2013. november 11., hétfő

KÖZÖSSÉGI MUNKA A KITAIBEL PÁL UTCAI ÓVODÁBAN



A tanév elején 9. évfolyamos osztályfőnökként át kellett gondolnom, hogyan foghatunk hozzá a közösségi munka megszervezéséhez és kivitelezéséhez. Valamennyi nyelvi előkészítő osztály számára iskolai szinten is lehetővé vált, hogy egy mese- vagy drámajátékot megtanuljanak előadni, s ezzel óvodákba, gyermekotthonokba vagy épp idősek otthonába látogatva a gyerekeket, öregeket kulturális élményhez juttassák.

Az első feladatunk - a készülés mellett - az volt, hogy keressünk egy olyan intézményt, amelyik befogadja az előadásunkat. Stadlerné Szántó Andrea tanárnő megtalálta számunkra a megfelelő helyet, amely közel van iskolánkhoz, a Kitaibel Pál utcában lévő óvodát. Hamar kiderült, hogy az intézmény, amelyben öt csoportban 150 kisgyermek neveléséről gondoskodik 20 felnőtt, nyitott a segítségünkre nem csak kulturális, hanem más területen is. A hatalmas kertben elkelnek a gondos kezek, mert a télre való felkészüléshez csak kevés ember áll rendelkezésükre, pedig a kerítés rendbe hozása, a falevelek eltakarítása nem várhat, hiszen ha leesik az első hó, már késő. 

November hatodikán elindultunk, hogy ígéretünknek megfelelően segítsünk. Nehézséget jelentett, hogy 25 fővel lehetőleg minél csendesebben dolgozzunk, hiszen a kicsik még aludtak, amikor megérkeztünk. Az óvoda gondnoka minden eszközt előkészített számunkra, és két óra alatt 25 ember valóban látványos gyorsasággal és hatékonysággal végezte el a kijelölt feladatot. A délután gyorsan eltelt, hamar besötétedett. Elfáradtunk, de örömünket leltük az eredményben, amikor végignéztünk a kerten. 

Reméljük, az így kialakított kapcsolat a jövőben is megmarad, és az óvoda vezetője, Perecsiné Varga Csilla elégedett tevékenységünkkel. Készülünk az ovisok számára megtervezett előadásra, és nyitottak vagyunk más elvégezhető munkára is az óvoda területén.

K.P.E.

Nincsenek megjegyzések: