2011. december 21., szerda

Ha karácsony közeleg…







Lassan elérkezünk a tanév feléhez, egyre több a tennivaló, az utolsó hetekben még dolgozatok sokaságával kellett megbirkóznia diáknak és tanárnak egyaránt, hogy a félévi jegyek megszülethessenek, azonban a szokásos iskolai munka közepette sem feledkezhettünk meg a közelgő ünnepekről.

A karácsonyi előkészületekhez hozzátartozik szeretteink megajándékozása, az ajándékok elkészítése vagy megvásárlása. A decemberi programjaink között szereplő – szokásos - karácsonyi vásár (dec. 13-án), amelyben a 9. évfolyamos gazdasági ismeretek tananyagot ültethették át a valóságba az éppen ennél a résznél tartó 9-10. osztályosok, egy kis segítséget nyújthatott néhány apróság kiválasztásában. A kitűzők, dísztárgyak, mézeskalács-figurák, sütemények (amelyek egy részéhez ügyes kezű anyukák tanácsait és cukrásztudományát is igénybe vették tanulóink) és a szolgáltatások („házasságkötés”, jóslás), akárcsak az előző években, most is vonzották a vevőket, akik elsősorban az iskola tanáraiból ás diákjaiból kerültek ki. A szervezőmunkát – ahogyan eddig is - a szakmai munkaközösségnek köszönhetjük (ebben a tanévben Szabó Eszter tanárnőre jutott a legtöbb feladat), de az osztályfőnökök hathatós segítségére is szükség volt.

A következő napon került sor az iskola tanárainak és dolgozóinak hagyományos ünnepségére, amelyen az énekkar (Jánosiné Czike Klára tanárnő vezetésével), és a betlehemező 9. A osztályosok (Géczyné Megyeri Marianna tanárnő segítségével) igazi karácsonyi hangulatot teremtettek.

Szerdán az osztálykarácsonyok zárták le a szünet előtti hetet, hogy aztán egy kicsit lelassuljon az idő, és az év utolsó hetét családi körben, közös tevékenységgel és pihenéssel tölthessük el mindannyian.

Az ünnep közelsége mindig mérleg készítésére késztet, némi lelkiismeret-vizsgálatra, vajon gondoltunk-e azokra is az elmúlt év során, akik sokkal védtelenebb, kiszolgáltatottabb helyzetben vannak, mint mi? Adakozni sokkal könnyebb egy közösség tagjaként, mint egyedül, hiszen együtt dönthetjük el, hogy a sok kínálkozó lehetőség közül melyiket választjuk, kit támogatunk. A Hunfalvy diákjai ebben a félévben vendégül látták a kolontári kisdiákokat, adományt gyűjtöttek a mezőkövesdi rászorulóknak, és tanzániai gyerekeknek segítettek, hogy élhetőbb körülmények között járhassanak iskolába. Nem zárkóznak el a világtól, él bennük a hit, hogy kis dolgokkal is képesek elindítani nagy változásokat. Jó lenne, ha felnőttként is ilyenek maradnának.

Ezzel a gondolattal búcsúzva kívánunk a Hunfalvy egész közösségének és minden olvasónknak kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt.

Königné Pénzes Edit, szerkesztő
Plánk Tibor, szerkesztő

Nincsenek megjegyzések: