2013. november 14., csütörtök

Futás a Margit-szigeten


Közvetlenül a hosszú és tartalmas őszi szünetet követő első szombatra terveztük meg közösen diákjainkkal a futást a Margitszigeten.

Ez már a második iskolai szervezésű futás volt a jól bevált Margit-szigeten. Nem véletlen, hogy éppen ez a helyszín, hiszen a nap minden szakában özönlenek az emberek a szigetre, hogy felfrissüljenek... ki-ki meglátja ebben a csodálatos sportágban a maga szépségét nemtől, kortól függetlenül.

Adott a jó példa tehát a diákok előtt, így nem véletlen, hogy a második alkalommal szervezett futáson már kétszer annyian jelentkeztek, és ki is jöttek a színtérre. Nagy örömünkre a kollégák körében is kezdetét vette az érdeklődés, hiszen egy sportos matekos kolléga is tudomást szerzett erről az egyedülálló eseményről, és fantasztikus állóképességét megmutatva egy teljes szigetkört le is futott (Eőry János tanár úr).

Az időjárás, mint általában mindig,ezen a szombati napon is kegyes volt hozzánk. Persze remélhetőleg eljön az az idő is, amikor már a futás is beépül diákjaink életmódjába, így nem kell az időjárástól függővé tenniük ennek a fantasztikus élménynek, a kitartó futásnak az átélését.


9.f.osztály
-Lakatos Rita
-Grósz Bíborka
-Buzás Sarolta
-Ragány Zsófia
-Kaczur Kata
-Szabó Enikő
-Kiss Richárd

9.a.osztály
-Kertai Jolanda
-Varcsák Anabella
-Tóth Rebecca
-Kolyvek Babett
-Molnár Petra
-Tatai Eszter
-Komlósi Dorottya

9.dny osztály
-Jónás Emese

9.d.osztály
-Szöllősi Dóra
-Varga Dóra
-Vertetics Vivien
-Márton Rita

10.a.osztály
-Zsemlyén Dorina

10.b.osztály
-Nagy Viktória

11.a.osztály
-Bérczes Viktória



Országos különdíj!



A Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány szervezésében meghirdetett Országos Diákvállalkozó Vetélkedőn több csapat is indult iskolánkból. A 11.B csapata: Balló Tamás, Füzes Marcell, Abonyi Afrodité és Czövek Trisztán a versenyen indult 110 csapat közül a legjobb 12-be jutott és elhozták az országos döntő különdíját


A versenyen több feladatszámban is bizonyíthatta a csapat felkészültségét és rátermettségét. Többek között videót készítettek egy vállalkozás üzleti tervéről, reklám plakátot szerkesztettek, elméleti tesztet töltöttek ki és üzleti tárgyaláson is részt vettek.

Gratulálunk a diákoknak és a felkészítő tanáruknak Sverteczki Viktória, tanárnőnek!




Beszámoló az Országos Diákvállalkozó Vetélkedőről

  Az üzleti gazdaságtant tanító Sverteczki Viktória tanárnő 2013. október elején felvetette az osztályunknak (11.b), hogy vegyünk részt az Országos Diákvállalkozó Vetélkedőn. Az osztályból négyen jelentkeztünk: Abonyi Afrodité, Balló Tamás, Czövek Trisztán, Füzes Marcell, hogy szeretnénk egy csapatban elindulni a versenyen.
   Mind a négyünknek sok ötlete támadt, végül a legérdekesebbnek egy reptéri pihenési lehetőséggel rendelkező étterem megvalósítását találtuk. Nagyon sokat dolgoztunk az üzleti terv kidolgozásával, számításokat végeztünk, és megcsináltuk a látványtervet, a bemutató videó elkészítéséhez. Elméletileg minden készen állt, csak egy megfelelő nevet kellett kitalálnunk a vállalati elképzelésünknek. Így született meg az "Eat n Sleep" nevű vállalkozás.
   A vállalkozást bemutató videóban bemutattuk a több mint 100 éves iskolánk történetét is. A hitelesség kedvéért a film egy részét a helyszínen, a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren forgattuk, külön speciális effekteket és vágást alkalmaztunk, hogy minél jobb minőségű anyaggal tudjunk szerepelni a versenyen. A bemutató videó elkészítése közben sokat konzultáltunk Sverteczki Viktória tanárnővel, akinek az ötleteit figyelembe véve állt össze az üzleti vállalkozást bemutató videó, amit október közepén a meghatározott időpontra feltöltöttünk a szervezők szerverére.
    A következő hét nagy izgalommal telt el számunkra, vártuk az eredményt, hogy bekerülünk-e az országos döntőbe. Október 31-én megkaptuk a jó hírt, hogy 110 csapat közül minket is tovább juttattak a legjobb 12 közé. A továbbiakban nagy örömmel, de ugyanakkor felelősség terhe alatt készültünk a döntőre. A verseny szervezői online tananyagot küldtek részünkre, amit egymás között felosztottunk és nagy lelkesedéssel tanultunk, hogy a kvízben jó eredményt érjünk el. Mindegyikünk kiválasztott egy-egy saját részére érdekesnek talált témakört. A Bevezetés a vállalkozás világába, és a Jogi alapismereteket Abonyi Afrodité választotta. A Pénzügyi és finanszírozási alapismeretekből, valamint Kommunikáció és tárgyalás technikából Balló Tamás készült fel. A Számvitel és pénzügyi ismeretek; Adózási ismeretek témaköröket Czövek Trisztán tanulta meg. A Menedzsment ismeretek és Kisvállalkozói marketing ismeretek Füzes Marcellnek jutottak.
Az Országos Diákvállalkozó Vetélkedőt a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata közös szervezésében, a Nemzeti Kisvállalkozás-fejlesztő Konzorcium támogatásával szervezték meg Székesfehérvárott 2013. november 9-én.
A versenyen 3 feladatot kellett teljesítenünk: egy kvízben vettünk részt, továbbá egy üzleti tárgyaláson szerződést kellett kössünk, levezetésként egy gazdasági fogalmat kellett elmutogassunk. Feszülten vártuk az eredményhirdetést, nagyon megtisztelő volt számunkra, hogy a zsűri elnöke kiemelte, mennyire jól sikerült a kisfilmen iskolánk bemutatása.
A zsűri döntése alapján a csapatunk külön díjat kapott, aminek nagyon örültünk. 
    Függetlenül attól, hogy a verseny végén milyen díjat sikerült elnyerni, a csapatunk nagyon büszke, hogy részt tudott venni ezen a versenyen és képviselhette az iskolánkat. Nagyon sokat tanultunk a felkészülés során, és a versenyen sok tapasztalatot szereztünk. Ha lesz még lehetőségünk, akkor nagy élvezettel jelentkezünk, és másokat is arra buzdítunk, hogy induljanak versenyeken.

2013.11.18                                                                                                    Balló Tamás 11.b