Úticél: Montpellier !

A múlt századi, különlegesen hangulatos francia útinapló után most a modern diákok sorait ajánljuk… Úticél: Montpellier !

A hihetetlen kaland már hétfőn elkezdődött, amikor délután 4 órakor a sok búcsúzkodás után elindultunk a Batthyány térről. Tudtuk, hogy egy hosszú utazás áll előttünk. Megállókkal együtt úgy nagyjából 23 órás út után végre megérkeztünk Montpellier-be. Már nagyon izgatottak voltunk, amikor kiszálltunk a buszból és megpillantottuk a franciák iskoláját . A legtöbb diáknak volt még egy órája, amelyre lehetőségünk volt beülni velük. Én angolórára mentem még öt társammal, de volt, aki matekon volt. Amikor vége lett az óráknak, végre „hazafelé” vettük az irányt, hiszen már mindenki elég fáradt volt. Természetesen mindnyájan izgultunk a családdal való találkozás miatt, és hogy most már kénytelenek vagyunk franciául vagy angolul beszélni. Másnap reggel frissen, üdén vágtunk bele a napba.

Reggel az iskolában az igazgató úr köszöntött minket, majd kávéval, narancslével és péksüteményekkel kínáltak bennünket. Miközben falatoztunk, mindenki izgatottan mesélt a „családjáról”…

Végül elindultunk felfedezni a várost. Egy helyi idegenvezetővel barangoltunk, aki rengeteget mesélt a városról és annak érdekességeiről, mindezt persze angolul. Majd délután a francia diákok is csatlakoztak hozzánk és együtt megnéztük a Fabre múzeumot. Ott is volt idegenvezetőnk, de az angolosoknak és a franciásoknak külön. Majd miután végeztünk, jöhetett a szabad program, ami mi más is lehetett volna, ha nem „shoppingolás”?... Majd mindenki összegyűlt egy parkban és beszélgettünk.

Másnap reggel megint a sulinál gyülekeztünk, és különbusszal elindultunk Aigues Mortes-ba. Ez egy gyönyörű kis városka, ami  -ha hiszitek, ha nem-  várfallal van körülhatárolva. Bejártuk a várat, majd kaptunk egy kis időt a várost is fölfedezni. Az egyik kis utcában volt egy édességbolt, amelyet természetesen mindenki megtalált…Utána továbbmentünk Salins d’Aigues Mortes-ba. Itt idegenvezetéses kisvonatozásban volt részünk, ahol megismerkedhettünk a sótermeléssel. Egyszerűen káprázatos látvány fogadott minket: a sok sóhegy olyannak tűnt, mint a havas táj,  a víz pedig rózsaszínes-pirosas volt, és az a rengeteg flamingó ami ott él… egyszerűen hihetetlen élmény volt!

 

Majd miután kigyönyörködtük magunkat és vásároltunk, már indultunk is tovább Le Grau du Roi-ba. Ott tényleg csak egy kicsit álltunk meg, de nekünk az is elég volt, hiszen végre lemehettünk a tengerhez, amiről mindenki álmodott. Alig akartunk elindulni vissza a suliba, de hát muszáj volt otthagyni a kék végtelenséget. Mindenki fáradtan tért haza, de rengeteg élménnyel, amit meg is osztott a cserediákjával (esetleg még a családnak is elmesélt). A harmadik nap Nímes-be utaztunk, itt megnéztük az amfiteátrumot, majd egy 3D-s filmet Nímes városának hőseiről. Utolsó előtti nap a Mare Nostrum akváriumba mentünk, bár nem mindenki jött el ide, mert a család más programot szervezett nekik. Nagyon sok fajta halat és vízi élőlényt láttunk, és még egy hajószimulátort is kipróbálhattunk. Tényleg olyan volt, mintha egy hajó fedélzetén lettél volna, és egy szörnyű vihar kellős közepén hajóztál volna. Majd itt is megnézhettünk egy 3D-s rövid mesét egy halról és egy papagájról. Az akvárium után is volt lehetőségünk még vásárolni, majd egy páran jégkorizni is elmentek. Este volt egy talán búcsúbulinak is mondható party, ahol most szinte mindenki ott volt. Nagyon jó volt a hangulat, és mindenki igen jól érezte magát.

                     

Utolsó nap a Maguelonne Cathedral-t néztünk meg, utána végre lemehettünk a partra és fürödhettünk. Szerintem ez volt a legjobb lezárás, ami csak lehetett. Este, amikor hazamentünk, már mindenki készülődött a másnapi utazásra. Hétfő reggel búcsút vettünk a családoktól és elindultunk az iskolába. Bepakoltunk a buszba, majd kezdetét vette a hazaút…

Rengeteg élménnyel és tapasztalattal gazdagodtunk ez alatt az egy hét alatt, és még a nyelvi tudásunk is fejlődött. Hazafele még megálltunk útközben, és letekintettünk a gyönyörű Monacóra is. Hosszú és fárasztó utazás után kedd reggel visszatértünk a Batthyány térre, a valóságba. Még viccelődtünk is, hogy még második órára beérnénk, de mindenki inkább hazament pihenni. És szerintem a mondás igaz: „Mindenhol jobb, de legjobb otthon”. Szerdán reggel pedig visszatértünk az iskolapadba…

                                                                                                       Bogdán Edina

                                                                                                                 11.e