2015. március 23., hétfő

Nagy utazás – jubileumi szakmai verseny


Iskolánk fennállásának 130. évfordulója alkalmából a szakmai munkaközösség versenyt hirdetett Nagy utazás, akkor és most – 130 éven át címmel a budapesti közgazdasági szakközépiskolák számára. 

Versenyünkön minden 9-12. évfolyamon tanuló diák 4 fős csapatokban vehetett részt. Egy iskolából több csapat jelentkezését is elfogadtuk.

A verseny menete a következőképpen alakult: 

1. forduló: 18 tesztkérdés, melynek megválaszolása egyben a csapatok regisztrációját is jelentette (2014. október)

2. forduló: kreatív feladat (2014. november-december)

3. forduló: döntő - a 8 legmagasabb pontszámot elért csapat részvételével iskolánkban (2015. március 13.)

A verseny három fordulója során, színes, változatos feladatokkal tekintettük át az elmúlt 130 év gazdasági fejlődését. A résztvevőknek közgazdasági, marketing, történelmi és informatikai ismereteikre volt szükségük, de nagy szerepet kapott a kreativitás is.

Az első fordulón 8 budapesti iskola regisztrált, 38 csapattal. A második forduló megoldását 14 csapattól kaptuk meg, közülük került ki a 8 finalista. 


A döntő zsűrijének tagjai:

Dedinszkyné Szilágyi Erzsébet, iskolánk korábbi igazgatóhelyettese

Pongor-Juhász Attila, a Pongor Publishing cégvezetője

Trautmann Szilvia, igazgatóhelyettes


A döntőbe jutott csapatok (ABC sorrendben): 

Árnyvadászok, Szent István Közgazdasági Szakközépiskola

Berze Borzok, Berzeviczy Gergely Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola

KMSZKI, Károlyi Mihály SZKI

McCarthy angyalai, Harsányi János SZKI

Mindegy, II. Rákóczi Ferenc Közgazdasági Szakközépiskola

PénzFaLók, II. Rákóczi Ferenc Közgazdasági Szakközépiskola

Törley, Hunfalvy János SZKI

4P, II. Rákóczi Ferenc Közgazdasági Szakközépiskola



A finálé első felében a csapatok bemutattak egy-egy általuk választott, iskolánkkal közel egyidős céget, a vállalat termékkínálatának fejlődését azok reklámjain keresztül, és egy reklám-kompozíciót arról, hogy milyennek képzelnek el húsz év múlva egy terméket. Ezután keresztrejtvény, iskolánk hírességeinek puzzle kép kirakása, felismerése következett.

Rövid szünet után, a második részben az elmúlt 130 év eseményeit kellett a hozzájuk tartozó évszámokkal összepárosítani; szlogenek alapján cégneveket és azok tevékenységét kitalálni; gazdasági totót kitölteni. A végső összecsapás activity-vel zárult, gazdasági fogalmakat, iskolai eseményeket mutogattak el a versenyzők. 

Végeredmény

1. Pénzfalók 

2-3. Árnyvadászok és McCarthy angyalai 

Iskolánk Törley csapata szerezte a legtöbb pontot, a zsűri különdíjjal jutalmazta őket.

A végig jó hangulatú döntő nyertes és helyezett csapatai a Csillebérci Élményparkba kaptak belépőt, minden versenyző értékes könyvjutalomban részesült, a felkészítő tanárok munkáját ajándékcsomaggal köszöntük meg. 


Szakmai munkaközösség

Nincsenek megjegyzések: