Dakó Dávid (13. D) részt vett a„MEDÁLIÁK” Művészeti, Kulturális és Oktatási Egyesület és a Szent István Közgazdasági Szakközépiskola által rendezett, 2014. október 8-án megtartott „Így írtok ti…” című online szépírói versenyen.
A versenyen megadott motívumok alapján születhettek írások műfaji megkötés nélkül.
Az idén először online felületen ismerhették meg a diákok a feladatokat, a megadott napon 15 és 22 óra között a kijelölt e-mail címre kellett elküldeniük az alkotásukat.
Dávid (kb. 50 versenyzővel megmérkőzve) harmadik helyezést ért el. Eredményéhez gratulálunk.
K.P.E.
Dakó Dávid: Bús tájakon járok....
Bús tájakon járok
Bús, mert ti bolondok
Csak mindent leromboltok,
S magatoktól egyre csak elfordultok.
Nem ismeritek meg soha magatokat,
És csak hajszoljátok az új „drogokat”...
De vesszen csak a verejték kárba,
Költsetek minden pénzt százezres ruhákra!
Vesszen! Az Ember a mélybe vadul evezzen!
Bukj csak le a Mélybe, te büszke bolond!
Oda, hol nem fehér csönd vagy boldogság leszen,
Hanem sötétség, mi a majdani otthonod.
S lángolni fog a hamis világ, amiben leledzel,
Mert a bolygón is csak féregként tenyészel.
Féregként, ’ki az utolsó termő szirmot is lerágott,
S a szeméttől meddő talajra lehullott.
S lehet, hogy legyűrtél a világon minden vadat,
De elbuksz Ember, míg nem győzted le önmagadat!
Aztán majd mikor már látod elkésve bukásodat,
Sikolts, te Édenből száműzött, hogy elkerüld halálodat!
S talán egy csoda majd megment téged,
Egy kósza angyal elküldetik érted,
Ki majdan az Életbe visszaránt,
S megnyugtatja rettegéstől reszkető lényed...
Dakó Dávid: Bús tájakon járok....
Bús tájakon járok
Bús, mert ti bolondok
Csak mindent leromboltok,
S magatoktól egyre csak elfordultok.
Nem ismeritek meg soha magatokat,
És csak hajszoljátok az új „drogokat”...
De vesszen csak a verejték kárba,
Költsetek minden pénzt százezres ruhákra!
Vesszen! Az Ember a mélybe vadul evezzen!
Bukj csak le a Mélybe, te büszke bolond!
Oda, hol nem fehér csönd vagy boldogság leszen,
Hanem sötétség, mi a majdani otthonod.
S lángolni fog a hamis világ, amiben leledzel,
Mert a bolygón is csak féregként tenyészel.
Féregként, ’ki az utolsó termő szirmot is lerágott,
S a szeméttől meddő talajra lehullott.
S lehet, hogy legyűrtél a világon minden vadat,
De elbuksz Ember, míg nem győzted le önmagadat!
Aztán majd mikor már látod elkésve bukásodat,
Sikolts, te Édenből száműzött, hogy elkerüld halálodat!
S talán egy csoda majd megment téged,
Egy kósza angyal elküldetik érted,
Ki majdan az Életbe visszaránt,
S megnyugtatja rettegéstől reszkető lényed...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése