2015. február 23., hétfő

Citi-Junior Achievement SMARTup Challenge

2015. február 19-én innovációs workshop került megrendezésre a Hunfalvyban. A workshopra a legjobb fiatal vállalkozók kaptak meghívást, ahol felsővezető üzleti szakemberektől (Aftab Ahmed, Citibank vezérigazgatója) hallhattak előadást. Érdekes volt Horányi Gergő, a Prezi szoftverfejlesztőjének előadása is.

Fontos rész volt, hogy a csapatoknak öt percben be kellett mutatniuk vállalkozói ötletüket. A hunfalvys csapatok remek előadásaikkal bizonyították motivációjukat és elhivatottságukat.

















2015. február 17., kedd

GE (General Electric) előadás a Hunfalvyban


Január 28-án a General Electric veresegyházi egységéből érkezett hozzánk Gyarmati Anita szakmai vezető, Geisterfer Xander logisztikai koordinátor, illetve Varga Katalin pénzügyi menedzser 

GYARMATI ANITA vámügyekkel foglalkozik. Ennek a területnek õ a szakmai vezetõje és 5 éve dolgozik a General Electric-nél.

GEISTERFER XANDER Hollandiából érkezett és a cégnél a logisztikai koordinátor szerepét tölti be. Xandertõl megtudhattuk az elõadás folyamán, hogy a logisztika nem más, mint az igények kielégítése és az üzemkész tárgyak elszállítása a forrástól a piacig. Az eszközök és berendezések szállítását trailerrel, hajóval illetve repülõvel oldják meg.

Xander és Anita felvázolták a GE alappilléreit, ágazatait, illetve saját munkakörükhöz kapcsolódóan beszéltek arról, hogy mi a szerepük ennél az óriási, szerteágazó multi cégnél.

A General Electic egy multinacionális vállalat. 8 fõ üzletága van : Víz és energia (pl: víztisztítás, Veresegyháza); Gáz és olaj; Energiagazdálkodás; Egészségügy (pl : orvosi eszközök , Budaörs); Repülőgép alkatrészek (pl: repülõ motorjának gyártása); Közlekedés (pl: vonat); Munka és otthon; ‘GE Capital’ 

Budapesten, a Váci úton található a GE Lightning. Veresegyházon, ahonnan elõadóink is jöttek többek között gázturbinákat és áramfejlesztõ egységeket gyártanak. Magyarországon kb. 25000 ember dolgozik a General Electric-nél.

VARGA KATALIN a pénzügyi tervezés és elemzés osztályról jött. Pályafutása nagyon fordulatos, pl. dolgozott a Londonban is a GE-nél. Katalin a pénzügyön belüli ágazatokra tért ki, illetve arra, hogy milyen sokszínű és különféle munkakörökben lehet elhelyezkedni a cégnél. 

Mindkét előadás hasznos volt, sokat megtudtunk a cégről, működéséről, hogy mennyi ágazata van, milyen sok területen megtalálható és hogy milyen sok embert is foglalkoztat valójában. 

 


Szente Lulu, Abonyi Afrodité, 12.B

2015. február 5., csütörtök

Iskolatörténeti verseny


Angol Nemzetközi Szónokverseny


Angol Nemzetközi Szónokverseny
IPSC – International Public Speaking Competition
az ESU (English Speaking Union) szervezésében


The English-Speaking Union (ESU) angolul beszélő diákok számára minden év tavaszán megrendezi nemzetközi szónokversenyét. Kezdetben, 33 évvel ezelőtt, csak Anglia és Ausztrália versenyzett egymással, de a nagy sikernek köszönhetően évről évre egyre több ország csatlakozott a versenyhez, így mára több mint 50 ország legtehetségesebb diákjai versenyezhetnek egymással.

A szervezet célja az, hogy minden évben különböző kulturális hátterű országok legügyesebb diákjait meghívja egy kulturális eszmecserére, szónokversenyre. ESU számára fontos, hogy a jövő nemzedék gondolkodásmódját, hangját hallhassa. A kiválasztott küldöttek egy hetet tölthetnek el együtt Londonban különböző programokon és foglalkozásokon. A szónokverseny előselejtezői alkalmával kiválasztanak először 18 versenyzőt, majd ebből egy újabb forduló után kiválasztják a 6 döntőst. A döntőn, közönség és kamerák előtt elmondott 6 szónoklat közül a zsűri kiválasztja az első és a második, a közönség pedig szavazatával a harmadik helyezettet. A döntőnek a verseny legnagyobb szponzora, a HBSC bank londoni székháza ad otthont.

A versenyzőknek 5 perces szónoklatot kell előadniuk a megadott témában. A beszéd elmondása után a zsűri, majd a közönség is kérdéseket tesz fel az elhangzott beszéddel kapcsolatban. Itt nagyon fontos, hogy a diák ügyesen és frappánsan tudjon válaszolni, vagyis „vágjon az esze, mint a borotva”. Itt mérik le a hitelességet és természetesen az egyéniséget.
A versenyzők szerint a Londonban eltöltött 5 napos közös programok és foglalkozások, olyan nagy élményt és tapasztalatot jelentenek, hogy már ez önmagában felér egy nagy „nyereménynek”. Ezen felül a versenyzők büszkék arra, hogy ők képviselhetik abban az adott évben hazájuk kultúráját és gondolkozásmódját.

Az iskolai háziversenyek februárban (az iskolánkban idén, 2015.02.25.-én a 203-as teremben lesz), az országos versenyek márciusban (hazánkban idén, 2015.03.27.-én a Brit Nagykövetségen lesz), a nemzetközi verseny pedig májusban szokott lenni Londonban (idén, 2015.05.15.-én lesz). A szervezők a téma kiírását az adott év elején adják meg.

2015-ben a szónoklat címe: ’Culture is not a Luxury, But a Necessity’.

Sok információ áll rendelkezésre az interneten, mely segíti a felkészülést. Az országos versenyen két kategória van. Az igazi versenyzők (16-20 évesek) 5 perces szónoklattal és a vendég szónokok (14-15 évesek), akik 3 percben bemutató beszédet adnak elő, ugyanabban a témában, ezzel segítik az utánpótlás rutinosabbá tételét és a verseny népszerűsítését.

A háziverseny megrendezéséhez szükséges egy 3 tagú zsűri (adjudicators), egy időmérő és kongató ember (timekeeper) és egy „műsorvezető” (chairperson). Ezen felül érdemes a háziversenyre a résztvevő diákoknak közönséget is hívni. Jó, ha diákjaink szokják a közönség előtti szereplést, ezért minden érdeklődő hunfalvys diákot szívesen látunk nézőnek. Ha van elég néző, akár a közönség is szavazhat!
Minden versenyzőt jutalmazunk, az első hat diákot külön díjazzuk, és az elsőt küldjük tovább.
Az utánpótlás érdekében nekünk is jó lenne megszólítani a vendég szónoklatra küldhető korosztályt, így rutinosabbak lennének, amikor már élesben versenyeznének. Az ideális az lenne, ha minden angol tanár kolléga évente legalább egy diákját elindítaná a háziversenyen. Érdemes ösztönözni minden angolul jól beszélő, magabiztos fellépésű és logikusan gondolkozó tanítványt, hogy induljon el ezen az izgalmas és komoly versenyen. Lehet, hogy egy nap majd egy hunfalvys diák képviselheti Magyarországot Londonban a nemzetközi angol szónokversenyen. „Be brave enough to dream big!”


Budapest, 2014/2015 tanévben
Foster Dóra