Iskola és tradíció

Kőnigné Pénzes Edit tanárnő ünnepi beszéde Hunfalvy-nap alkalmából 2013. március 14-én

Iskola - hétköznapi dolog, nem szoktunk hosszasan rágódni a tartalmán, nincs olyan felnőtt, akinek ne lenne szomorú vagy éppen vidám emléke, amely egykori diákéveihez, alma materéhez köti. Nem mindegy, hogyan töltjük el itt az időnket. Oktatási törvény, házirend, tantervek szabályozzák mindezt. Mégis ennél sokkal többet jelent ez a szó, nem egy adott épületben zajló gyári folyamat, amelynek elején beérkezik az alapanyag és késztermékként kerül ki a megfelelő mennyiségű idő eltelte után. A tanárok, az igazgató, a gyermekének iskolát választó szülő értékrendje, a diákokat érő sokféle élmény, az évek során a hétköznapokról és az ünnepekről felhalmozódó emlékek, a tradíciók azok, amelyek megteremtenek és fenntartanak egy iskolát. A Hunfalvy-nap megünneplése olyan hagyomány, amely ezt az összetartozást erősíti bennünk.

Amikor sok évvel ezelőtt először beléptem ebbe az épületbe, az első, ami feltűnt Hunfalvy János bronzból készült mellszobra volt. Nem értettem, miért annyival világosabb a szobor orra, mint a többi része. Néhány nappal később láttam, hogy az idejáró diákok közül sokan - amikor bejönnek az épületbe - megsimogatják, abban a reményben, hogy szerencsés napot hoz számukra az érintés.

Ki is volt valójában az a szakállas, barátságos arcú ember, akiről a szobrot mintázták? Miért épp őt választhatták iskolánk névadójául? Melyek azok a tettei, amelyek példaképpé tehették őt? A Hunfalvy-nap jó alkalmat ad arra, hogy erről ma szó essék.

A XIX. század gyermeke volt, életútja egy szepességi (német) földműves családból vezetett a Magyar Tudományos Akadémia tagságáig. Neveltetése, személyisége és képességei lehetővé tették, hogy polihisztorrá váljon, ami azt jelenti, hogy több tudományterületet is felölelt szakértelme. A XXI. században hiába is keresnénk ilyen elmét, hiszen éppen ezeknek a tudósoknak köszönhetően születtek meg a korábbinál sokkal szerteágazóbb résztudományok, amelyek a kutatók számára újabb, a korábbitól eltérő kihívást jelentettek és jelentenek ma is. Foglalkozott történelem - és államtudománnyal, művészettörténettel, néprajzzal, földrajzzal és statisztikával. Anyanyelvi szinten beszélt németül, szlovákul és magyarul, voltak angol, ógörög, héber, spanyol és olasz nyelvi ismeretei.

Korán megismerkedett a tanítás fortélyaival, még maga is tanuló volt 1840-ben, amikor a Dessewffy családnál vállalt nevelői állást. Tanított a késmárki líceumban, nevelőként működött a Délvidéken, az 1860-as évektől a Műegyetemen földrajzot, statisztikát és kereskedelmi történelmet oktatott. 1870-ben megszervezte a Budapesti Tudományegyetemen az egyetemes és összehasonlító földrajz tanszék felállítását - tette ezt egy olyan periódusban, amikor Európában összesen 3 önálló tanszéke volt ennek a tudományágnak (a párizsi, a berlini, valamint a göttingeni egyetemen). Tagja volt az 1870-es évek második felétől az Országos Közoktatási Tanácsnak, részt vett az érettségik felügyeletében mint az evangélikus iskolák érettségiért felelős kormánybiztosa.

Nem volt magának való, befelé forduló tudós. Mindig is fontosnak tartotta, hogy azok, akik nem jártasak olyan mélyen egy-egy tudományágban, mint ő, közérthető nyelven elérhető ismeretekhez jussanak. Ezért alapított barátjával Greguss Ágosttal Pesten Család Könyve címmel egy folyóiratot, amelynek - az ő szavaival élve - az volt a célja, hogy „a magyar közönséget a tudományok összes ágaiból vett, különösen pedig természetismereti népszerű értekezések által lassanként rendszeres tudományos munkák megolvasására és érthetésére fölképesíteni” lehessen.

