2010. szeptember 24., péntek

Szülői értekezlet

2009.09.24.
Az iskola szülői választmányának ülésére és az első szülői értekezletekre szeptember 22-én került sor.
A szülő választmány tagjainak 16 óra 30-kor tartott tájékoztatót Plánk Tibor, iskolánk igazgatója. Ennek során részletesen értékelte az előző tanévet és tájékoztatta a szülőket a tanévben várható eseményekről és rendezvényekről. Felhívta a szülők figyelmét arra, hogy ami nem szerepel az iskolai munkatervben, nem iskolai szervezésű program.
Szót ejtett a már lezajlott iskolai kirándulások pedagógiai és tanulmányi céljairól, felhívta a figyelmet arra, hogy a kirándulás napja tanítási napnak minősül, és a Házirendben szabályozott módon kell az esetleges tanulói hiányzást igazolni.
Az igazgató úr elmondta, hogy a tavalyi évben a hagyományteremtés szándékával - a Hunfalvy alapításának 125. évfordulója alkalmából - szülői bált rendezett az iskola, és ahhoz, hogy ebben a tanévben is legyen ilyen rendezvény, szükséges a szülők segítsége is.
A tájékoztatót követően került sor a szülői értekezletekre. Az osztályfőnökök beszámoltak a kirándulások tapasztalatairól. A diákok a kedvezőtlen időjárás ellenére tartalmasan tölthették el az erre szánt időt, leginkább a csapatépítés, egymásra hangolódás szempontjából volt hasznos ez a program.
A Szülői tájékoztató füzeteket (benne a tanév munkatervével) az osztályfőnökök átadták a megjelent szülőknek, majd értékelték az előző év statisztikáinak alapján az adott osztály tanulmányi munkáját, magatartását. Kiemelték miben voltak jók, miben kevésbé ügyesek a tanulók, beszéltek a jelenlegi tanév célkitűzéseiről, a megvalósítás lehetséges eszközeiről, amelyhez a szülők hathatós segítsége elengedhetetlen. Felidézték a házirend legfontosabb pontjait, felhívták a figyelmet arra, hogy a Szülők könyve fontos eszköze a szülők és az intézmény kommunikációjának, ezért elengedhetetlen annak vezetése, ellenőrzése. Elmondták, hogy az iskolában rendelkezésre áll pszichológus és ifjúságvédelmi felelős, ha erre szükség volna. Elhangzott az is, milyen lehetőségeket nyújt az iskola a tanulók továbbtanulását illetően (emelt szintű érettségire való felkészítés formájában). Szó esett a felvételi pontszámítás változásairól az idei és a következő tanévre vonatkozóan, ezzel összefüggésben az érettségi rendjének tervezett változtatásáról.
A végzős évfolyamon a szalagavatóval, ballagással, érettségivel összefüggő témák megbeszélése állt a középpontban és természetesen a továbbtanulás.
Sor került a szülői munkaközösség beszámolójára is, ezután a szülői választmányon résztvevő szülő(k) egyike röviden összefoglalta a jelenlévőknek az ott elhangzottakat.
A szülőknek november 24-én nyílik arra lehetőségük, hogy gyermekük addigi tanulmányi munkájáról részletes képet kapjanak a 17 órakor kezdődő fogadóórán.