Nyílt hét

Iskolánkban hagyomány, hogy az érdeklődők számára bepillantást enged hétköznapjaiba, a tanítás – tanulás folyamatába.

Aki betekintett az iskola honlapján a nyílt hét nyújtotta lehetőségekbe, láthatta, hogy négy nap alatt (hétfőtől csütörtökig) ötféle (humán, informatikai, szakmai, természettudományi, nyelvi) szakterület 66 órája nyújtott lehetőséget látogatóink számára a tantárgyak, tanárok, didaktikai módszerek megismerésére. Ezzel közel 40 tanár és osztályaik (csoportjaik) munkájába nyerhettek betekintést. Valamennyi meghirdetett óra vonzotta vendégeinket, de talán legtöbben az angol, japán és orosz órák iránt érdeklődtek, minden hely betelt az informatika és a szakmai (statisztika, vállalkozási, valamint gazdálkodási ismeretek) órákon is.

 

Az érdeklődők száma megközelítette az 500 főt, kb. 70%-uk 15 év alatti, 30%-uk pedig felnőtt volt. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján, elsősorban azok jöttek el hozzánk, akiknek az a tervük, hogy a Hunfalvyban folytassák tanulmányaikat. Volt, akit elkísértek erre a programra szülei is. Az órákon alkalmuk volt felmérni, milyen követelményeket támaszt a diákokkal szemben az iskola, s hogyan tudnak tanulóink ennek megfelelni. Láthatták, hogy a modern technika vívmányait milyen módon alkalmazhatják tanárok és diákok a tananyag feldolgozása során, és - nem utolsó sorban - megérezhettek valamennyit a nálunk folyó iskolai élet hangulatából is.

Már közeledik a középiskolai felvételik időszaka, izgalmas periódus ez a gyermekek, a szülők és a középiskolák szempontjából egyaránt. Ez a döntés ugyanis nem kizárólag a következő négy (illetve nyelvi előkészítő és kéttannyelvű képzés esetén öt) évét határozza meg az ide bekerülő diákoknak, de hosszú távon a felsőoktatási, szakmai terveit illetően is nagyon fontos. A Hunfalvynak pedig minél több nyitott, érdeklődő, a tanulás – tudás értékével tisztában lévő diákra van szüksége, hiszen ők lehetnek azok, aki az elmúlt 126 év hagyományait továbbviszik.

Felvételi tájékoztató

Ismét színházban jártunk

 DOGVILLE

Egyesek szerint színház az egész világ, tehát ami a színpadon történik nem más, mint a valóság tükörképe. Ha ez tényleg igaz, akkor nem árt néha elgondolkodnunk, mélyen magunkba néznünk és feltennünk a kérdéseket, amik ott motoszkálnak nyughatatlanul az elménkben: bizonyos körülmények között képesek lennénk másképp cselekedni mint a többiek? Ellenszegülni mindennel és mindenkivel? Példát mutatni még akkor is, ha ez elidegenedéshez vezet?

  

Azoknak, akik legalább egyszer igennel feleltek, remek választás lehet Anger Zsolt lebilincselő darabja a Dogville. Bár a történet nem ismeretlen a közönség számára, hiszen 2003-ban már vászonra vitték a Lars von Trier dán író tollából származó remekművet, mégis a darabnak sikerült valami újat nyújtania, valamit, amivel az eredeti nem rendelkezik, és ez nem más, mint a magyar valóság.

Betekintést nyerhetünk egy társasház mindennapjaiba, az ott élő közösség állandósult nyomorúságos helyzetébe és észrevesszük, hogy titkon mosolyogva ülünk, mert nem mi vagyunk a lakók. Azonban a történet előrehaladtával elkezdünk reménykedni, hogy talán minden jobbra fordul, hogy az újonnan idekerült szereplő mindent megváltoztat, és egy pillanatig el is hisszük, hogy mindez lehetséges. Ekkor következik be a változás, amire nem mondható, hogy váratlan, hiszen jelei már megmutatkoztak, mégis a végkifejlet inkább megdöbbentő, mintsem sablonos.

A Dogville-t azoknak ajánlanám, akik kellemesen akarnak szórakozni, miközben nem félnek szembesülni a valósággal.

Pataki Nikolett

12. b

Caritas

 

Aki figyelmesen megy végig az iskola folyosóin, mostanában több helyen láthat CARITAS feliratú plakátokat. Több segélyszervezet is viseli ezt a nevet, nem véletlenül. A caritas latin szó jelentése: szeretet. A szeretet megtestesülési formája az élet hétköznapi szintjén a jótétemény. Mindig van, olyan gyermek, felnőtt vagy akár egy egész család, amely rászorul azoknak a segítségére, akiknek módjukban áll ezt megadni.

A jó szó, a bajba jutott meghallgatása, az együttérzés kifejezése legalább olyan fontos, mint maga az adomány, ezt láthattuk a kolontári kisdiákoknak és iskolájuknak nyújtott segítség esetében is. De nem csak katasztrófa esetén fontos a segítségnyújtás, a mindennapokban sem mehetünk el csukott szemmel a rászorulók mellett. A legtöbb embernek legalább olyan nehéz bármit elfogadni, mint az adakozni vágyónak megtalálni a támogatás legjobb módját. Néha az is elég lenne, ha a már nem használt tankönyvek év végén nem a kukába, hanem az iskolai könyvtárba kerülnének, ez nagy segítség lehetne azoknak, akiknek családja az év elején komoly összegeket költ a beiskolázásra. Talán a legjobb, ha egy közösség szervezett keretek között gyűjti, majd küldi el az adományokat, hiszen így biztosan azokhoz juthat el a pénz, ruha, tartós élelmiszer, akik erre a leginkább rászorulnak.

Iskolánk közösségének segítőkészségét testesíti meg az a hat évvel ezelőtt létrejött kezdeményezés, amelyet Kovács Tiborné tanárnő hívott életre, aki felvette a kapcsolatot a mezőkövesdi gyermekjóléti szolgálattal abból a célból, hogy a térség mélyszegénységben élő családjaihoz adományokat juttathassunk el. Két évvel később az IDB és a diákönkormányzat munkáját segítő tanárnő, Ugrai Ivánné vették át ennek a tevékenységnek a szervezését. Általában egy évben kétszer – ősszel és tavasszal – szervez gyűjtést az iskola. Az őszi gyűjtőakció november 20-án fog lezárulni, hogy december 6-ig, Mikulás napjáig célba érjen küldeményünk. Ennek keretében téli ruhát, játékot, tartós élelmiszert gyűjtünk. Az összegyűjtött adományokat diákjaink szétválogatják, csoportosítják, csomagolják, majd - szokás szerint - az iskolai busszal kerül az adomány Mezőkövesdre, ahol a gyermekjóléti szolgálat dolgozói gondoskodnak arról, hogy a megfelelő helyre kerüljenek az adományok.

Kérünk mindenkit, aki megértette a caritas szó valódi jelentését, támogassa ezt az akciót. Sokszor elhangzott már a felhívás, és ha módunkban áll, még sokszor el is fog: „segíts, hogy segíthessünk”!

Színházban jártunk

Madách Imre: Az ember tragédiája 


2010. október 28-án volt alkalmam ismét megcsodálni, immáron felnőtt fejjel, milyen is az, amikor nagy emberek kis bábukkal előadnak valamit. Ez a valami Az ember tragédiája volt, ami mellékesen idén is érettségi tétel, és nem utolsó sorban egy kultuszmű. Az előadás pontban 19:00-kor kezdődött. Először nem tudtam, mit várjak, hogyan is fognak kinézni azok a bizonyos óriásbábok, egyáltalán olyan lesz-e mint egy bábszínház gyermekek részére, ahol a valódi színészek elbújnak egy vászon mögé, s csak a bábjuk marad színen.

Be kell vallanom elnyerte a tetszésem az egész megoldás. Színházba is ritkán, bábszínházba pedig alig járok, de ez az előadás egyszerűen fantasztikus volt! Hihetetlen, hogy mit ki nem lehet hozni egy élettelen tárgyból úgy, hogy csak ruhája és haja van. A bábozók hitelesen adták elő a művet, és bár nem „vászon mögé elbújós” előadás volt, a fénytechnika, és a bábok mozgatása teljesen elvonta a figyelmem arról az apró tényről, hogy a főszereplők igazából nem is élnek. Teszárek Csaba és Kovács Judit, akik Ádámot és Évát keltették életre, nagyon otthonosan mozogtak ebben a közegben, látszott rajtuk a több évi tapasztalat, ami főleg abban nyilvánult meg, hogy a bábok akár egy ujjukat is mozgatni tudták. A bábok és a színészek is át tudták adni a nézőknek, hogy kinek milyen érzelmei vannak abban a pillanatban.

Voltak nagyon vicces és tényleg elragadó jelentetek, pl. rögtön az első színben, amikor Lucifer megjelenik, majd Éva leszakítja az almát és ijedtségében visítva fut vissza az elefántok által ábrázolt Édenkertbe. Szerintem az szenzációs volt. Főleg azért, mert a néző ott ismerkedhetett meg igazán a bábozás mesterségével. Ahogyan Ádám ült az ormányhintán, támasztotta a fejét, vagy ahogyan Éva néha-néha hátralibbentette haját, egyszerűen lenyűgöző volt. Talán azért is, mert ha egy hétköznapi ember próbál bábozni, ezek a mozdulatok nem igen sikerülnek előszörre.

A másik két főszereplő - az Úr és Lucifer - viszont Ádámmal és Évával ellentétben nagyon is valóságos volt, bár egy-két szín erejéig ők is felvették a „maszkot”. Véleményem és a visszajelzések alapján is Lucifer volt a kedvenc szereplő. Ács Norbert, aki megszemélyesítette a gonoszt, mindenkit elbűvölt a tánctudásával s a hangjával. Ő tette a legmélyebb benyomást a nézőkre, talán figurájának gonoszsága, talán az, hogy többször volt emberi, mint báb alakban, játszhatott fontos szerepet. Beratin Gábor, aki az Urat személyesítette meg, különleges színjátékot nyújtott a nézőnek. Egyszerre volt félelmetes, barátságos, így nem lehetett eldönteni, hogy valójában haragudni kell-e vagy egyetérteni vele. Pont úgy, mint a könyvben. Szerintem ezt az érzést nagyon jól visszaadta. A főszereplőkön kívül azonban még tucatnyi színész, jelmeztervező munkája volt látható a színpadon. Nekem az összes színpadtechnikai dolog nagyon tetszett, talán az egyszerűségük fogott meg, az, hogy nem kellett 20 embernek mozgatni a bábukat, hanem elég volt három is, és ez is hatást keltett.

A zene az egyetlen, amit kifogásolnék. Az átmenetek zenéi nekem túlságosan vidámak voltak, arra voltak jók, hogy ne legyen annyira monoton az előadás. A legviccesebb dolog azonban az volt, amikor jött a „bábueltakarító”, és a darabjaira hullott színpadi hősöket egyszerűen lesöpörte a színpadról.

Ezen az estén igazán jól éreztem magam. Nem bántam meg, hogy eljöttem, és csak ajánlani tudom minden érettségi előtt álló diáknak, egyrészt jó kikapcsolódási lehetőség, és ismét gyereknek érezheti magát egy picit az ember, másrészt ez a színdarab a legfontosabb színeket tökéletesen ábrázolja, így pl. a falanszter színt is. A LEGO-bábuk alaposan befészkelték magukat a memóriánkba.

Koncseg Vivien

            13. Af