De nemcsak a messzi óceánok, vulkánkitörések voltak azok, amelyekről magával ragadó módon tudott írni, 1851-52-ben jelent meg a három kötetes Egyetemes történet c. munkája, amelyet1887-ig hétszer adtak ki, majd néhány iskolában tankönyvként kezdtek el használni, ezt azonban, mivel lázítónak találták, az önkényuralom idejének kormányzata megtiltotta. Népszerű alkotás volt a maga korában az 1856-64 között megjelent Magyarország és Erdély eredeti képekben című három kötetes műve is (Rochbock Lajos több mint 100 illusztrációjával). Később tankönyveket is írt.

Az idei iskolanap ismét egybeesik az 1848-as forradalom kitörésének, március idusának megünneplésével. Hunfalvy János 28 éves volt ekkor, hittel és lelkesedéssel vetette bele magát egy remélt új világ megteremtésébe. Részt vett Késmárkon a szepességi nemzetőr sereg felállításának megszervezésében, maga is nemzetőr lett.

Bátyja Hunfalvy Pál - parlamenti képviselő - 1849 januárjában a következőket írta öccsének: „A véget és az eredményt nem látjuk. De a nemzet el nem vesz - feladatunk nincs beteljesítve. A műveltség és országulás mezején nagyokat kell és lehet még tenni. Azért, öcsém, kétségbe ne essél, s kíméld meg magadat a mívelés nagy munkájára (...) ha eddig halni a hazáért dicső volt: hidd el, ezentúl élni érette nagyobb lesz a dicsőség. Mert roncsolt valamit kell építgetni - de fogjuk építgetni."

A szabadságharc bukását követően 7 hónapra bebörtönözték, tevékenységében korlátozták, de ez sem törte meg. Készült az "építgetésre", amelyre már nem sokáig kellett várnia, a tudományos életbe való befogadását jelezte, hogy 1858-tól az Akadémia levelező, majd 1865-től rendes tagja lehetett.

Házassága és munkája 1858-tól Pest-Budához kötötte, a Víziváros vált szűkebb pátriájává. Fontosnak tartotta az oktatás ügyét, és a Budai Polgári Társaskör tagjaként választotta ki azt a telket, ahol ma iskolánk épülete áll. Még megérte azt a döntést, hogy Budapest Székesfőváros jóváhagyja egy kereskedelmi iskola felépítését az általa kijelölt területen, de az épület átadását már nem láthatta, mert 1888-ban elragadta a halál. Az iskola - úgyszintén Budapest Székesfőváros döntése alapján -1926 óta viseli Hunfalvy János nevét.

Névadónk a tudást tartotta legfőbb értéknek: „A jelenkort sokszor vádolják azzal, hogy egészen az anyagiságba merült, hogy ki-ki csak pénzt hajhász, s egyedül azon kincsek után törekszik, melyeket a tolvajok ellophatnak s a molyok fölemészthetnek.”- állította egyik felszólalásában. Jó tanácsokkal szolgált nemcsak a diákoknak, de a tanároknak is: "Minden tudomány kimeríthetetlen; azért tanulni kell folyvást az egész életen át, - különösen a tanárnak. Ha ily meggyőződéssel hagyják el az egyetemet (.............), s ha a tudományért folyvást lelkesülnek és buzgolkodnak, akkor bármily tanterv és utasítás mellett is sikeres lesz a tanításuk."

Az 1899-es tanévnyitó óta több mint egy évszázad telt el, a történelem viharai megtépázták az épületet, helyreállítás, állagmegóvás, új épületrész felépíttetése tartozik történetéhez. A technikai civilizáció előretörésével igyekeztünk lépést tartani, így iskolánk eszközparkjáról elmondható, hogy 21. századi. Maga az intézmény is számtalan változáshoz, kihíváshoz alkalmazkodott, ahogyan most is teszi. Az elmúlt évtizedekben a középiskolák között kivívott helyével, rangjával igyekszik méltónak bizonyulni az előtérben álló mellszobor modelljéhez, Hunfalvy Jánoshoz.