2013. március 18., hétfő

Ünnepség a Petőfi Irodalmi Múzeumban




2013. március 14-én iskolánk a Petőfi Irodalmi Múzeumban tartotta az 1848-as forradalom évfordulója alkalmából szervezett ünnepségét. A több mint 600 tanulót megmozgató interaktív program több részből állt. Sajnos az elsőt, a belvárosi sétát, amely többek közt a Nemzeti Múzeumot és azt a házat is érintette volna, amelyben Petőfi lakott - a zord időjárási viszonyok miatt - csak részben sikerült teljesíteni. 

A PIM épületében hamar oldódott a "fagyos" hangulat, az egyes osztályok 4 különböző múzeumpedagógiai programban vehettek részt: Varró Dani költői játéka nyomán angolra fordított, majd "visszafordított" verseket kellett a diákoknak összepárosítani az eredetivel, ezután keresztrejtvényt fejtettek, amelynek megoldásához az adott terem padlóján, falain, számítógépeinek képernyőjén rejtettek el fogódzókat a játék irányítói. A megoldás Petőfi válasza volt a "Ki vagyok én?" kérdésre. Ha ezzel is végeztek, következhetett az eredeti lúdtoll kipróbálása, amely nem volt egyszerű feladat a modern eszközökhöz szokott diákoknak.

Évfolyamonként körülbelül két órát tölthettek a múzeumban az osztályok, a záró esemény egy nagyjából 20 perces előadás volt, amely a korabeli Pilvaxot jelenítette meg a forradalom reggelén '48 legfontosabb szereplőivel, Petőfivel, Jókaival, Vasvárival. A márciusi ifjakat addig követte nyomon a jelenet, amíg a forradalom első aktusáról, a 12 pont és a Nemzeti dal kinyomtatásáról nem döntöttek, s a cenzúra eltörlését követelve Landerer és Heckenast nyomdájába el nem indultak. Évfolyamonként (a végzős évfolyamot kivéve) egy-egy osztály tanulta meg a szerepeket, amelyeket a PIM dísztermében korabeli ruhákban adtak elő. A 12. F, 11. F, 9 B és 9.F osztály tanulói nagy tetszést arattak. A program öt szervezője Unger Zsolt tanár úr, Dömösiné Dankó Judit, Géczy Judit, Kőnigné Pénzes Edit és Szabóné Peregi Zsuzsanna tanárnők voltak.

Az alábbiakban néhány tanuló véleményét olvashatjuk:
"Szerintem összességében nagyon jó volt, nem az az átlagos múzeumi látogatás, hogy elmegyünk, kapunk egy vezetőt, aki végigvezet minket, megmutatja a képeket, tárgyakat, elmeséli, hogy mi történt, mi meg unatkozva hallgatjuk és bólogatunk. Ez volt az eddigi legjobb, legszórakoztatóbb múzeumi látogatás, amit átéltem." (Bán Enikő, 10. B)

"...érdekes látogatás volt, be kell vallanom, hogy pozitívan csalódtam. Talán az volt benne a megszokottól eltérő, hogy aktív részesei lehettünk a történéseknek. Nekem tetszett, remélem, jövőre is hasonlóan érdekes programot talál ki az iskola a megemlékezés alkalmából." (Nagy Viktória, 10. B)

"Befejezésül mindenki kapott egy pozsonyi kiflit, hogy megkóstoljuk, milyet ettek annak idején Petőfiék. Az egész kiállítást nagyon élvezhetővé tette, hogy nem "simán" megnéztük, hanem az aktív programokkal könnyebben meg is tudtuk érteni a mondanivalóját. Véleményem szerint mindenki sok új tapasztalattal és ismerettel gazdagodott a feladatok megoldása során." (Gubis Rebeka, 10. B)

K.P.E.

Nincsenek megjegyzések: