2011. április 8., péntek

„Apróságokból világváros”

III. forduló

2011. április 4-én iskolánk adott otthont a budapesti könyvtárhasználati verseny harmadik fordulójának. Az esemény egy órakor kezdődött és három óra körül fejeződött be.

A 3-4 fős csoportok a regisztráció során kapták meg „menetlevelüket”, amelyeken az egyes állomásokon begyűjthették az értékes pontokat.

A megnyitón iskolánk igazgatója, Plánk Tibor köszöntötte a vendégeket, ezt követően rövid műsor keretében Galgóczy Dorottya (10. A) a Kell még egy szó c. dalt énekelte el, Czellecz Réka (11. E) és Imre Zoltán (11. A) Varga Miklós Európa c. művének fuvolára és gitárra átírt változatát adták elő. Ezután Bacsó Ildikó (Mérei Intézet) tájékoztatta a résztvevőket a verseny menetéről.


Fél kettőkor kezdetét vette a vetélkedő, 5 percenként 10 csapat indult el az egyes állomásokra, hogy megoldják a feladatokat, összesen 60 perc állt rendelkezésükre. A kérdéseket részben irodalmi emlékhelyekhez (pl. a Pilvaxhoz), a magyar irodalom kiemelkedő alakjaihoz, ill. Budapesthez kapcsolódó műveikhez (pl. Tóth Árpád: Körúti hajnal c. verséhez); részben fővárosunk nevezetességeihez (pl. a Halászbástyához) kapcsolódtak.

A megoldások értékelésére még várniuk kell a csapatoknak, az eredményeket csak egy későbbi időpontban fogják megtudni. A III. fordulóban elért pontszámaikhoz hozzáadódnak majd a már korábban megszerzettek, így fog kialakulni a csapatok helyezése.

Vendéglátókként a verseny során igyekeztünk minden tekintetben gondoskodni a versenyzőkről: péksüteménnyel, szendviccsel, islerrel, csokoládéval, üdítővel kínáltuk meg őket.

A kísérő tanárok nem segíthettek a tanulóknak, a rendezvény ideje alatt a könyvtárban és annak előterében (a kiállítási folyosón) tartózkodtak, ahol kellemes körülmények között várhatták meg, amíg a csapatok végeztek.

Három óra után – a zárszót követően – Bacsó Ildikó és a konzorcium tagjai átadták a résztvevő diákok könyvjutalmát (háromféle, szép kiállítású, Budapestről szóló mű közül választhatták ki a nekik legjobban tetszőt).
Intézményünk dolgozói és diákjai sokat segítettek abban, hogy az esemény sikeres legyen. Köszönet illeti a 12. E osztályt (osztályfőnökük Dankó Judit tanárnő), Kurbel Andreát és Uzelman Fannit a 12. C osztályból (osztályfőnökük Pásztorné Lipták Ágnes tanárnő); Gyovai Szilvia, Kónyi Eszter, Kőnigné Pénzes Edit, Nagy Andrea, Pintér Károlyné, Sárhídi Éva, Trautmann Szilvia tanárnőket, Németh Gábor tanár urat; valamint a technikai dolgozókat, Babucsik Zoltánt, Gayhofferné Mile Évát, Hátsági Miklóst és Schmidt Zoltánt. Az esemény fő szervezője iskolánk részéről könyvtárosunk, Sunyovszky Anna volt.

Izgalmas délutánt tudhatunk magunk mögött, kíváncsian várjuk a verseny végeredményét.

Nincsenek megjegyzések: