött emberekkel sok fényképet is készítettünk. A ruhájukat közelről is megtekinthettük. Most már tudom, hogy miért vonz rengeteg turistát a velencei karnevál.

Szerencsére jó idő volt, mert nem esett az eső, de gumicsizma volt rajtunk, mert délelőtt bokáig feljött a víz a téren.

Szombaton késő este indultunk haza, de ekkorra már fáradtak voltunk.

Véleményem szerint megérte a fáradságot ide elmenni, mert ez mindenki számára hatalmas élmény volt, és ajánlom mindazoknak, akik ki szeretnének kapcsolódni egy napra Velencében.




Gáspár Edina 10.b

Nincsenek megjegyzések: