2011. december 19., hétfő

„Segíteni kiváltság!”


2011. december 7-én iskolánkban járt France Mutombo úr, az Afrikáért Alapítvány vezetője. Színes, izgalmas előadása bepillantást engedett az afrikai hétköznapokba, a segítségnyújtás lehetőségeibe. 

Az Afrikáért Alapítvány elsősorban a Kongói Demokratikus Köztársaságban, de Afrika más országaiban is (Etiópiában, Tanzániában) végez humanitárius tevékenységet, pl. fenntartja Kongó fővárosában, Kinshasában az Othniel Általános- és Középiskolát és a La Providence Árvaházat. Az Othniel magyar szempontból is fontos állomása Afrika támogatásának, hiszen teljes egészében magyar segítséggel jött létre.

Az ottani iskolák európai ember számára elképzelhetetlenül nehéz körülmények között működnek. Már az is nagy dolognak számít, hogy van épület, padok és tábla. Nincsenek tankönyveik, taneszközeik, így nem csoda, ha diákjaik számára nehézséget okoz a továbbtanulás.



Iskolánk 2011 novemberében került kapcsolatba az Afrikáért Alapítvánnyal, diákjaink példamutató tenni akarása lehetőséget teremtett arra, hogy Tanzániában a namangai Maszáj Akadémia és a hozzátartozó árvaház működése a korábbinál zökkenőmentesebb lehessen. 128 ezer forintot gyűjtöttek, ez az összeg elegendő volt arra, hogy –többek között – két víztartályt vehessenek az ottaniak, mert a legközelebbi kút messze van, vize kevés, és mivel nincs áram, ezért korábban vödrökkel kellett az intézményig vinni a vizet.

Az együttműködés jegyében egy új szervezet körvonalai kezdenek kibontakozni. A neve HID (Humanitárius Iskolák és Diákok Afrikáért), amelyben a Hunfalvy diákjai is fontos szerepet kaphatnak majd.

A vendéget Béládi Magdolna tanárnő és a 11. F osztály fogadta. Az Afrikáért Alapítvánnyal elsőként ők vették fel a kapcsolatot, az ő ötletük volt, hogy a drámavizsgán előadott darabot másutt is be lehetne mutatni, s az ezért kapott bevételt az arra rászoruló afrikai gyermekekre lehetne fordítani. Az adománygyűjtésbe végül bevonták iskolatársaikat is, ily módon gyűlt össze a már említett 128 ezer forint.

„Segíteni kiváltság!” – a címben is szereplő mondat az Afrikáért Alapítvány mottója. Örülünk, hogy a Hunfalvyy is ebben a kiváltságban részesülhetett.

Nincsenek megjegyzések: