2014. január 21., kedd

Céglátogatás a TATA-nál



Az idén immár sokadik alkalommal nyílt arra lehetőség, hogy néhány hunfalvys diák betekintést nyerhessen (interaktív foglalkozással egybekötött nyílt nap keretében) egy olyan multi cég működésébe, mint a TATA. A látogatás egyetlen feltétele kommunikációképes angol nyelvtudás volt, ami iskolánk tanulóinak nem jelenthetett gondot. 

A TATA egy indiai anyavállalattal rendelkező, nagyon szerteágazó tevékenységgel foglalkozó nagyvállalat, profiljához tartozik például a motorgyártás és fejlesztés, az energiaszolgáltatás, a teagyártás. Magyarországon két telephellyel rendelkezik, mindkettő Budapesten található. 

A dolgozók közötti kommunikáció természetesen angolul folyik, ugyanis több mint 16 nemzet képviselteti magát a cégnél. A TATA magyarországi telephelyén piackutatással és felméréssel, telekommunikációs marketinggel, könyveléssel, valamint tőzsdei kimutatásokkal foglalkozik. Látogatásunk során az utóbbi kettőt személyesen is megfigyelhettük, ami igen hasznos volt, ugyanis nagymértékben kapcsolódik a tananyagunkhoz.


 A foglalkozás során először egy fejvadász cég mutatkozott be nekünk. Fontos információkkal látott el bennünket az álláskereséssel kapcsolatban. Ezután egy prezentációt láthattunk arról, hogy valójában mivel foglalkozik a TATA, valamint a magyarországi telephely munkáját is bemutatták. Ezután egy csoportos - játékos - feladatot kellett teljesítenünk, amit a "fejvadászok" felügyeltek. A játék az Eiffel-torony megépítése volt, ehhez tíz darab gyufásdoboz, ragasztóstift, valamint cellux állt rendelkezésünkre. Fontos kritérium volt, hogy minden anyagot fel kellett használni az építkezés során. A feladat megoldása közben is végig angolul folyt a kommunikáció, ami néhány diáknál a bátorság hiánya miatt problémát okozott. Eközben a munkát mindenhol egy-egy "fejvadász" felügyelte. Néhányunknak immár másodszorra nyílt lehetőség erre a programra, ezért mi azt a külön feladatot kaptuk, hogy segítsünk a "fejvadásznak" a csoporttagok értékelésében. 

A megadott idő elteltével mindenkinél állt a torony, ami önmagában is sikerélményt nyújtott. Ezután történt meg a körbevezetés, majd a konzultáció a csoporttagok értékeléséről. A munkafolyamat során meg kellett figyelni, hogy milyen összhang alakult ki a csoportban, ki milyen feladatot vállalt magára, mennyire volt kommunikatív, és mennyire tartották be a feltételeket. 

Baráti légkör alakult ki, többek közt azért is, mert egy nagyon fiatal - korban hozzánk közel álló - munkaközösséggel találkozhattunk itt. Kellemes és tanulságos élmény volt.

13. A osztály

Nincsenek megjegyzések: