2012. január 9., hétfő


„Valete!” – „Éljetek boldogul!”



A középkor óta szokásos volt a lovagi tornára induló lovagok, az új egyetemre induló diákok, a vándorútra induló mesterlegények ünnepélyes búcsúztatása. Az indulásuk előtti estét lakomával, tánccal ünnepelték barátaik, családtagjaik. Ennek a XIX. századi diákéletben való megjelenése a „valétálás” szokása volt. A végzős diákok búcsúztatásának hagyománya az 1830-as években élt selmeci főiskolásokhoz kötődik.

A Hunfalvy 2012. január 7-én a SYMA Csarnokban rendezte meg 12., ill. 13. évfolyamos diákjaink szalagavató bálját. Az eseményt minden évben hosszú, gondos szervezőmunka előzi meg. A végzősök ebben a tanévben is sok-sok órát töltöttek azzal, hogy a keringő, a palotás és az osztálytánc minél szebb, összehangoltabb legyen.

Ebben a tanévben 5 végzős osztályunk 142 tanulója sorakozott fel, hogy ezen a szép ünnepségen részt vegyen. Czellecz Réka (12. E) Lázár Ervin történetét, Szente Nikolett (9.B) Szilágy Domokos szonettjét mondta el, amelyek jól illettek az est hangulatához. A búcsúztató évfolyam nevében Homolya Nikolett (12. E), a búcsúzóéban Lancsák Zsanett (12. B) osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel.  (A műsort Galgóczy Gábor és Blank Péter tanár urak szerkesztették és rendezték.)

Az esemény legfontosabb pillanata – természetesen – a szalagtűzés volt. A hagyományoknak megfelelően a tizenegyedikesek képviselői először iskolánk igazgatójának, Plánk Tibornak, majd a helyetteseknek (Dedinszkyné Szilágyi Erzsébetnek, Horváth Teréziának és Turi Zoltánnak) tűzték fel a szalagot. Németh Gábor tanár úr (13. A), Sárhídi Éva (13. Af), Füleki Réka (12. B), Dömösiné Dankó Judit (13. E), Szabó Zsófia (13. F) tanárnők – a végzősök osztályfőnökei – már az igazgató úrtól kapott szalag birtokában folytatták a szalagtűzést.

Amíg az osztályok felkészültek a palotásra és a keringőre, a Bonton táncegyüttes szórakoztatta a közönséget. A palotást követően került sor az osztálytáncokra (láthattuk a 13. Af akrobatikus rock and roll bemutatóját, a 13. E „Azok a hétfő reggelek” című produkcióját, a 13. F misztikus kelta táncát, a 12. B börtöntáncát és a 13. A osztály vadnyugati hangulatú előadását). A bált az angol és a bécsi keringő zárta. (A palotást, a keringőket és a rock and roll-t Vizi Zsuzsa tanárnő tanította be, Őry Júlia munkája a kelta- és a börtöntánc, a country zenére Tímár László készített koreográfiát.)

Köszönet illeti az este fő szervezőjét, Pásztorné Lipták Ágnes tanárnőt, valamint segítőtársait, Szabó Eszter és Trautmann Szilvia tanárnőket. A csarnok báli hangulatnak megfelelő díszítését Géczyné Megyeri Marianna tanárnőnek és a 11. D osztálynak köszönhetjük.

A bálnak vége, a végzősök haladnak tovább az érettségi felé, már csak néhány hét (ha még nem döntöttek) és ki kell találniuk, hogyan tovább. Az előttük álló félév döntő fontosságú lehet abban, hogy elérik-e célkitűzéseiket, elindulhatnak-e kitérő nélkül azon az úton, amelyen szeretnének. Immár rajtuk a szalag, amely jelzi, már csak néhány hónap a „hivatalos” felnőttségig. Sok sikert kívánunk mindannyiuknak!

Nincsenek megjegyzések: