2012. június 26., kedd

Magyar-német diákcsere


 
Iskolánk az idei tanévben is megrendezte a hagyományos német-magyar diákcserét, melyen 9 magyar és 9 német diák vett részt, valamint két kísérő tanárunkat sem szabad elfelejtenünk, Matók Rita tanárnőt és Herr Schumacher, német tanárt. Az első fordulóban a német tanulók jöttek el hozzánk áprilisban, mi pedig június első felében utazhattunk ki Németországba.

Április 23-től 29-ig együttesen bejártuk Budapestet és környékét. Ellátogattunk a Parlamentbe, az Operaházba, a Bazilikába, és még Visegrádra, valamint Esztergomba is szerveztünk egy egynapos kirándulást. Délutánonként kis csoportokban elmentünk vásárolni, bowlingozni, palacsintázni. A búcsúestet pénteken tartottuk, amikor közösen grilleztünk a Nógrád megyei Bercelen. Nagyon jól éreztük magunkat azon a héten, és alig vártuk, hogy mi is kiutazhassunk hozzájuk.

Június 4-én izgatottan várakoztunk a repülőtéren, örültünk annak, hogy ismét találkozhassunk cserediákjainkkal. Délután szállt le a gépünk Dortmundban, ahonnan 1 órás autózás után jutottunk el Telgtébe, ahol a barátaink iskolába járnak.

Minden nap érdekes programokon vehettünk részt, beültünk különböző órákra, bejártuk a várost, elutaztunk többek között Münsterbe, Warendorfba, sőt még egy napra Kölnbe is ellátogattunk. Köln nagyon szép város, rengeteg látnivalója van. Megnéztük a híres kölni dómot és a Lindt Csokoládé Múzeumot. Az időjárás sajnos nem volt kedvező, folyton esett, nem a szokásos nyári hőmérséklet volt.

Itt is megtartottuk a hagyománnyá vált búcsúbulinkat, ahol megkóstolhattuk a német specialitásokat. Sajnos lassan eljött a vasárnap, amikor hazautaztunk, és el kellett búcsúznunk az új barátainktól. Megbeszéltük velük, hogy továbbra is tartani fogjuk a kapcsolatot, és esetleg meg is látogatjuk egymást a nyáron.

Kiss Gréta, Vig Júlia (11. E)

Nincsenek megjegyzések: