2010. december 23., csütörtök

„És mindig nő a fény”


A fény élet- és lélekszimbólum, a jó képviselője, amely rendre legyűri a gonosz sötétségét. Nem véletlen, hogy sok nép ünnepkörében kiemelt helyet kap az év fordulópontja, amikor a leghosszabb éjszaka után ismét a nappali fényesség veszi át az uralmat. Kis-Ázsiában, a Közel-Keleten és Egyiptomban a téli napforduló idejére - december 24-éről 25-ére virradó éjszakára – tették az adott terület napistenének születését. Más kultúrák is megemlékeztek a téli napfordulóról, a germánok máglyát gyújtottak, hogy legyőzzék a sötétséget, és örökzölddel díszítették fel házaikat.


Az európai kultúrkörben december utolsó hete kiemelt fontosságú. Ez az időszak a karácsonyi ünnepekkel kezdődik és újévvel végződik. A régi római naptár december 25-ére tette a napfordulót, ehhez illeszkedett azután – a fényszimbolikának megfelelően – a Messiás születése, aki ebben a kontextusban maga a Fény. Máté evangéliumában a születés történetét eleve fényjelenségek kísérik: "Amikor pedig megszületik vala Jézus a júdeai Betlehemben, Heródes király idejében, ímé napkeletről bölcsek jövének Jeruzsálembe, ezt mondván: Hol van a zsidók királya, aki megszületett? Mert láttuk az Ő csillagát napkeleten és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki..." (2. 1-2)

Ebben a néhány napban még a nagyvárosokban is mintha egy kicsit lelassulna az élet, ez az elgondolkodás, felkészülés időszaka, mielőtt a nagy körforgásba ismét visszatérnénk. Az otthon fényei, melege, ha szerencsések vagyunk, családunk közelsége, az együttlét öröme kiszakít minket a hétköznapok szürkeségéből. Azután következhet az év utolsó napja, melynek éjszakáján a világ újjászületésének újabb fázisát ünnepelhetjük, ezen az éjszakán sok millió ember együtt várja az éjfélt, mérlegre tesszük az elmúlt évet, és fogadalmakat teszünk, mi mindent fogunk másképpen tenni 2011-ben, mint korábban.

Reméljük, mindenki számára sok pozitív gondolatot és élményt hoz a téli szünet. Kívánunk a Hunfalvy egész közösségének, valamint minden kedves olvasónknak kellemes karácsonyi ünnepeket és eredményekben gazdag boldog új esztendőt!


2010. december 21., kedd

Iskolaújság

Megjelent az iskola újság idei első száma.
Letölthető az alábbi linken:
(név:hunfalvy, jelszó: ponty1)

2010. december 17., péntek

Karácsonyi vásár a Hunfalvyban


A téli szünet előtti hét a karácsonyi készülődés jegyében zajlott az iskolákban is. Nálunk ebben az időszakban tanúsíthatják jó néhány éve a 9. évfolyam tanrendje szerint haladó osztályok, hogy nem hiába tanulnak gazdasági ismereteket, az elméletet a gyakorlatba is át tudják ültetni.

December 16-át, a vásár napját, komoly készülődés előzte meg. Osztályonként átlagosan 5-6 fős csapatok alakultak, kft.-t vagy bt.-t alakítottak (természetesen csak a projekt idejére). Már előzetesen marketingtevékenységet folytattak: reklámcélú plakátokat készítettek, kuponokat osztogattak reggelente, amelyekért a vásáron árengedményt kaphatott a vevő. „Nevezési díj” is volt: „cégenként” egy-egy ajándékcsomag, amelyek tartalmából a 6 díjazott csapat jutalmát összeállították a szervezők. A 31 vállalkozó szellemű csoport december 12-én és 13-án termékbemutatót tartott, amelyen Plánk Tibor, iskolánk igazgatója megtekintette az elkészült termékmintákat, ill. a szolgáltatások leírását, majd jóváhagyta a csoportok részvételét.

Csütörtökön már „élesben” zajlottak az események, a tornateremben a „cégek” berendezkedtek, kisorsolták, melyik stand kié legyen, kipakoltak, és a 6. órától kezdve jöhettek a potenciális vevők, az iskola tanulói és tanárai. A vásárt Dr. Dedinszkyné Szilágyi Erzsébet igazgatóhelyettes asszony nyitotta meg.

A vásárlók sokféle ötletes termékkel és szolgáltatással találkozhattak. Nagy sikert arattak a gyöngyökből készített karácsonyfadíszek, a Hunfalvy emblémájával díszített strandpapucsok és esernyők, a falra szerelhető kulcstartók, a festett bögrék, csinos poháralátétek, kézzel készített kötött sapkák és sálak. A vásári forgatagban „házasságot” is köthettek az erre vágyódók, gyűrűt húzhattak egymás ujjára, még okiratot is kaphattak a nagy eseményről, végül királlyá és királynővé koronázták az ifjú párt, amelyről fénykép is készült. Nem maradt éhen senki, házi készítésű süteményeket, édességeket is vásárolhattunk.

December 21-én megtörtént az eredményhirdetés, a zsűri a legügyesebbnek, leghatékonyabbnak és legkreatívabbnak a következő csapatokat találta: a Gift Point Kft.-t (10. D), az Ördögi Angyalok Kft.-t (9. B), a Szupernyő Kft.-t (9.B), az Angyalkák Bt.-t (10. A), a Kötekedő Nagyik Bt.-t (10. A) és a Teli Puttony Bt.-t (10. F).

A verseny fő szervezői Gáspár Krisztina és Maszlag Marianna tanárnők voltak, valamennyi 9. évfolyamos anyagot (gazdasági ismeretek I.) az adott osztályokban tanító szaktanár segített abban, hogy ilyen színvonalas vetélkedőn tapasztalhassák meg a tanulók a csapatmunka előnyeit, egy vállalkozás működtetésének nehézségeit és gazdasági döntéseik következményeit.

2010. december 9., csütörtök

Élő könyvtár - Ahogyan a diákok látták

(Mozaik a dec. 1-i és dec. 2-i hunfalvys rendezvényről)

Fotók 


December 1.
„Ugyan mennyire tud lekötni majd egy több mint egy órás csoportbeszélgetés a mesékről? A körülöttem ülők arca sem mutatott mást, csak kétkedést.
Ez az állapot viszont valóban csak a beszélgetés kezdetéig állt fenn, hiszen már a téma kibontása után nyilvánvaló volt, hogy ez a topic sokkal többet rejt magában, mint amit elsőre látunk. Teljesen kétirányú kommunikáció, humorral, kellő komolysággal és azzal a tudattal, hogy a mesék mégsem gyerekjátékok és a mai, majdnem mindenki kezében megforduló könyvsorozatok (Harry Potter, Twilight Saga) meg pláne nem. A kor előrehaladtával sokkal több perspektívából is képesek vagyunk rálátni a történetekre, mérlegelni ki a valódi jó és rossz, rájönni, hogy nem minden fekete és fehér, illetve, mennyire szólnak a felnőtteknek is a történet egyes elemei.”
Rozgonyi  Richárd 
10.B

„Ez a délelőtt több szempontból érdekes és tanulságos volt számomra. Először is sokféle ember és sok vélemény találkozott, ez remek táptalajt adott egy értelmes eszmecserének vagy vitának. Másodszor szerintem a témaválasztás zseniális és kreatív volt, sikerült olyan témát találni, ami mindenkit érint, de más-más módon. A téma nem volt más, mint a mese és a mesék világa, azonban a beszélgetés fókuszpontjában a Twilight és a Harry Potter könyvsorozatok álltak, amiket nem lehet nem ismerni a mai világban, hiszen az utóbbi időben még a csapból is ezek folytak. Ezeket a bestseller könyveket mindenki olvasta vagy hallott róluk, vagy látta a belőlük készült filmeket.
A beszélgetés során nem közvetlenül elemeztük a művek cselekményét, csupán kiemeltünk egy-egy pillanatot belőlük, amiből különböző következtetéseket vontunk le a szakemberrel együtt. Meglepő volt, hogy mennyi érdekes gondolat jut eszébe mindenkinek ugyanarról a dologról. Bár sokszor nem fejeztük ki magunkat túl szabatosan vagy érthetően, de a lényeget mindenki megértette a közös háttérismeretek alapján. A közös ismeretek alatt nem a regények ismeretét értem, hiszen én sem olvastam el egyiket sem, de ez után a beszélgetés után el fogom olvasni a Twilightot, mert kíváncsi vagyok, belőlem milyen gondolatokat, érzelmeket vált ki.
A mesék hősei tanították meg nekünk gyermekkorunkban a jó és rossz közötti különbséget, azonban a mostani mesehősöknek a legnagyobb próbatételük, hogy legyőzzék saját magukat, nem pedig a gonoszt. Ez számunkra is remek példa, hiszen az életünk tele van küzdelemmel, változással és nekünk meg kell tanulnunk ebben a felgyorsult világban élni, amelyben a mesék segíthetnek. A mesék segítségével a hétköznapi rohanás közepette kicsit lecsillapodhatunk és elgondolkozhatunk, szakíthatunk időt magunkra, elmélyedhetünk a saját belső szentélyünkben.”
Kurbel Andrea 
12. C


„Kissé furcsa volt az Alkonyat könyveket és filmeket ilyen szemszögből nézni, hisz sokszor belemélyedtünk és olyan dolgokról beszélgettünk, melyeken egyébként nem hiszem, hogy bármikor is elgondolkoztunk volna. Többek közt felmerültek olyan kérdések, hogy kik a jók és kik a rosszak a trilógiában, hogy milyen hasonlóságokat figyelhetünk meg a tündérmesék, azaz a régi, gyermekmesék és az Alkonyat közt, avagy, hogy ezek a mesék milyen hatással vannak ránk, mikor elolvassuk, vagy filmen látjuk őket. A vélemények, mint mindenhol, itt is megoszlottak. Ez szerintem nagyon jó volt, hisz így még pergősebb volt a beszélgetés. Jó volt, hogy voltak olyanok, akik az adott dolog ellen és akik mellette voltak. Így sokkal színesebbé vált az egész csevely.
A pódiumbeszélgetés után tartottunk egy kis teaszünetet, majd belevágtunk az úgynevezett mese-karaokeba. Érdekes a fogalom... népmese-karaoke. Én speciel míg nem mondták el, nem tudtam, mi a manó lehet ez. Majd megtudtam: különböző meséket kaptunk, melyeknek a szövegét kivetítették, és nekünk, diákoknak elő kellett adnunk őket. Az elején nehéz megpróbáltatásnak bizonyult a feladat. Azonban szerintem megoldottuk. Az előadók közt voltak, akik rap-be foglalták, volt aki felolvasta és a végén még ’záróműsorként’ el is énekeltünk egy mesét népdalverzióban. Bátorságunkért könyvet nyertünk és a legfontosabb, hogy mellé sok nevetést és jókedvet is.”
Uzelman Petra
12.E



December 2.
Ahogyan a szereplők látták:
„Elérkezett a várva várt nagy nap. Reggel nagy sürgés-forgás, készülődés. A gondmentes utazást itt-ott megakadályozza a korábbi havazásokból fennmaradt sár, latyak, jég, hó. Megérkezünk a tett színhelyére. Még mindig nagy lázban ég mindenki. Izgalmunkat olcsó poénok alá rejtjük. Meg persze az alá, hogy ezeken röhögünk. Megérkezünk. Üdv a PECSA-ban. Hova is megyünk? Olvasóbarlang? Hát itt vagyunk. Hárfa és hárfásfiú is már itt vannak. Fuvolások: hangolásra fel! Hölgyeim és uraim, kezdhetnek öltözni, kevés az időnk. Ki kell próbálni mindent, ami más, hogy ne „bakizzunk". Júlia föl-le ugrál az erkélyéről, Romeo, Mercutio és Benvolio pedig „az arcukat dugják skatulyába". Tatjana is öltözik, ugyanúgy, mint Esztike, Baba, az Igazgatónő és a többiek. Latin Dénes és az Atyafi pedig felmérik a terepet.
Készülődünk. Mosolyog ránk mindenki. Talán úgy nézünk ki, mint a bohócok? Vagy úgy viselkedünk? Vagy csak egyszerűen: aranyosak vagyunk? 
Közben látunk egy kis „hazait" is. Megérkezett a hunfalvys néző-csapat. Mi pedig lassan kezdünk. Romeo és Júlia pontra téve. (?) Mignon pontra téve. (?) Kezdés!
Izgulunk. Bakizunk is talán? De jól érezzük magunkat. De mi ez, amit a nézőtérről hallunk? Csak nem nevetés? Dehogynem! Pompás!
Az első előadásnak vége. „Nagyon ügyesek voltatok!” „Köszönjük!" Párszor lepergett ez a beszélgetés.
Van még egy kis időnk a második előadásig, gyerünk, levegőre! A sok feszült próba után most egy kis nyugodt beszélgetés következik, és milyen szépen hull a hó...!
A második előadás már határozottabban és viccesebben zajlik. Megcsörren néhány telefon is, kiömlik egy kis tea is. A közönség röhög. De remek volt!
Azután könnyes búcsút vettünk a Petőfi Csarnoktól és egymástól. Jóllakottan, dagadó mellekkel, szép könyvekkel gazdagodva, megnyugodva, gyönyörű emlékekkel térünk haza és meséljük el a napunkat.
Szép volt, jó volt, februárban is szép lesz, jó lesz. Csak legyen hahotázó közönség! Gyertek bátran. Nyugi, nem olyan vészes.”
Czellecz Réka 11.E


Ahogyan a nézők látták:
„Kirándulásunk nem csak azért volt jó, mert „ellóghattunk” néhány órát, és mert kaptunk ingyen pogácsát és teát, hanem mert megtudhattuk, hogy a színjátszó szakkör igazából milyen is, hogy az osztálytársaink miért várják a szerdákat olyan izgatottan, és hogy a mi lelkes tanulóink is milyen jól elő tudnak adni ilyen komoly színdarabokat. Nagy meglepetésemre senkin sem látszott, hogy izgulna, ami valószínűleg a hosszas készülődéseknek, próbáknak, valamint Géczyné Megyeri Marianna tanárnő tanácsainak, irányításának tudható be, hiszen ő tartja a színjátszó-szakkört. Habár a második előadás talán egy kicsit szabadabbra sikeredett, mint ahogy azt eltervezték, kétség kívül egy nagyon színvonalas előadást láthattunk, amit ők is nagy élvezettel adtak elő.”
Scheiring Petra  
9.D

„Számomra egy kicsit a drámavizsga hangulatát hozta vissza. Nem volt túl hosszú, teljesen érthető és élvezhető volt szerintem minden néző számára. A kis helyiség ellenére rengetegen voltunk, és sokat nevettünk egy-egy viccesebb részen, vagy kisebb hibán. Az előadások előtti és utáni szünetben is ehettünk, ihattunk, beszélgethettünk. Rendkívül barátságos hangulat alakult ki és jól éreztük magunkat. A programnak körülbelül fél kettőkor lett vége, és bátran mondhatom, hogy egy vidám délelőttöt zárhattunk.”
Szentivánszky Sára
10. B

2010. december 6., hétfő

„A fű kívül mindig zöldebb”

Fotók 

Mottó:
„Ifjúságom, e zöld vadont
szabadnak hittem és öröknek
és most könnyezve hallgatom,
a száraz ágak hogy zörögnek.”
József Attila


Az illegális droghasználók száma 2010-ben is növekedett. 2009-ben az általános iskolás korosztály 4,4 %-a próbált már ki valamilyen „szert”, a középiskolások esetében ez az arány 24,1 % volt (többségük fiú). Ebben az adatsorban nem szerepelnek a legálisan hozzáférhető gyógyszerek és vegyszerek, amelyek hatása legalább olyan veszélyes, mint – mondjuk – a kokainé.

A fiatalok bulikon, összejöveteleken, főként a nagyvárosokban, előbb nyúlnak partydroghoz, mint alkoholhoz. Az alkalmi fogyasztást könnyen követheti a rászokás, a függés. A mindennapi életben a függők egy része fel sem tűnik, szocializáltak, bejárnak az iskolába, a munkahelyre, csak a következő lépcsőfok lesz majd, amelyik már a kívülálló számára is feltűnő.

Ha a puszta tiltás, elrémítés használna, ma nem küzdenénk sem a drogfüggőség, sem a dohányzás vagy éppen az alkoholizmus problémájával. Nincs olyan társadalmi réteg, amelyet ez a fenyegetés érintetlenül hagyna, az adatokból pedig nyilvánvaló, hogy a kamaszok a legkiszolgáltatottabbak, hiszen a kíváncsiság - a tiltásra adott „azért is kipróbálom” mint válasz - könnyen veszélybe sodorhatja őket.

Szülő, iskola, szociális intézményrendszer egyaránt felel gyermekeink testi –lelki egészségéért. A Hunfalvy is igyekszik kivenni ebből a maga részét. Iskolánkban a 2010. november 29. és december 3. közötti hét a drogprevenció jegyében zajlott. Sokszínű és sokféle program várta a tanulókat.

A korábban meghirdetett plakátversenyre érkezett alkotásokat, melyek a függőség témaköréhez kapcsolódtak, már az előző hét végétől megtekinthették a tanulók. A zsűri két első helyezést is kiosztott, a 13. A és a 9. F  plakátját ítélték a legjobbnak. Délelőttönként az első nagyszünetben minden nap más-más évfolyam osztályai mérhették össze tudásukat droggal kapcsolatos ismereteik terén (természetesen minden évfolyamban életkoruknak megfelelő módon). A 9. B, a 10. F, a 11. A, 12. A és 13. Af osztályok képviselői tudtak legtöbbet ebben a témában.

A 9. F plakátja                                            A 13. A plakátja


A 9. évfolyamosok szerdán orvostanhallgatóktól hallgathatták meg, mire számíthat, aki a kábítószerek bűvkörébe kerül, a 10. és 11. évfolyamosok a dupla osztályfőnöki órán olyan filmeket tekinthettek meg, amelyek bár fiktív történetek, mégis tanulságosak lehettek számukra. A 12. és 13. évfolyam a hét során különböző előadásokat hallgathatott meg. Hétfőn a Budavári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum képviselője, kedden a BRFK előadója (Diószegi Judit őrnagy), rajta kívül egy szociális munkás és vele egy egykori drogfüggő, szerdán dr. Csernus Imre és dr. Zacher Gábor, csütörtökön a Kék pont egyik pszichológusa foglalkozott diákjainkkal.

Dr. Csernus Imre beszél a függőségekről


Dr. Zacher Gábor toxikológus előadása



Izgalmas, eseménydús hét van mögöttünk, a szervezésért és az események kézbentartásáért Géczyné Megyeri Marianna és Pintér Károlyné tanárnőket, valamint Gulyás Mónika védőnőt és Nagy Flóra 10. F osztályos tanulót illeti köszönet.


2010. december 3., péntek

Olvasóbarlang

Fotógaléria

A TÁMOP 3.2.1.-09/KMR-2010-0001 „Budapest iskolakönyvtári hálózatának fejlesztése az élethosszig tartó tanulás érdekében” című projekt egyik kedvezményezettje a Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola.

A projekt keretében iskolánk, a Hunfalvy SZKI által szervezett OLVASÓBARLANG című program 2010. december 1-én és 2-án részét képezte a városligeti Petőfi Csarnokban megrendezett 3 napos SuliMix Iskola- és Pályaválasztási Börzének, a börze résztvevői potenciális közönségnek bizonyultak.
A kétnapos rendezvényre meghívást kaptak a projektben kedvezményezettként résztvevő intézmények diákjai, tanárai.
                                    
Az OLVASÓBARLANG céljára a klubhelyiséget egy kicsit átalakítottuk. A program kezdetére kellemes, barátságos hangulatú, kényelmes, kissé egy mai romkocsmát idéző kamasz-barlanggá alakulva várta az érkező diákokat. A meleg tea, kakaó és a friss sütemények is hozzájárultak a jó közérzethez.

December 1-jén, szerdán 11 órakor kezdődött a „Mese-beszéd: Csodás lények üzenetei” című pódiumbeszélgetés, melyet Kerekes Valéria, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola fiatal tanára vezetett. A beszélgetés fő témája Stephenie Meyer: Alkonyat-regénysorozata volt, de időnként – néhány gondolat erejéig - helyet kaptak J.K. Rowling Harry Potter regényei is. A beszélgetés során fény derült arra, hogy milyen hasonlóságokat fedezhetünk fel az Alkonyat-regénysorozat és a tündérmesék csodás elemei között. Kik a gonoszok, kik a jók, és hogyan küzdenek meg egymással? Milyen hiányokat töltenek ki korunk „vizuális mitológiai” lényei? Miért hatnak ilyen erővel ezek a „modern mesék”?



Rövid időn belül oldódott a hangulat, a kötelező mikrofonhasználat ellenére egyre több diák szólt hozzá a témához, érdekes vélemények, gondolatok fogalmazódtak meg, egyre izgalmasabbá vált a beszélgetés.
Azok is szóhoz jutottak, akiknek nem jelentett pozitív élményt valamelyik regény, illetve főhős vagy szereplő alakja.
A beszélgetés zárásaként, Kerekes Valéria kezdeményezésére, igazi gyermekmesévé alakították az „Alkonyat”-ot. A történet fonalára mindenki annyit fűzött fel, mesélt el, amennyit gondolt és szeretett volna.
A beszélgetést rögzítette az MR1-Kossuth Rádió, a szünetben riportok készültek a résztvevő diákokkal. A programról a „Smink nélkül” című rádióműsor szombat délelőtt 9 órakor kezdődő adásában fog beszámolni.

A szünetet és a szendvics-ebédet követően a „Mese-karaoké”-n önként jelentkező diákok próbálhatták ki magukat mesemondásban (a lelkes nebulók mindegyike hunfalvys volt! :) ). Saját stílust és ötleteket alkalmazhattak a mesék elmondásakor. A valóban változatosan és kreatívan előadott mesékkel nagy sikert arattak, a tapsvihar mellett értékes jutalomkönyvekkel is gazdagodtak. 

Az OLVASÓBARLANG december 2-i fő programja „Kötelezők a színpadon” címmel 11 és 13 órakor került bemutatásra.

A következő darabokból adott elő részleteket a Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola színjátszó csoportja:

v  Shakespeare: Rómeó és Júlia
v  Puskin: Anyegin (Tatjána levele)
v  Szép Ernő: Mignon

A színjátszó kör vezetője: Géczyné Megyeri Marianna tanárnő.

 

Az OLVASÓBARLANG a második nap reggelén a hunfalvys színjátszó diákokkal népesült be. Az utolsó főpróbát már itt tartották felkészítő tanáruk bíztatása mellett, a rendezők és a folyamatosan érkező vendégek örömére.
Senki nem maradt éhes vagy szomjas, a szereplőket és a nézőket is szendvicsek, sütemények, valamint forró kakaó, tea várta.
A szereplő diákok az első előadás kezdetére már otthonosan mozogtak a számukra új helyszínen. Mindkét előadás teltházzal ment és nagy sikert aratott. A hangulat folyamatosan emelkedett.
A szereplők sok tapsot és szép könyveket kaptak ajándékba. A nézők pedig megelégedetten, kellemes élményekkel gazdagodva távoztak a kétnapos rendezvény zárása után.

Sunyovszky Anna, könyvtáros tanárnő, a rendezvény fő szervezője 

Hunfalvysok a budapesti középiskolások ének – zenei tehetségkutató versenyén


A Vécsey János Kollégium (1035 Budapest, Szél utca 11-13.) ebben az évben ötödször rendezte meg amatőr tehetségkutató versenyét hangszeres komoly- és könnyűzenei, valamint ének kategóriában. A verseny évről évre népszerűbb, így idén már négy különböző kategóriában bizonyíthatták tehetségüket a jelentkezők (I. komoly hangszeres, II. komoly ének, III. könnyű hangszeres, IV. könnyű ének).

Iskolánkat két tanuló képviselte: Sulyok Boglárka a 10. B-ből és Galgóczy Dorottya a 10. A-ból. A könnyűzenei fordulóban negyven képzett hangú, nívósan teljesítő induló mérhette össze tudását. Mindkét diákunk nagyon jól szerepelt. Galgóczy Dorottya első helyen végzett, és elnyerte a „Tehetségek tehetsége” különdíjat is a West Side Story-ból előadott egyveleggel, produkcióját gyönyörű estélyi ruhában, táncbetéttel adta elő ezzel nagy sikert aratva mind a zsűri, mind a közönség soraiban. A komolyzenei napon Mozart művét, a „Jöjj drága május”-t énekelte, amellyel harmadik díjas lett. 

A zsűri elnöke Dévai Nagy Kamilla énekes előadóművész volt. Jánosiné Czike Klára tanárnő, iskolánk énekkarának vezetője szervezte, felügyelte és kísérte végig diákjaink szereplését ezen a színvonalas versenyen.

2010. december 1., szerda

A végzősök vetélkedője

Fotógaléria


November 25-én, az 5. óra után furcsa alakok tűntek fel a Hunfalvy folyosóin. Nagyra nőtt óvodások, méretes csecsemők és fura kinézetű idősek, diszkókirálynők és celebnek látszó ifjak, az ókori mítoszok istenalakjai, apácák és papok, tudósok és őrültek, hastáncosnők készülődtek, hogy az utolsó órák után birtokba vegyék a tornatermet.
Ez a különös, novemberi „farsang” régi, kedves szokás az iskolában. A végzősök - még egyszer, talán utoljára - a felnőttség küszöbén álló fiatalból gyermekké válhatnak néhány órára, hogy ezen a vetélkedőn felhőtlenül szórakozhassanak, és ha csak egy kicsit is, de megfeledkezhessenek az előttük álló komoly erőpróbákról.
Minden évben más osztály kapja meg a feladatot az IDB-től, hogy a rendezvényt megszervezze, a feladatokat kitalálja. Idén a – jövőre érettségiző - 12. F osztályt és osztályfőnöküket, Szabó Zsófia tanárnőt illeti a dicséret a vetélkedő ügyes előkészítéséért és zavartalan lebonyolításáért.


Az osztályok zenés bevonulását, egyéni ötletekkel fűszerezett produkcióját követően tréfás feladatokban bizonyíthatták a résztvevők, hogy nincsenek humorérzék híján, képesek bármilyen ritmusra táncolni, bohókás álarcokban ülő társaikat csípős nyelvű szerelmi vallomásban részesíteni, és ha kell, szinkronszínészként is helytállni Darth Vader vagy épp Neo szerepében.
A zsűri tagjai - Szabó Eszter tanárnő és diákjai – nem voltak könnyű helyzetben, végül, ahogyan az a mitológiában is lenni szokott, győztek az istenek és istennők, vagyis a 13. F, Ugray Ivánné tanárnő osztálya. Mind produkciójuk, mind a vetélkedő egyéb feladataiban elért teljesítményük alapján ők lettek az első helyezettek. A rocksztárokból és celebek hadából álló 13. A - Ther Mária tanárnő osztálya - tetszett leginkább a nézőknek, így a közönség díját ez az osztály szerezte meg. De valamennyi osztály nyert, ha mást nem is, egy kellemes délutánt, amelyen a nevetésé volt a főszerep.

Célba ért a segítség

Caritas
Az iskolai gyűjtőakció keretében 95 kg lisztet, 85 kg cukrot, 70 l olajat, 70 kg rizst, 20 kg sót, 60 csomag száraztésztát, 12 kg édességet, 60 db csokimikulást, használt ruhákat, cipőket, társasjátékokat, könyveket, plüssből készült figurákat vitt el az iskolabusz Mezőkövesdre, hogy ott a gyermekjóléti szolgálat munkatársai átadhassák a rászoruló családoknak az adományokat. Reméljük, ennyivel is kicsit könnyebbé tehettük a környéken élő szegény családok életét.