Iskolánkban a ballagásnak közel évszázados hagyományai vannak. Ezek egy
része az második világháború előttről származik, ilyen a Várból, a Halászbástya
előterében található Szent István szobor mellől való indulás, az utóbbi évtizedekben
a felvonulást megelőzően a 11. évfolyam bensőséges hangulatú búcsúztatói, a
várbeli közös fotózások, a virágátadás.
Vannak évtizedekig szüneteltett ballagási hagyományok: ilyen például az
iskolazászló megjelenése az ünnepségeken. Ennek felfüggesztésére azért került
sor, mivel az 1950-es években az eredeti zászlót a megsemmisítés elöl elrejtve
évtizedekig befalazták, ennek persze következménye is volt, hogy a ballagó
osztályok sem tűzhették fel a zászlócsúcsra búcsúüzeneteiket. A 100.
évfordulón, 1884-ben viszont újraéledt e szokás. A rendszerváltás óta pedig az
eredeti zászló helyett (mely egy üvegvitrinben az igazgatói irodában található)
egy új zászlót adnak át a búcsúzó évfolyam tanulói az ottmaradóknak.
Ehhez képest a ballagás lefolyása viszonylagos állandóságot mutat; a
ballagási reggelén az alsó évfolyamok tanulói és virágai lepik el az iskolát,
hogy tíz órakor kitárhassák a kaput a vendégek előtt. A ballagás
lebonyolításában a legnagyobb nehézséget mindig is az ő elhelyezésük
jelentette, hiszen az iskola udvara – méreténél és alakjánál fogva – nem igazán
alkalmas nagy, szabadtéri rendezvények kényelmes lebonyolítására. Ezért a technika
fejlődésével az utóbbi két évtizedben zárt tévéláncon keresztül közvetítették a
műsort a 9-11/12. évfolyam tanulói és az udvarról kiszoruló vendégek számára.
A ballagási műsor megtervezésében két szempont a meghatározó: a kötelező
műsorelemek mellett legyen irodalmi műsorrész is, másrészt ez a műsor ünnepi
mivolta mellett is közöljön - a hétköznapi ember és a ballagók számára egyaránt
átélhető – aktuális gondolatokat.
A ballagási műsor minden évben más-más, ami állandó benne, a ballagók, az
iskolazászló bevonulása, a Himnusz eléneklése, az igazgatói beszéd, a
búcsúztató és búcsúzó évfolyam beszédei, az öregdiákok jelenléte, esetlegesen
beszéde, a szalagtűzés. Az udvar környezetének kialakítása általában
összhangban van a végzős évfolyam osztályainak számával, ennek tükrében hol az
udvar rövid, hol a hosszabbik oldalán tartjuk az ünnepségeket. A múltban volt
pár rendkívüli helyszín is, például a Budai Vígadó épülete is szolgált már
hátteréül a ballagásnak. Ez a Corvin tér átalakítása miatt már soha vissza nem
térő alkalom és helyszín lesz.
Az idei, 129. tanév ballagási ünnepsége május 3-án a megszokott időjárási
körülmények között („a barométer esőre áll”) zajlott.
A Himnusz meghallgatása után Czellecz Réka, 13.E osztályos tanuló lépett
a mikrofonhoz, aki Szabó Lőrinc Hazám című versét adta elő. Ezután Biró Lilla,
12.A osztályos tanuló Ákos népszerű slágerének szövegét (az Azért vagy itt c.
számét) mondta el. A szám befejezése után Plánk Tibor igazgató úr lépett a
mikrofonhoz, aki először elmondta a végzősökhöz szóló búcsúgondolatait. Majd
ezután külön köszöntötte és dicséretben részesítette az évfolyam
legeredményesebb tanulóit – összesen 28 kiváló diákunkat. Középiskolás éveik
alatt egyenletesen jó teljesítményt nyújtott mind a tanulmányi, mind a
közösségi munka terén Béres Henriett (13.A) és Czellecz Réka (13.E), ők ezért
Hunfalvy-plakettet kaptak. Ekkor adta át a nemzetközi DSD nyelvvizsga-bizonyítványokat
Birgit Bolten a 13. E osztály 8 tanulójának.
Ezt követően Kis
Virág, 11.A osztályos tanuló, az ünnepség műsorközlője olvasott fel egy
részletet Márai Sándor Füveskönyvéből. Majd következtek a búcsúbeszédek. Klausz
Hanga, (10.F) elszavalta Szabó Lőrinc Kísértetek című versét, egy kevésbé
szokványos búcsúzást lehetett hallani Szép Bence, 9.B osztályos tanulótól, aki
Varró Dánieltől Az elköszöngetés balladáját adta elő.
A beszédek
elhangzása után került sor az iskolazászló átadására és a szalagtűzésre. Ennek
bekövetkezte után iskolánk 50 éve végzett tanulója, az ELTE-n tanító Zelliger
Erzsébet tolmácsolta évfolyama nevében a jelenkor ballagóihoz és iskolájához
szóló gondolatait.
Zárásképpen Csornay
Benedek, 9.B osztályos tanuló mondta el Shakespeare örökérvényű drámája, a
Hamlet híres búcsúbeszédét. Polonius mondatai felett láthatólag nyomtalanul
múltak el az évszázadok, azok ugyanolyan érvényesek, hitelesek, mint 400 évvel
ezelőtt.
Gyovai Szilvia
Búcsúbeszédek
Ballagás
Varga Claudia (12. D) a búcsúztató osztályok nevében elmondott beszéde
„Köszöntöm tanárainkat, a büszkeséggel telt szülőket és legfőképp a 2013-as
tanév végzőseit!
Akármilyen utat is választotok magatoknak, mindig lesznek, akik azt fogják
mondani, hogy tévedtek. Mindig lesznek majd olyan nehézségek, amikor azt
fogjátok hinni, hogy talán a kritikusoknak volt igazuk, de az álmaitokért
megéri küzdeni. E küzdelem során tanulhatjátok meg igazán értékelni szüleitek
és tanáraitok terelő és gondoskodó nevelését, melyek átsegítenek majd titeket
minden akadályon.
Az álmaitok elérésénél az lebegjen a szemeitek előtt, hogy Ti magatok
lesztek a fantáziátok gyümölcse! És az álmaitokat csak is Ti válthatjátok
valóra, nincs is jobb és értékesebb érzés annál, amikor megdolgoztok a
céljaitokért és eléritek azokat. A képzeleteteknek is csak Ti szabtok határt.
Mi, itt maradó diákok, sok szerencsét kívánunk Shakespeare gondolataival
ahhoz, hogy megtaláljátok a helyeteket a világban, és hogy azzá váljatok, akik
lenni akartok.
„Megcélozni a legszebb álmot,
Komolyan venni a világot,
Mindig hinni és remélni,
Így érdemes a Földön élni.„
Cábóczky Orsolya (13. F) a búcsúzó évfolyam nevében elmondott beszéde
„Ez az utolsó alkalom számunkra, hogy együtt lehetünk.(…) Új fejezet
kezdődik az életünkben. A középiskolai életünk utolsó sorai most íródnak.
Hamarosan vége lesz!
Van, aki örül, van, aki nem, van, aki fél, van, aki nem, de mind itt állunk
most és várunk valamire … Egy jó ballagási ebédre? Egy jó érettségire?
Érettségi után pedig várjuk, hogy rátaláljuk arra a bölcsességre, ami ahhoz
kellene, hogy hogyan éljük ezt az izgalmas, de rövid emberi életet. A
boldogsághoz nagyi szerint csupán három dolog kell: jó egészség, jó munka és
egy jó társ. Ennyire egyszerű az egész?! Fiatalok vagyunk még, tehát az
egészség még megvan. Munka? De milyen munka? Mi legyek?
Öt évesen, amikor egy gyerektől megkérdezik, hogy mi akar lenni?
Legtöbbször az a válasz: űrhajós, kukásautó vezető, focista, az én esetemben,
ha jól emlékszem: hercegnő. Tíz évesen: állatmentő, rock sztár, színész, az én
esetemben: gyerekorvos.
Most hogy „felnőttünk” és a pályaválasztás központi kérdés lett. Még a
szomszéd néni is hetente ezt kérdezi, mert komoly választ akar kapni. A
legtöbben csak annyit válaszolunk: „Nem tudom!” (…)
Olyan korban élünk, amikor már nem lehet egyértelműen jó döntéseket hozni.
Abban az időszakban vagyunk, mikor sok múlik a döntéseinken. Néhánynak már most
is látjuk az eredményét. Például azt, hogy esetleg többet kellett volna
tanulnunk az elmúlt évek során. Reméljük, hogy majd nem kell azzal a rossz
döntéssel szembesülnünk, hogy elvégzünk egy olyan egyetemet, főiskolát,
szüleink megnyugtatására, aminek a diplomájával az égvilágon semmire sem
megyünk, a munka világába pedig nem ad belépőz.
Vagy hozunk egy nagy döntést, majd megváltoztatjuk. Végül senki sem tud
követni minket. Még magunk sem tudjuk követni magunkat. Csak azt tudjuk, sőt
érezzük, hogy az életben egy dolog állandó: a változás. Ezért azt hisszük, hogy
nekünk is állandóan változni, változtatni kell.
Előbb iPhone2, iPhone3, iPhone4, most iPhone5. A nagy változásban senki sem
akar lemaradni. Sem a „kockulásban”. Csak nehogy a saját életünkről maradjunk
le, mert csak a világ virtuális részét használjuk, így meg sem halljuk, ami
körülöttünk zajlik, történik. Sokszor ugye anyát sem halljuk, amikor feltesz
egy gyakori kérdést: „Levinnéd a szemetet?” Vagy azt sem hallottuk meg, amikor
a tanár felszólított, mert éppen a pad alatt elmélyülten „zugkockultunk” vagy
épp „lájkolgattunk”.
Végül, ha szerencsés vagy, majd eljön az a nap, amikor, ha megint
megkérdezik, hogy mit akarsz csinálni, mit akarsz kezdeni az életeddel, már
tudni fogod a választ. Kívánom, hogy mindenkinek eljöjjön ez a nap!
Egyszer majd rájövünk, a Titokra (a könyv elolvasása nélkül), hogy rá kell
találnunk önmagunkra és azokra a dolgokra, amik boldoggá tesznek. Megtanulunk
vágyakozni az után, ami a miénk.
Ehhez az izgalmas és göröngyös úthoz, aminek a neve: ÉLET, mindenkinek sok
sikert, erőt és egészséget kívánok! A jövő heti érettségihez meg egy nagy
kalappal!”
