2010. október 21., csütörtök

A kolontári diákoknál

Diákok a diákokért
            „Hosszas előkészületek után október 20-án reggel elindultunk ahhoz a 16 diákhoz, akiket az ajkai általános iskola fogadott be ideiglenesen a tragikus iszapkatasztrófa sújtotta Kolontárról. „Csapatunk”  felnőtt tagjai: Plánk Tibor igazgató úr, Ugrai Erika tanárnő és Krecsmarik Ferenc úr, aki a sofőr szerepét töltötte be. Diákrészről: Králik Samu, Fejős Attila, Marencsák Kitty és Jecsmen Krisztián vett részt az akcióban.
            A gyerekekhez nem üres kézzel indultunk, hanem a hunfalvys diákok és tanárok által összegyűjtött pénzadománnyal és apróbb ajándékokkal . Ezeket a meglepetéseket egy-egy fehér zsákban adtuk át, melyeket a mi kedves iskolatitkárnőnk, Szávin Gizella készített.

            Dél körül érkeztünk meg Ajkára, s az autóból kiszállva rögvest a kíváncsiskodó szempárok kereszttüzébe kerültünk. Rövid megbeszélést és egyeztetést tartottunk a kolontári iskolaigazgatónővel, majd követtük az emeletre, ahol már vártak minket a gyerekek. Az első perctől kezdve baráti hangulat uralkodott az osztályteremben. Plánk Tibor igazgató úr köszöntője  után, feltette azt a kérdést, hogy szerintük milyen nyelveket lehet tanulni a Hunfalvyban. A diákok feltételezték, hogy az angol, német és orosz mellett a szlovák, svéd és kínai nyelvet is tanítják nálunk.
            A rövid ismerkedés után minden várakozást felülmúló boldogságot tapasztaltunk a kicsik arcán, amikor kibontották csomagjaikat, melyek tartalma: egy plüssmaciból, egy perselyből, (ami 40.000 Ft-ot rejtett magában) egy hunfalvys emlékérméből és egy jelvényből állt. Nem lehet leírni szavakkal azt a közvetlenséget, amit az ajándékok átadásánál éreztünk. A szituáció olyan volt, mintha a télapó érkezett volna hozzájuk. Nekünk óriási öröm volt adni, nekik pedig hatalmas öröm volt kapni. A kisfiúknak Kitty adta át a meglepetéseket, akik egy kicsit zavarba is jöttek szépségétől, míg a kislányoknak Krisztián, akinek a sármja pirosra festette arcocskájukat.
            Végül, de nem utolsó sorban az igazgató úr átadott 67.200 Ft-ot a kolontári általános iskola igazgatónőjének, aki ezt meghatódottan fogadta, különösen azért, mert a Hunfalvy volt az első olyan intézmény, amelyik először nyújtott közvetlen segítséget a katasztrófa által sújtott gyerekeknek.
            Kitörő örömmel fogadták, hogy találkozásunk pillanatait megörökítettük, és arra kértek bennünket, hogy az elkészült felvételekből küldjünk nekik emlékbe. Feladatunk végeztével összeálltunk egy közös képre, amin érezhető az a légkör, ami ott körbevett bennünket. Az a légkör, aminek segítségével átérezhettük, milyen jó segíteni a rászorulókon és milyen élmény egy csöppnyi boldogságot csempészni embertársaink szívébe.”



Budapest, 2010. október 20.
Samu, Atosz, Kitty, Krisztián



ÖSSZEGZÉS

A nagyszerű kezdeményezés jóvoltából a hunfalvys diákok és tanárok 207.200 Ft-t gyűjtöttek össze, a felhíváshoz a Global Faktor pedig 500.000 Ft-tal csatlakozott. Így összesen 707.200 Ft-ot adtunk át.  Mind a 16 kolontári diák illetve családja 40.000 Ft-ot kapott, az iskola pedig 67.200 Ft-ot. A két iskola közti kapcsolatot nem tekintjük ezzel lezártnak, tervezünk további találkozási lehetőségeket, például egy tavaszi kirándulást Budapestre. 

További javaslatokat, támogatási lehetőségeket szívesen várunk.

Büszke vagyok mindenkire, aki adományával segített.. 
Külön köszönet Marencsák Kittynek, Králik Samunak, Fejős Attilának , Jecsmen Krisztiánnak a sok-sok munkáért.

Folytatjuk. Folytatjuk?
Plánk Tibor, 
igazgató 

Nincsenek megjegyzések: