2010. december 17., péntek

Karácsonyi vásár a Hunfalvyban


A téli szünet előtti hét a karácsonyi készülődés jegyében zajlott az iskolákban is. Nálunk ebben az időszakban tanúsíthatják jó néhány éve a 9. évfolyam tanrendje szerint haladó osztályok, hogy nem hiába tanulnak gazdasági ismereteket, az elméletet a gyakorlatba is át tudják ültetni.

December 16-át, a vásár napját, komoly készülődés előzte meg. Osztályonként átlagosan 5-6 fős csapatok alakultak, kft.-t vagy bt.-t alakítottak (természetesen csak a projekt idejére). Már előzetesen marketingtevékenységet folytattak: reklámcélú plakátokat készítettek, kuponokat osztogattak reggelente, amelyekért a vásáron árengedményt kaphatott a vevő. „Nevezési díj” is volt: „cégenként” egy-egy ajándékcsomag, amelyek tartalmából a 6 díjazott csapat jutalmát összeállították a szervezők. A 31 vállalkozó szellemű csoport december 12-én és 13-án termékbemutatót tartott, amelyen Plánk Tibor, iskolánk igazgatója megtekintette az elkészült termékmintákat, ill. a szolgáltatások leírását, majd jóváhagyta a csoportok részvételét.

Csütörtökön már „élesben” zajlottak az események, a tornateremben a „cégek” berendezkedtek, kisorsolták, melyik stand kié legyen, kipakoltak, és a 6. órától kezdve jöhettek a potenciális vevők, az iskola tanulói és tanárai. A vásárt Dr. Dedinszkyné Szilágyi Erzsébet igazgatóhelyettes asszony nyitotta meg.

A vásárlók sokféle ötletes termékkel és szolgáltatással találkozhattak. Nagy sikert arattak a gyöngyökből készített karácsonyfadíszek, a Hunfalvy emblémájával díszített strandpapucsok és esernyők, a falra szerelhető kulcstartók, a festett bögrék, csinos poháralátétek, kézzel készített kötött sapkák és sálak. A vásári forgatagban „házasságot” is köthettek az erre vágyódók, gyűrűt húzhattak egymás ujjára, még okiratot is kaphattak a nagy eseményről, végül királlyá és királynővé koronázták az ifjú párt, amelyről fénykép is készült. Nem maradt éhen senki, házi készítésű süteményeket, édességeket is vásárolhattunk.

December 21-én megtörtént az eredményhirdetés, a zsűri a legügyesebbnek, leghatékonyabbnak és legkreatívabbnak a következő csapatokat találta: a Gift Point Kft.-t (10. D), az Ördögi Angyalok Kft.-t (9. B), a Szupernyő Kft.-t (9.B), az Angyalkák Bt.-t (10. A), a Kötekedő Nagyik Bt.-t (10. A) és a Teli Puttony Bt.-t (10. F).

A verseny fő szervezői Gáspár Krisztina és Maszlag Marianna tanárnők voltak, valamennyi 9. évfolyamos anyagot (gazdasági ismeretek I.) az adott osztályokban tanító szaktanár segített abban, hogy ilyen színvonalas vetélkedőn tapasztalhassák meg a tanulók a csapatmunka előnyeit, egy vállalkozás működtetésének nehézségeit és gazdasági döntéseik következményeit.

Nincsenek megjegyzések: