2012. november 5., hétfő

Fut a Hunfalvy



A Hunfalvy testnevelő tanárai mindig is fontosnak tartották a tömegsportot. A testnevelési órákon kívül is szüksége van diákjainknak arra, hogy az íróasztal, a számítógép mellől felállva hasznosan eltöltött idővel, lehetőleg jó levegőn, mozgással kapcsolódjanak ki. A legkönnyebben, legkevesebb eszközzel és anyagi ráfordítással elérhető tevékenyséf a futás. Ez Bérczesné Takács Angéla tanárnőnek is az egyik kedvenc sportja, amelynek szeretetét sikerült tanítványainak is átadni. Kollégái hathatós segítségével elérte, hogy a hunfalvys diákok az elmúlt naptári év során több futóversenyre is benevezzenek, ezek mindegyikén a diákokkal együtt a tanárnő is indult.



Iskolánk részt vett a 27. Telekom Vivicittá Városvédő Futás és Félmaraton Budapest versenyen (2012. április 1-én), amelyen több mint 13 ezren indultak. Itt 35 diákunk állt rajthoz az iskolások számára szervezett „Minicittá” távon (3, 2 km).

Összesen 55 diákunk nevezett be a 2012-es 17. Coca-Cola Testébresztő Női Futógálára, amelynek színhelye a Margit-sziget volt. Az első női futógálát 1997 őszén rendezték (akkor még a Nike szponzorálta). A verseny célja, hogy azok, akik bátortalanok, és nem mernének belevágni egy nagyobb megterheléssel járó erőpróbába, itt kipróbálhassák teljesítőképességüket. Együtt állhatott rajthoz május 20-án idősebb és fiatalabb, rendszeresen sportoló és olyan is, aki csak fontosnak tartotta, hogy fittebb legyen.

Közel 20 ezer indulóval büszkélkedhetett a 2012. október 7-én megrendezett 27. SPAR Budapest Maraton és Futófesztivál, ahonnan mi sem maradhattunk le. 60 ország megközelítőleg 2500 futója is rajthoz állt, hogy a Budapest legszebb részeit átszelő útvonalon megmutassák, milyen teljesítményre képesek. 51 tanulónk a 3,5 km-s távon indult.

A legtöbb futóversenyre a nevezési díj nem éri el az 1000 Ft-ot (a rövidebb távokon), cserébe az indulók a rajtszámon kívül, pólót, sapkát vagy más apróságot kapnak emlékbe. Az indulók között sokszor vannak más sportágban kiemelkedő neves sportolók is (pl. Katus Attila tartotta a SPAR Maraton előtti közös bemelegítést).

Reméljük, ez a lendület diákjainkat újabb versenyek felé repíti, s ami még ennél is fontosabb, beépül életmódjukba a mozgás szeretete, így egészségesebb felnőttekké válnak majd.

K.P.E.

Nincsenek megjegyzések: