2011. június 30., csütörtök

Hosszú búcsú


Az elmúlt hat hét a búcsú jegyében telt, elballagtak a végzősök, számukra már „csak” az érettségi maradt, amely fontos és ünnepélyes lezárása középiskolai tanulmányaiknak. Egy részük már túl van ezen az állomáson is. Ennek a periódusnak hivatalosan csak június 28-án lesz vége.

A „kisebbek” számára a múlt héten érkezett el a várva várt utolsó tanítási nap. Június 14-én ismét ünnepélyes arcát mutatta meg az iskola. Sok matrózblúzba, sötét szoknyába bújt lány és öltönyös, fehéringes fiú nyüzsgött a folyosókon, majd ült le osztálytermében, hogy megnézhesse a tanév utolsó iskolai filmhíradóját, amely alkalmat adott arra, hogy tanáraikkal együtt végiggondolhassák, mennyi minden történt az elmúlt tíz hónapban.

A gyönyörű, napsütéses idő lehetővé tette, hogy az udvaron folytatódhasson a program az évzáróval (műsorát Galgóczy Gábor tanár úr állította össze). Megint magunk mögött hagytunk egy tanévet.

Minden ünnepségnek megvan a maga rituáléja, amelyet már várunk, amelyek megnyugtató módon ismétlődnek. A Himnusz és a Szózat keretezte negyven-negyvenöt perc, az iskolai kórus éneke, az igazgatói beszéd, amely a legjobbak dicséretével és a könyvjutalmak átadásával zárult felnőttként is visszavarázsolt minket régmúlt nyarak világába.

A színes artistamutatvány, amelyet Grubel Zsófia 11.A osztályos tanuló mutatott be, már a vakáció mozgalmasságát idézte meg.

Ezen a héten mindenki kezébe vehette a bizonyítványát, felmérhette érdemjegyekben kifejezve mennyit ért az elmúlt tíz hónapban nyújtott teljesítménye. Szerencsére tanulóink többsége örülhetett jó eredményeinek.

Az iskola igazgatója, a vezetőség és a tanári kar azonban még nem fejezhette be munkáját, egy fontos dolgunk maradt: elő kell készítenünk a következő tanévet, hogy legalább olyan sikeres legyen, mint az idei. Szeptemberben újra találkozunk, addig is kellemes nyarat kívánunk minden kedves olvasónknak!






2011. június 13., hétfő

Drámavizsgák



Iskolánkban hagyomány, hogy a 9. évfolyam tanterve szerint tanuló osztályok a tanév utolsó néhány hetében - a magyar irodalom tantárgyhoz kapcsolódóan – előadnak egy-egy színdarabot tanáraik segítségével. Már a nyelvi bemutatók során is láthattuk, hogy a diákok kreativitása, aktivitása, csoporton belüli együttműködése elengedhetetlen a sikerhez. A drámavizsgák során is ugyanezeket a készségeket, képességeket kellett mozgósítani.

Az előadások megszületéséhez nélkülözhetetlen volt a projektmódszer alkalmazása. Ennek során sok önálló munkával, a projektcsoporton belüli munkamegosztással, a tanórai keretektől függetlenül tevékenykedtek a tanulók. A projekt kivitelezése során szükséges feladatokat részben önállóan, részben tanári segítséggel oldották meg, figyelembe kellett venniük a csoport (osztály) tagjainak egyéni képességeit és tehetségét. A színdarab előadásán kívül, a diákoknak gondoskodniuk kellett a díszletekről, jelmezekről és a plakátokról, meghívókról is.

A projekttanítás lényeges eleme, hogy eredményeit nyilvánosságra kell hozni. A bírálat nem kizárólag érdemjeggyel történik, a résztvevőknek az előadások során szembe kell nézniük a közönséggel és annak reflexióival. Az osztályok kétszer mutathatták be produkciójukat, először az utolsó tanítási órákban, ill. közvetlenül azt követően, így az iskola többi tanulója alkalmat kapott az adott darab megtekintésére, majd délután 17 (az utolsó előadás esetében 18) órakor a szülők, barátok, érdeklődők is láthatták az egész éves munka eredményét.

Az első előadás (május 17-én) a Trója végzete c. mű volt. Ebben az esetben a diákok dramaturgiai képességei is megvillantak, hiszen Homérosz nyomán párbeszédeket és színpadi utasításokat is kellett írniuk. Mind a díszletek, mind az előadás nagyon szórakoztató volt. A szereplők biztos szövegtudással léptek színpadra. Az 10. A osztály munkáját Ugrai Ivánné tanárnő segítette.





A 10. F osztály darabja, Gogol Revizora (május 24.) ma is aktuális üzenetet hordoz, amire jól ráéreztek a diákok is. Artikulált szövegmondás, igényesség, élvezhető színészi játék jellemezte munkájukat. Mindkét rész szereplői kiemelkedően teljesítették feladatukat. A projekt vezetője Géczy Judit tanárnő volt.





A 9. B osztály egy habkönnyűnek látszó vígjátékot adhatott elő, Shakespeare Ahogy tetszik c. művét. A nehézsége éppen abban rejlett ennek darabnak, hogy a gyors tempóváltásokat, a pergő párbeszédeket minél pontosabban, elevenebben kellett előadni, s ez próbára tette a résztvevőket. Ráadásul az előadás a tanév legmelegebb napjára esett (május 31.), ami szintén nem könnyítette meg sem színészeink, sem a közönség helyzetét. A diákok a nehézségek ellenére megoldották feladatukat, amelyben nagy segítségükre volt Szabóné Peregi Zsuzsanna tanárnő.






Molière darabja, A fösvény ( június 7.) komoly kihívást jelent az „igazi” színházak számára is. A 10. D osztály nagyon szépen oldotta meg ezt a feladatot, mindkét Harpagon szövegmondása, játéka dicséretes volt, s a főszereplők jó partnerekre találtak diáktársaikban. A jelmezek és a díszletek itt is jól szolgálták a színházi illúziót. Segítőjük magyartanáruk, Géczyné Megyeri Mariann volt.





A fenti előadások mindegyike valamilyen módon kapcsolódott a 9. évfolyam magyar irodalom tantervéhez. A 10. E viszont egy kortárs darabot vitt színre (június 8.), Tasnádi István Finito c. művét. Az abszurd darab a moliére-i klasszicista drámai szerkezetet alkalmazza rímes szövegbe foglalva a keserű mondanivalót az érthetetlenné és élhetetlenné vált világról. A diákok tökéletesen megértették és interpretálták a művet. Nehéz lenne bármelyikük alakítását kiemelni, olyan kompakt egységgé tudták formálni ezt a fekete komédiát. A bemutató méltó zárása volt a drámavizsgáknak. A diákokat Gyovai Szilvia tanárnő készítette fel.




Még véget sem ért a tanév, de a jövőre sorra kerülő osztályoknak elég magas mércét állított fel ez az öt előadás. Megbeszélések, próbák, elképesztő mennyiségű szervezés, tanulás áll a siker mögött. Reméljük, jövőre legalább ilyen jól sikerült feldolgozásokat láthatunk.

2011. június 5., vasárnap

Zöldebb Budapestet!

A Hunfalvy „Ökoiskola”, ezt a titulust 3 évre nyerte el ismét intézményünk. A cím az ENSZ egyik olyan programjához kapcsolódik, amely a fenntartható fejlődés eszméjét támogatva az iskolai nevelés terén kíván segítséget nyújtani a résztvevőknek a 2005 és 2014 közötti periódusban.

A környezetvédelem pedagógiai gondolkodásunk fontos része. Ennek szellemében pályázott iskolánk a Fővárosi Önkormányzat által meghirdetett Budapest szépítési programra. A „Hunfalvy a zöldebb Budapestért” pályázatunk 1 millió forintos támogatásban részesült, amelyet környezetünk szebbé tételére és környezetvédelmi célokra költhettünk.

Megújult az iskola udvara és a terasz, a virágágyásokba friss föld került és olyan növények, amelyek tavasszal és ősszel virágoznak. A kertbe új, öntöttvasból készült padokat vásárolhattunk, a régieket felújíttathattuk. Iskolánk 125. tanévének évfordulója alkalmából egy szép platánfát ültethettünk kertünkbe.

A környezetvédelmi hét programjainak (amelyről korábban volt már szó) egy részét szintén ebből az összegből finanszírozhattuk (pl. a főzőverseny tűzifáját, a virágdekorációs verseny kellékeit, a falmászók felszerelését, az egészséges ételek alapanyagait, Vida professzor előadását, a csipkeverőnők bemutatóját stb.). De telt ebből a pénzből az udvar füvesítésére, valamint fűnyíró és fűkasza megvételére is, amellyel nemcsak a saját kertünket tarthatjuk majd rendben, de Hunfalvy tervezett, sajnos még el nem készült emlékparkját is.



A környezetvédelmi programok és pályázatok felelőse Pintér Károlyné tanárnő.