Szigligeti Ede (Szathmáry József)
a magyar drámairodalom kiemelkedő alakja volt. Élete, pályája a reformkorban
felívelő színházművészettel együtt bontakozott ki. Karrierjét színészként
kezdte, de hamar rájött, hogy a tollforgatáshoz jobban ért. Népszínművek,
drámák, vígjátékok egész sorát írta meg, amelyeket a korabeli publikum hálásan
fogadott. A mai olvasó számára legtöbb műve ma már kissé porosnak hat, az 1849-ben
írt Liliomfi azonban kivétel, története, dramaturgiája, figurái a habkönnyű,
örökzöld vígjátékok között is kivételes helyet biztosítanak a darabnak. A mű
1954-es filmfeldolgozása (Makk Károly rendezésében) ma is rendszeresen
megjelenik a magyar tévécsatornákon.
Fontos szempont volt, hogy az
osztály minden tanulója szerepet kapjon a játékban, ezért egy-egy karaktert
többen is megjelenítettek (a címszerepet hárman alakították, minden felvonásban
más-más diák). A projektmunka során a jelmezekről és díszletekről is
gondoskodni kellett, ami nem volt könnyű feladat, hiszen a darab 19. századi
környezetben játszódik, ráadásul több helyszínen. A szép, kézzel festett
díszletek sokat segítettek abban, hogy a nézők könnyen felidézzék a korabeli
miliőt.
A „könnyű” műfaj egyáltalán nem
könnyíti meg a szereplők dolgát, hiszen nincs nehezebb, mint a közönséget
megnevettetni. Kamilla, a mindhiába epekedő vénkisasszony, Szilvai professzor,
az ókonzervatív gyámapa vagy épp a különböző szerepekbe bújó Liliomfi
megformálása komoly kihívást jelentettek vizsgázóinknak, akik kiválóan oldották
meg feladatukat.
A 10. F osztályosok mindenre
gondoltak. A felvonások közötti időt tréfás táncjelenetekkel hidalták át, hogy
a közönség figyelmét folyamatosan fenntartsák. Aki megnézte az előadást, nem
csalódott, hamar elfelejtette, hogy vizsgát lát, és a fordulatokban gazdag
történet kötötte le a figyelmét. Felkészítő tanáruk (s egyben osztályfőnökük)
Géczy Judit tanárnő volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése