2014. január 21., kedd

Comenius találkozó Elzászban



2013 decemberében a KKK Comenius-program keretében lehetőségünk volt elutazni 6 napra Franciaországba. Az utazás repülővel és TGV vonattal történt. 7-én a Liszt Ferenc reptérről Stuttgartba utaztunk, ahol délután várost néztünk, majd egy hotelban aludtunk. Másnap innen utaztunk TGV-vel Strassburgba, majd tovább Bouxwillerbe. Itt megnéztük a karácsonyi vásárt, ami minden decemberben csak 2 napig tart, illetve a várost. Ezután hazavitt mindenkit a fogadó családja, és együtt töltöttük az estét.

A következő napon kezdődtek a projekt munkák! Hunyadi Zsófi és a főző csapat elkezdett készülni a másnapi ebédre, Csegődi Bernadett csoportja „zöld” színdarabot állított össze a búcsúestre, Ferenczi Dávid pedig a kidobásra szánt kartondobozból próbált meg bútort faragni (több-kevesebb sikerrel). Ekkor Zsófi és Dávid már a kollégiumban aludtak, Bernadett pedig változatlanul a fogadó családjánál.


 Az utolsó bouxwilleri napunkon Bernadett egész nap próbált az előadásra, Dávid befejezte a bútort, ami meglepően szép lett, Zsófi pedig csapatával helyi alapanyagokból elkészítette a Bäckeoffe-t, ami egy elzászi ételkülönlegesség. Ezen a napon volt a búcsúest, amelyre minden ország elkészítette a saját specialitását, megnéztük Bernadették előadását, majd összepakoltunk és izgatottan lefeküdtünk, mert másnap utaztunk vissza Strassburgba.

Strassbourg-ban megnéztük a gyönyörű belvárost és sokat sétáltunk. Az Európai Parlamentben is jártunk, ahol éppen üléseztek, így lehetőségünk volt betekinteni az EP-képviselők munkájába, és hallhattuk két magyar képviselő hozzászólását.

Másnap TGV-vel Stuttgartba utaztunk, ahonnan repülővel jöttünk haza, kellemes emlékekkel és felejthetetlen élményekkel gazdagodva.

 Csegődi Bernadett 12.E                                
Ferenczi Dávid 12.E                                                                       
Hunyadi Zsófia 12.E

Nincsenek megjegyzések: